2016. január 26., kedd

Higgy magadban!

Mint arról már korábbi bejegyzéseimben is írtam, úgy gondoltam, ebben az évben minden nap megosztok egy irodalmi műből idézett, pozitív életszemléletet sugalló gondolatot. Nem azért, mert divat, hanem, egyrészt azért, mert született optimista vagyok, és igyekszem pozitívan állni a világhoz és erre ösztönzök másokat is, másrész – és sokkal inkább – azért, mert a közösségi portálokat ellepte azoknak a bloggereknek az „okoskodása”, akik gyakran csupán egymás után hányt sorokkal, minden tartalom nélküli szövegekkel buzdítanak arra, hogy mosolyogj, mert minden nap csodálatos. Hogy mit gondolok ezekről az idézetekről, idei első bejegyzésemben megírtam, aki kíváncsi rá, elolvashatja ITT.

Én úgy gondoltam, sokkal kellemesebb lenne, ha irodalmi művekből olvashatnánk a pozitív életszemléletet sugalló gondolatokat. Úgyhogy ebben az évben versekből, regényekből idézve megmutatom, mennyivel szebben vagy frappánsabban ki lehet fejezni a pozitív életszemléletet, mennyivel több bölcsesség rejlik egy-egy irodalmi mű pár sorában, mint egy blogger „okoskodásában”.

Ebben az évben itt és a facebook oldalamon is minden nap megosztok egy idézetet.


A mai idézet:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése