2015. NAGY KÖNYVES KIHÍVÁSÁNAK NEGYVENHARMADIK KÖNYVE –
Agatha Christie: Feketekávé
Ismét egy Agatha Christie – miért is ne, ha egyszer szeretem
a krimikirálynő könyveit. Ráadásul ennek a könyvnek a címében szerepel egy
szín, ami épp feltétele is a Nagy Könyves Kihívásnak, vagyis el kellett olvasni
egy olyan könyvet is, amelynek a címében szerepel egy szín. Agatha Christie-nek
nem egy ilyen regénye van, többet is találtam volna a polcomon, de megint csak
olyan könyvet szerettem volna elolvasni, amit eddig még nem olvastam. Ilyen
volt például a Feketekávé.
Erre a könyvre azért is esett a választásom, mert ez a
regény eredetileg színdarabnak íródott. Idén a Nagy Könyves Kihívás keretében
már olvastam egy ilyen Agatha Christie-könyvet, a Váratlan vendég című könyvet,
amelyről ITT írtam. Nagyon tetszett, lendületesen megírt könyv, amit, többek
között annak tudtam be, hogy a színdarab „pörgős” műfaj, tehát könnyű belőle
feszes, lendületes regényt írni. Gondoltam, választok újra egy olyan krimit,
ami eredetileg színdarabnak készült. Nem csalódtam.
A történet szerint Hercule Poirot, a detektív és barátja
Hastings kapitány meghívást kap egy világhírű fizikus házába, mivel a tudós
attól tart, hogy valaki el fogja lopni a találmányát, egy olyan robbanószer
képletét, amely háború esetén akár Anglia megmentésében is kulcsszerepet
játszhat. Nem kérdés: ha Agatha Christie történetében egy szereplő a lopástól
tart, és Poirot a helyszínre érkezik, akkor az a lopás meg is történik. És a
gyilkosság sem maradhat el. És, persze, az sem kérdés, hogy Poirot megtalálja a
tettest. Tényleg nem csalódtam, a Feketekávé jó krimi. És tényleg: olvasás közben
az ember mint egy színdarabot, úgy látja maga előtt a történetet.
Agatha Christie Feketekávé című krimijével én a Nagy Könyves
Kihívás 37. pontját teljesítettem, mert ez egy olyan könyv, amelynek a címében
szerepel egy szín. De teljesíthető vele a lista 10. pontja is, mert a
Feketekávé egy krimi, a lista 11. pontja, mert a könyv címe egyetlen szóból
áll, a 13. pont, mert ez a könyv egy másik országban játszódik, kipipálható
vele a lista 27. pontja is, mert ezt a könyvet egy nap alatt el lehet olvasni és
a 44. pont is, mert ez a könyv eredetileg nem az anyanyelvünkön íródott.
Érdekes, izgalmas, lendületes krimi a Feketekávé. A krimi
kedvelőinek, nemcsak Agatha Christie rajongóinak ajánlom. Könnyed
kikapcsolódás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése