2015. NAGY KÖNYVES KIHÍVÁSÁNAK TIZENKILENCEDIK KÖNYVE –
Bárány Tamás: Velünk kezdődik minden
Mekkora esély van arra, hogy az ember benyúl a saját
könyvespolcának hátsó sorban lévő könyvei közé, és azonnal kiemel egy olyan
könyvet, amelynek kiadási éve éppen megegyezik a születési évével? Ugye, nem
túl sok? Hát velem ez történt! És, természetesen, a legjobb pillanatban. Mert
éppen egy olyan könyvet kerestem, amely abban az évben jelent meg, amikor
születtem. Ez ugyanis a nagy könyves kihívás listájának egyik pontja. Így ezt a
pontot nem volt nehéz teljesítenem. Persze, vannak véletlenek, de azért nem a
„vak véletlenre” mentem. Jól eligazodom a könyves polcomon, és nagyjából tudom,
hol kell a kicsit régebben íródott, nem éppen mai regényeket keresgetnem. Annak
azért örültem, hogy elsőre találtam egy megfelelő könyvet azok közül a kötetek
közül, amelyeket eddig még nem olvastam. Ez a könyv pedig Bárány Tamás: Velünk
kezdődik minden című regénye.
Szerintem ez a könyv még a szüleimé volt. Sok kötetük volt a
polcon a Magvető Zsebkönyvtárból. Gyermekkoromban szerettem nézegetni ezt a
sorozatot, a borítója alapján olyan „felnőttesnek” tűntek ezek a könyvek – azok
is voltak -, és én kislányként imádtam nézegetni őket, közben, persze arra
vágytam, hogy majd minél előbb elolvashassam őket. Már akkor könyvrajongó
voltam.
Szokás szerint – mindig így teszek, ha egy könyvet a kezembe
veszek − elolvastam a hátsó borító szövegét.
„A szőke lány némán húz egy vodkásüvegből. Az üveget
gondosan visszaereszti egy fa tövébe, felegyenesedik, s néz rájuk, merev
pillantással.
− Mondom, hogy svédül kell kérdezni!
− Hülye! − szól Lala nője. − Kérdezd te svédül! − És dühösen
elmegy.
− Ingrid? − kérdi Anti bátortalanul.
− Ingrid Bergman, igen. A világsztár. − És halkan sírni
kezd.”
Ebből a pár sornyi párbeszédből sok minden nem derült ki,
de, gondoltam, nem válogatok, egy olvasást megér. Ha már ennyire szerencsés
voltam, hogy ráakadtam a feltételnek megfelelő könyvre. A tartalomjegyzék hét
fejezetet mutatott: Hétfő, Kedd, Szerda, Csütörtök, Péntek, Szombat, Vasárnap.
Ebből már annyi világossá vált, hogy a regény egy hét története.
A könyv egy fiú és egy lány találkozásáról szól. Mindketten
nyaralni indulnak a Balatonra. Nem együtt indulnak, út közben találkoznak
össze, és együtt maradnak. A fiú azt ajánlja: húzzák meg magukat egy idegen
nyaralóban, nem nehéz egy hétvégi házba betörni, és, ha nincsenek ott a
tulajdonosok, pár napig zavartalanul ellehetnek. A fiú meg is találja a
megfelelő nyaralót, ahol óvatosnak kell lenniük, hogy senki ne figyeljen fel
rájuk, de sikerül elrejtőzniük, és a Balatonon jól érzik magukat. A regény a
fiatalokról, a kettejük kapcsolatáról, a külvilághoz és más emberekhez való
viszonyukról szól. Aztán letelik a hét, éppen összepakolnak, hogy indulnak
haza, amikor jön a váratlan meglepetés. Hogy mi, azt nem írom le. Aki úgy dönt,
hogy elolvassa, annak legyen igazi meglepetés. Azt viszont leírom, hogy ebben a
könyvben számomra mi jelentett meglepetést. Nem az, hogy több tíz évet
visszacsöppentem időben, és megjelent előttem az a környezet és az a kultúra,
amelybe beleszülettem, és ami még a gyerekkoromat is végigkísérte, hanem az,
ahogyan akkor – legalábbis a regény szerint − az emberek gondolkodtak és
viselkedtek. A regénybeli fiú és lány összefut egy férfival, akivel a történet
során többször is találkoznak, sőt, össze is barátkoznak. Az a férfi szeretné
tudni, hogyan gondolkodnak a mai fiatalok. Ez számomra azért volt furcsa, mert
a három szereplő első találkozása után úgy gondoltam, hogy a férfi legalább 50
éves, ki más is lehetne arra kíváncsi, hogy a „fiatalok” miről mit gondolnak,
mint egy jó középkorú ember. Csakhogy egy következő jelenetből kiderült, hogy a
férfi csupán a harmincas éveiben jár. Ezek szerint a 70-es években egy
harmincas férfi már nem tartotta magát fiatalnak? Ma annak tartja magát. És
egyáltalán nem úgy beszél a 18 évesekkel, mint a regénybeli férfi. Nekem a
könyvben ez volt az igazi meglepetés.
A regény érdekessége volt még, hogy felidézte bennem a régi
balatoni nyaralások emlékét. Gyermekkoromban a nyárhoz éppen annyira
hozzátartozott a Balaton, mint a napsütés vagy a fagyi. Nem volt olyan év, hogy
ne töltöttünk volna el legalább két hetet a Balatonnál. Akkoriban divat volt a „magyar
tenger”, és szinte minden munkahely, nagyvállalat, gyár rendelkezett balatoni
üdülővel, ahol olcsón hozzá lehetett jutni beutalóhoz. Igazi Paradicsom volt az
a családoknak! És mi, gyerekek, imádtuk a Balatont! Szép nyarak voltak.
Bárány Tamás regényének elolvasásával én a Nagy Könyves
Kihívás 30. pontját teljesítettem, mert ez egy olyan könyv, amely abban az
évben jelent meg, amikor születtem. De teljesíthető vele a kihívás 41. pontja
is, mert szerintem sokan vannak olyanok, akik Bárány Tamástól még nem olvastak
semmit − egyébként én sem, de a lista azon pontját már egy másik könyvvel kipipáltam
−, ha valaki még nem járt a Balatonon, de mindig el szeretett volna jutni oda,
választhatja a 29. pontot, aki pedig a Balatonon született (ebben a könyvben a
fiatalok Zamárdit és Szántódot már elhagyják, amikor kiszállnak az autóból, és
letelepszenek), választhatja a lista 43. pontját is.
Ez a történet nem éppen mai, de játszódhatna akár ma is, és most is
hasonló lenne. Amitől „retro”, az a környezet, ahol játszódik és a hangulat,
ami átszövi a regényt. Ha valakinek illeszkedik a könyves kihívás bármelyik
pontjához, és nem riad meg egy kis régi hangulattól, esetleg kimondottan
nosztalgiára vágyik, vagy fel szeretné idézni az egykori kellemes, balatoni nyarakat, nyugodtan elolvashatja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése