2015. március 12., csütörtök

A kislány, aki író akart lenni

2015. NAGY KÖNYVES KIHÍVÁSÁNAK TIZENÖTÖDIK KÖNYVE – Anne Frank naplója

Amikor rátaláltam Anne Frank Naplójára, a Nagy Könyves Kihívás listájának egy konkrét pontjához kerestem könyvet. Azt a kihívást szerettem volna teljesíteni, hogy elolvasok egy olyan könyvet, amely szerzőjének a monogramja megegyezik az enyémmel. A kihívás ezen pontjának teljesítése előtt több lehetőségen is elgondolkodtam. Felmerült például bennem az, hogy elolvasom az egyik saját regényemet, a Napfényes Riviéra, az Incognito vagy a Hepi Börszdéj című könyveket. Az író-olvasó találkozókon már többször megkérdezték tőlem, hogy, miután megjelent, el szoktam-e olvasni a saját könyveimet. A válaszom: nem. Egyik regényemet sem olvastam még nyomtatásban. Ennek az az oka, hogy mire megírom, javítgatom, és túljutunk a szerkesztés folyamatán, már „kívülről tudom”. Ez persze, szó szerint nem igaz, de az igen, hogy – mivel már rengetegszer olvastam a kéziratot - nem vagyok rá annyira kíváncsi, hogy nyomtatásban is elolvassam. Egyszer persze, a vonaton előfordult velem, hogy az első 100 oldalt elolvastam a Napfényes Riviérából. Utazás közben részletet kerestem a regényből, amit majd az író-olvasó találkozón felolvashatok a közönségnek, és teljesen elmerültem a történetben, mondhatni, belefeledkeztem a saját könyvem olvasásába. Érdekes élmény volt. De most, a könyves kihívás teljesítésénél mégsem gondoltam arra, hogy a saját könyveimet olvasom el. Pedig az az ötlet is felmerült bennem, hogy az Incognito c. könyvemmel teljesíthetném a lista pontját. Ez könnyedén menne, a regényből ugyanis hangoskönyvet készítünk, és bizony, az egészet fel fogom olvasni. A munkát már elkezdtük, és először pusztán időhiány miatt nem folytattuk, télen pedig azért nem, mert a megfázásos, rekedt hangos időszakban nem találtam rá a hangomat megfelelőnek, de tavasszal mindenképpen jön a folytatás. Úgyhogy ezt a regényt idén biztosan elolvasom. Mert felolvasom. Mégis úgy gondoltam, keresek egy könyvet, amelynek a szerzője F.A. monogramú, és azzal teljesítem a lista 46. pontját.


Elmentem hát a könyvtárba, megálltam a szépirodalmi polc előtt az F betűnél, és végignéztem a szerzőket. Ekkor bukkantam rá Anne Frank naplójára. Azonnal éreztem: ez nekem való!

Anne Frank, a zsidó származású, német lány 1942. június 12. és 1944. augusztus 1-je között vezetett naplót. Amikor tizenharmadik születésnapján írni kezdi a naplót, még a családjával Hollandiában saját otthonukban élnek, de amikor Anne nővére, Margot behívót kap, elmenekülnek otthonról, és több zsidó családdal együtt Amszterdam belvárosában, Anne édesapja cégének hátsó épületében a húzzák meg magukat. A kislány ott írja naplóbejegyzéseit arról, hogyan élnek, egészen addig, amíg mindannyiukat el nem hurcolják. Az élet nem egyszerű, félelemben élnek, szűkösen, idegenek között kell lakniuk, mindenen meg kell osztozniuk, élelemhez csak nehezen jutnak, és hatalmas fegyelmezettséggel kell élniük a mindennapokat, hogy fel ne fedezzék őket. Megdöbbentő, hogy milyen higgadtak Anne bejegyzései, a lány minden mondata érett gondolkodásra vall, még akkor is, ha a sorok között megbújnak egy kislány érzelmei. A történetben különösen megható, hogy a naplót vezető kislány, Anne, író szeretett volna lenni. Az olvasóban így ott a kettős érzelem: örül, hogy a kislány sorai milliókhoz eljutottak, de sajnálja, hogy ez már csak a lány halála után történhetett meg. 



A kedvenc részletem:

„Biciklizni szeretnék meg táncolni, fütyülni, szétnézni a világban, fiatalnak érezni magam, érezni, hogy szabad vagyok, csak ilyenekre vágyom, de nem mutathatom ki, mert képzeld el, mi lenne, ha mind a nyolcan elkezdenénk panaszkodni és savanyú arcot vágni, mire volna jó?”

Az egész naplót érdeklődéssel olvastam. Az írásból kiderül, hogyan zajlott az élet a „hátsó traktusban”, egyáltalán hogyan lehet megbirkózni a bezártsággal úgy, hogy közben az ember minden perce félelmek közt telik el, hogyan lehet kibírni a nélkülözést, és kik azok az emberek, akikre bujkálásuk ideje alatt a zsidó családok számíthattak.
Korábban, amikor Marga Minco Keserű fű című regényről írtam, már megfogalmaztam: én az ember szabadságától való bármilyen megfosztását felháborítónak és a legnagyobb bűnnek tartom, történjen ez bármilyen megkülönböztetés alapján, és ugyanígy elfogadhatatlannak tartom egy ember megalázását, emberi méltóságától való megfosztását. Azért olvasom szívesen a zsidóság elhurcolásáról szóló, igaz történeteken alapuló könyveket – és az Anne Frank naplója ilyen -, mert pontos képet kaphat az olvasó arról, hogy valójában mi is történt a zsidósággal, mit kellett átélniük. Az ember egy ilyen olvasmány után – pláne, miután tudja, hogy a napló oldalairól megismert családból csupán az édesapa, Otto Frank élte túl a borzalmakat – újra és újra megfogalmazza: ilyen és hasonló dolognak soha nem szabad megtörténnie.

Anne Frank naplója elolvasásával én a Nagy Könyves Kihívás 46. pontját teljesítettem, mert ez egy olyan könyv, amelynek szerzőjének monogramja megegyezik az enyémmel. De a napló elolvasásával teljesíthető a lista 9. pontja, mert nő írta, a 3. pont, mert ebből a könyvből film is készült, a 6. pont, mert a szerző, amikor a könyvet írta, nem volt 30 éves, a 13. pont, mert a történet egy másik országban játszódik, a 19. pont, mert a napló igaz történeten alapul, és a 44. pont is, mert ez a könyv eredetileg nem az anyanyelvünkön íródott.

A könyv elolvasását mindenkinek ajánlom. Én magam a teljes változathoz jutottam hozzá, javaslom, hogy aki el szeretné olvasni, ezt a változatot válassza. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése