2015. március 29., vasárnap

Gyermekszemmel a világ

2015. NAGY KÖNYVES KIHÍVÁSÁNAK TIZENNYOLCADIK KÖNYVE – Zdenek Miler: A vakond nadrágja

Nem volt kérdés, hogy a Nagy Könyves Kihívás teljesítésekor melyik könyvet választom gyermekkorom egyik könyvének. Úgy gondoltam, hogy felnőttként az egykori kedvenc könyvemet olvasom újra. Az én kedvenc gyermekkori könyvem pedig egyértelműen A vakond nadrágja. A könyv nem mai, belepillantva a régi mesekönyvbe, a kiadás dátuma szerint éppen 4 éves voltam, amikor megjelent. Igen, szerencsés vagyok, még megvan gyermekkorom kedvenc mesekönyve! Igaz, már nem én őrzöm, elajándékoztam családunk legkisebb tagjának, a kis unokaöcsémnek, aki most 6 éves. De, hogy elolvashassam, és ezzel teljesíthessem a könyves kihívás 33. pontját, kölcsönkértem Levikétől az egykori kedves mesekönyvemet. A kis vakond történeteiről szóló könyv neki is nagy kedvence, úgyhogy, mielőtt elhoztam, együtt el is olvastuk azt a mesét, ami neki a legjobban tetszik: A vakond és az autó című történetet.


„Volt egyszer egy földkupac. Ez a földkupac elkezdett izegni-mozogni, mintha mancsa lenne. És bizony nemcsak mancsa volt, hanem orra is. Nahát, hisz ez a vakond! − Tessék itt vagyok! − kászálódott elő. − És itt vannak a kincseim is, amiket mind a föld alatt találtam − kezdődik a mese.” – olvasható a könyv ajánlójában. Nem csoda, ha már ez felkelti a gyerekek érdeklődését. A figura nagyon aranyos, a rajzok tündériek, a mesék kedvesek és még tanulságosak is. Ez a magyarázat a kis vakond máig töretlen népszerűségére. Gyermekkorom sárga könyve óta a kis vakondról még több történet jelent meg, könyvlapokon és rajzfilmen is, amiket most is imádnak a kicsik.


Az én kedvenc gyermekkori könyvemben öt mese olvasható. A kis vakond mellett főszerepet kap egy barna foltos, kedves kutyus is, aki ártatlan kíváncsisággal fedezi fel a világot. A könyv tartalmazza a Hogyan akart a kutyus kicsinyekhez jutni? , A kutyus meg a méz, A vakond nadrágja, A vakond és a rakéta és A vakond és az autó című meséket. Kedves kis történetek, amelyek amellett, hogy szórakoztatóak, a gyerekek sokat tanulhatnak is belőle. Az egyik mesében a kíváncsi kutyus megtudja, hogyan jön világra a béka, a másikból kiderül, hogyan készítik a mézet a méhek, kedvenc mesémből, A vakond nadrágjából pedig megtudható, hogyan készül a vászon és abból hogyan lesz nadrág. Már el is árultam: nekem ez gyerekkorom legkedvesebb története. Amikor a kis vakond egy kék, nagy zsebes nadrágról álmodozik. Hát persze, hogy a barátai, az állatok segítenek neki, úgyhogy végül meg is kapja. Gyerekkoromban, amellett, hogy ezt a történetet igen szórakoztatónak találtam, tényleg megtanultam belőle, hogyan készül a ruha, és bármilyen különös, de erre máig emlékszem.


Nem a könyv, hanem az én gyerekkori mesekönyvem érdekessége, hogy − amellett, hogy Zdenek Miler csodálatos rajzai illusztrálják − tartalmaz jó néhány gyermekrajzot és ceruza vonást. Akkoriban ugyanis nemcsak azért vettem a kezembe a könyvet, hogy olvassam − amit már nemcsak a szüleimmel, hanem én magam is megtehettem, mert 5 éves koromban csak úgy, magamtól valahogyan megtanultam olvasni −, hanem azért is, hogy telefirkáljam, írásokkal, pálcikaember rajzokkal és színes ceruzás vonalakkal. Mit is mondjak: ez a könyv így aztán tényleg igazi gyerekkönyv!

Felnőttként furcsa volt a kezembe venni ezt a könyvet. Amikor a kis unokaöcsémnek elolvastam A vakond és az autó című mesét, akkor nem. De, amikor itthon, egymagamban olvastam, az különös élmény volt. Újra gyermekszemmel kezdtem nézni a világot. Bizony, nagyon szép volt az a világ.


A vakond nadrágja című könyv elolvasásával én a könyves kihívás 33. pontját teljesítettem, mert ez gyermekkorom egyik könyve. De, szerintem, teljesíthető a könyvvel a lista 49. pontja is, mert a kis vakond történeteiből televíziós rajzfilm sorozat készült.

A vakond nadrágja című könyvet minden gyermeknek ajánlom. Szerintem, csak úgy, mint nekem, könnyen mások kedvencévé is válik. És, úgy gondolom, sokkal jobb mese, mint sok,  ma divatos rajzfilm történet, amelyek gyakran nem szólnak semmiről. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése