2016. január 12., kedd

Csak akarni kell!

Bár ma egy kissé elfáradtam, nem felejtettem el a mai idézetet. Délután a Tiszánál „kirándultam”, vagyis arról készítettem riportot, hogy Kárpátalja felől a sodrással szemét érkezik a folyón Magyarországra. Nem öröm. De ha nagy baj lesz, a szakemberek majd megoldják. Gondolkodjunk pozitívan, és tegyük ezt ma is egy irodalmi idézettel.


Úgy gondoltam, ebben az évben itt és a facebook oldalamon is minden nap megosztok egy irodalmi műből idézett, pozitív életszemléletet sugalló gondolatot. Úgy látom ugyanis, hogy a közösségi oldalakat ellepik a semmitmondó idézetek, olyan bloggerek mondatai, akik csak úgy odavetnek néhány semmitmondó sort, amelyek között sokszor semmi összefüggés, csupán minden tartalom nélkül arra buzdítanak, hogy mosolyogj, mert minden nap csodálatos, és csakis rajtad múlik, hogy aznap mi történik veled. Idén úgy döntöttem, hogy versekből, regényekből idézve megmutatom, mennyivel szebben vagy frappánsabban ki lehet fejezni a pozitív életszemléletet, mennyivel több bölcsesség rejlik egy-egy irodalmi mű pár sorában, mint egy blogger „okoskodásában”.


A mai idézet:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése