2015. március 17., kedd

Amikor a nyúl viszi a vadászpuskát

2015. NAGY KÖNYVES KIHÍVÁSÁNAK TIZENHATODIK KÖNYVE – Richard Adams: Gesztenye, a honalapító

A Nagy Könyves Kihívás listáján egy olyan pont is áll, amely szerint el kell olvasni egy könyvet, amelynek a szereplői nem emberek. Ehhez a ponthoz én a Micimackót választottam. A könyvről írtam a blogomon és a közösségi portálon lévő oldalamon is, ahol megjegyeztem, hogy azért választottam a Micimackót, mert nem akartam újraolvasni Orwell Állatfarmját, mert azt éppen tavaly olvastam, de Orwell regényét mindenkinek nagyon ajánlom, aki teljesíteni szeretné a könyves kihívás ezen pontját, mert ehhez megfelelőbb könyvet nem is találhatnánk. Ehhez a megjegyzésemhez érkezett egy hozzászólás, mely szerint választhattam volna a Gesztenye, a honalapító című könyvet is, ami nyulakról szól, és az is kitűnő. És, csak úgy, mint Modiano A kis Bizsu című regénye esetében, ismét kaptam egy ajánlatot: ha kérem, akár kölcsön is kaphatom a könyvet. Mindig érdeklődéssel fogadom, ha valaki könyvet ajánl, úgyhogy ez a regény is felkeltette az érdeklődésemet. Gyorsan utána is néztem az interneten, valójában milyen könyv is ez. Richard Adams regényéről megtudtam, hogy ez a könyv a szerző első, és mindmáig legsikeresebb regénye, annak ellenére, hogy a kezdetekben több kiadó is visszautasította a kéziratot. Megjelenése óta, az elmúlt több mint 40 év alatt viszont 50 millió példány talált belőle gazdára. Annyira sikeres, hogy több irodalmi díjat is nyert, egész estés animációs film is készült belőle, sőt, televíziós sorozatként is feldolgozták, amit 1999. és 2001. között vetítettek. Erre felkaptam a fejem: a nagy könyves kihívás listáján ugyanis egy olyan pont is szerepel, amely szerint el kell olvasni egy könyvet, ami egy televíziós műsoron alapul vagy az készült belőle. Elhatároztam hát, hogy kölcsön kérem a Gesztenye, a honalapító című könyvet, mert, ha elolvasom, teljesíthetem vele a könyves kihívás 49. pontját.


A könyv már látványra is nagyon szép. Nagy méretű, súlyos, vaskos kötet kemény kötésben, gondoltam, kihívás lesz ennyi oldalon át nyulakról olvasni. De nem bántam meg, hogy megtettem.


A történet szerint a sandlefordi tanyán élő nyúlcsapat egyik tagja, Vakarcs, látnoki képességekkel rendelkezik, és egy nap veszedelmet lát, látomása szerint otthonuk elpusztul. Arra biztatja hát bátyját, Gesztenyét, hogy győzzék meg a kotorék vezérét arról, hogy hagyják el hazájukat, és telepedjenek le máshol. A vezér elküldi őket, de ők, néhány nyúllal együtt az éj leple alatt útnak indulnak. A nyúlrendőrség megpróbálja őket feltartóztatni, de ők átjutnak az akadályon, és folytatják a vándorlást, hogy új hazára találjanak. Réteken, erdőkön át vándorolnak, más nyúlközösségekkel találkoznak, ahová vagy megpróbálnak beilleszkedni, vagy éppen az ottani nyulakat szeretnék rávenni arra, hogy tartsanak velük. Gesztenyére és csapatára állandóan veszély leselkedik, állatoktól és más nyúltársaiktól kell megvédeniük magukat és egymást. Ez bizony egy olyan történet, amikor a "nyulak viszik a vadászpuskát"! Hosszú, félelmetes, izgalmas az út, míg végül Gesztenye és a nyulak megtalálják és megépítik új otthonukat. 

A regényből sok minden megtudható a nyulakról, mint állatokról, és arról az elképzelt nyúl társadalomról is, amit a szerző épít fel, s amely a nyulakat emberivé teszi. Aki a kezébe veszi a könyvet, számítson a természet részletes leírására, a könyvnek ez az oldala hasonlít Fekete István állatregényeire, de, abban, hogy a nyulak emberi tulajdonságokkal vannak felruházva, hasonlítható Orwell Állatfarmjához is, bár ez a könyv nem kifejezetten társadalomkritika. Viszont nagyon kalandos. Magam is meglepődtem, hogy olvasás közben mennyire drukkoltam a nyulaknak, hogy ép bőrrel megússzák a támadásokat, a regény végén pedig kifejezetten izgultam, hogy Gesztenye csapatából egyetlen nyúl se veszítse életét. Nagyon megkedveltem a regény szereplőit, főként Gesztenyét, aki egy igen okos nyúl, ésszel és optimizmussal vezeti a csapatot, intelligensen és diplomatikusan oldja meg a konfliktushelyzeteket. Nagyon szerettem ezt a könyvet, úgyhogy azon gondolkodom, nem kellene-e több állatokról szóló könyvet olvasnom. Lehet, hogy meg is teszem. És, azt hiszem, a Gesztenye, a honalapító című könyvből készült animációs filmet is megnézem majd.

A Gesztenye, a honalapító című könyv elolvasásával én a nagy könyves kihívás 49. pontját teljesítettem, mert ez egy olyan könyv, amelyből televíziós műsor készült. De ez a könyv ajánlott a lista 7. pontjához, mert a könyv szereplői nem emberek. Választható a könyv a lista 3. pontjához is, mert ebből a történetből egy animációs film, tehát film is készült, teljesíthető a 24. pont, ha ezt a könyvet valaki a borítója alapján választja ki – teheti, mert szép a borító -, és kipipálható vele a lista 44. pontja, mert ez a könyv eredetileg nem az anyanyelvünkön íródott.



A könyvet ajánlom azoknak, akik szeretik Fekete István regényeit, mert azokhoz hasonló élményben lehet részük. És ajánlom azoknak is, akik szeretik a kalandos történeteket, mert a könyv olvasása közben végig drukkolni lehet a nyulaknak. 

2015. március 12., csütörtök

A kislány, aki író akart lenni

2015. NAGY KÖNYVES KIHÍVÁSÁNAK TIZENÖTÖDIK KÖNYVE – Anne Frank naplója

Amikor rátaláltam Anne Frank Naplójára, a Nagy Könyves Kihívás listájának egy konkrét pontjához kerestem könyvet. Azt a kihívást szerettem volna teljesíteni, hogy elolvasok egy olyan könyvet, amely szerzőjének a monogramja megegyezik az enyémmel. A kihívás ezen pontjának teljesítése előtt több lehetőségen is elgondolkodtam. Felmerült például bennem az, hogy elolvasom az egyik saját regényemet, a Napfényes Riviéra, az Incognito vagy a Hepi Börszdéj című könyveket. Az író-olvasó találkozókon már többször megkérdezték tőlem, hogy, miután megjelent, el szoktam-e olvasni a saját könyveimet. A válaszom: nem. Egyik regényemet sem olvastam még nyomtatásban. Ennek az az oka, hogy mire megírom, javítgatom, és túljutunk a szerkesztés folyamatán, már „kívülről tudom”. Ez persze, szó szerint nem igaz, de az igen, hogy – mivel már rengetegszer olvastam a kéziratot - nem vagyok rá annyira kíváncsi, hogy nyomtatásban is elolvassam. Egyszer persze, a vonaton előfordult velem, hogy az első 100 oldalt elolvastam a Napfényes Riviérából. Utazás közben részletet kerestem a regényből, amit majd az író-olvasó találkozón felolvashatok a közönségnek, és teljesen elmerültem a történetben, mondhatni, belefeledkeztem a saját könyvem olvasásába. Érdekes élmény volt. De most, a könyves kihívás teljesítésénél mégsem gondoltam arra, hogy a saját könyveimet olvasom el. Pedig az az ötlet is felmerült bennem, hogy az Incognito c. könyvemmel teljesíthetném a lista pontját. Ez könnyedén menne, a regényből ugyanis hangoskönyvet készítünk, és bizony, az egészet fel fogom olvasni. A munkát már elkezdtük, és először pusztán időhiány miatt nem folytattuk, télen pedig azért nem, mert a megfázásos, rekedt hangos időszakban nem találtam rá a hangomat megfelelőnek, de tavasszal mindenképpen jön a folytatás. Úgyhogy ezt a regényt idén biztosan elolvasom. Mert felolvasom. Mégis úgy gondoltam, keresek egy könyvet, amelynek a szerzője F.A. monogramú, és azzal teljesítem a lista 46. pontját.


Elmentem hát a könyvtárba, megálltam a szépirodalmi polc előtt az F betűnél, és végignéztem a szerzőket. Ekkor bukkantam rá Anne Frank naplójára. Azonnal éreztem: ez nekem való!

Anne Frank, a zsidó származású, német lány 1942. június 12. és 1944. augusztus 1-je között vezetett naplót. Amikor tizenharmadik születésnapján írni kezdi a naplót, még a családjával Hollandiában saját otthonukban élnek, de amikor Anne nővére, Margot behívót kap, elmenekülnek otthonról, és több zsidó családdal együtt Amszterdam belvárosában, Anne édesapja cégének hátsó épületében a húzzák meg magukat. A kislány ott írja naplóbejegyzéseit arról, hogyan élnek, egészen addig, amíg mindannyiukat el nem hurcolják. Az élet nem egyszerű, félelemben élnek, szűkösen, idegenek között kell lakniuk, mindenen meg kell osztozniuk, élelemhez csak nehezen jutnak, és hatalmas fegyelmezettséggel kell élniük a mindennapokat, hogy fel ne fedezzék őket. Megdöbbentő, hogy milyen higgadtak Anne bejegyzései, a lány minden mondata érett gondolkodásra vall, még akkor is, ha a sorok között megbújnak egy kislány érzelmei. A történetben különösen megható, hogy a naplót vezető kislány, Anne, író szeretett volna lenni. Az olvasóban így ott a kettős érzelem: örül, hogy a kislány sorai milliókhoz eljutottak, de sajnálja, hogy ez már csak a lány halála után történhetett meg. 



A kedvenc részletem:

„Biciklizni szeretnék meg táncolni, fütyülni, szétnézni a világban, fiatalnak érezni magam, érezni, hogy szabad vagyok, csak ilyenekre vágyom, de nem mutathatom ki, mert képzeld el, mi lenne, ha mind a nyolcan elkezdenénk panaszkodni és savanyú arcot vágni, mire volna jó?”

Az egész naplót érdeklődéssel olvastam. Az írásból kiderül, hogyan zajlott az élet a „hátsó traktusban”, egyáltalán hogyan lehet megbirkózni a bezártsággal úgy, hogy közben az ember minden perce félelmek közt telik el, hogyan lehet kibírni a nélkülözést, és kik azok az emberek, akikre bujkálásuk ideje alatt a zsidó családok számíthattak.
Korábban, amikor Marga Minco Keserű fű című regényről írtam, már megfogalmaztam: én az ember szabadságától való bármilyen megfosztását felháborítónak és a legnagyobb bűnnek tartom, történjen ez bármilyen megkülönböztetés alapján, és ugyanígy elfogadhatatlannak tartom egy ember megalázását, emberi méltóságától való megfosztását. Azért olvasom szívesen a zsidóság elhurcolásáról szóló, igaz történeteken alapuló könyveket – és az Anne Frank naplója ilyen -, mert pontos képet kaphat az olvasó arról, hogy valójában mi is történt a zsidósággal, mit kellett átélniük. Az ember egy ilyen olvasmány után – pláne, miután tudja, hogy a napló oldalairól megismert családból csupán az édesapa, Otto Frank élte túl a borzalmakat – újra és újra megfogalmazza: ilyen és hasonló dolognak soha nem szabad megtörténnie.

Anne Frank naplója elolvasásával én a Nagy Könyves Kihívás 46. pontját teljesítettem, mert ez egy olyan könyv, amelynek szerzőjének monogramja megegyezik az enyémmel. De a napló elolvasásával teljesíthető a lista 9. pontja, mert nő írta, a 3. pont, mert ebből a könyvből film is készült, a 6. pont, mert a szerző, amikor a könyvet írta, nem volt 30 éves, a 13. pont, mert a történet egy másik országban játszódik, a 19. pont, mert a napló igaz történeten alapul, és a 44. pont is, mert ez a könyv eredetileg nem az anyanyelvünkön íródott.

A könyv elolvasását mindenkinek ajánlom. Én magam a teljes változathoz jutottam hozzá, javaslom, hogy aki el szeretné olvasni, ezt a változatot válassza. 

2015. március 6., péntek

20 KÖNYV NŐNAPRA – ezekkel biztosan nem fogsz mellé!


Nőnapra könyvet venni ajándékba – a legegyszerűbb feladat. A világirodalom tele van nőkről szóló, a női lélek rejtélyeit feltáró, romantikus, vidám, szórakoztató és elgondolkodtató könyvekkel. A választás persze csak annak egyszerű, aki ismeri a könyveket.


Segítség a férfiaknak – íme a saját listám azokról a könyvekről, amiket ajándéknak javaslok, mert olvastam, vagy ráadásul én magam írtam. 20 könyvet ajánlok. Azért ilyen sokat, mert, egyrészt nehéz a könyvek közül választani, másrészt, több lehetőséget szerettem volna kínálni, arra az esetre, ha egy-egy könyv már ott áll a könyvespolcon.
Jöjjön a kínálat! Ezekkel biztosan senki nem fog mellé!


KÖNYVEK NŐKRŐL, NŐKNEK


TIZENÉVESEKNEK

Szabó Magda: Abigél
Kitűnő lányregény. Szórakoztató és mégis komoly történet arról, hogyan élik mindennapjaikat az ország legszigorúbb leánynevelő intézetének növendékei. Min gondolkodnak, nevetgélnek, hogyan szegik meg a szabályokat, miként tréfálják meg tanáraikat, mit gondolnak a szerelemről, a felnőtté válásról és a felnőttek világáról.


Erich Kästner : A két lotti
Egy egymástól elszakított ikerpár története. A két lány egy véletlen folytán ismeri meg egymást, és addig egyikük sem nyugszik, amíg újra össze nem hozzák a szüleiket. Mosolyogtató, kedves, cselszövésekkel teli történet.


Szilvási Lajos: Egymás szemében

Egy tizenéves szerelem története. Fiú és lány mindig másképp látja az élet dolgait, a regény ezt Tamara és Attila naplóján keresztül mutatja meg. Érdekes látni, hogy tizenévesként hogyan gondolkodnak, és hogyan szövődik köztük a szerelem.


Palotai Boris: Zöld dió
A hatvanas évek igazi sikerregénye. Bár a fiataloknak írt könyv több mint 30 éve íródott, s azóta a mindennapok igencsak megváltoztak, érdemes elolvasni, mert, amellett, hogy a ma fiataljai megismerhetnek egy másik kort, egy most is aktuális kérdésre kereshetik a választ: ki miért válik olyanná, amilyen.


Sophie Kinsella: Egy boltkóros naplója

A regény szereplője „boltkóros”. Nemcsak örömet okoz neki, ha valamit megvehet, hanem rosszul érzi magát attól, ha ezt nem teheti. Úgyhogy csak vásárol, vásárol és vásárol… Még akkor is, ha már többszörösen kimerítette a hitelkereteit. A könyv szórakoztat és elgondolkodtat: tényleg szükségünk van arra, hogy ennyi mindent megvegyünk?


ROMANTIKUSOKNAK

Charlotte Brontë: Jane Eyre
Egy árvaházban felnőtt lány története, aki egy kastélyban tanítónőként helyezkedik el, és beleszeret a ház urába. Ám a kastély és a férfi sötét titka váratlan akadályt állít boldogságuk elé. Jane-nek és Mr. Rochesternek is súlyos megpróbáltatásokon kell átesnie, míg kiderül, vajon lehet-e reményük a megalkuvás nélküli beteljesedésre.


Jane Austen: Emma
Vidéki angol úriházak, derűsnek, kiegyensúlyozottnak tűnő mindennapok – Jane Austen regényeiből jól ismert környezet. E regény olvasója is ebbe a világba pillanthat be. A történet középpontjában három ifjú pár félreértéseken és viszályokon át győzedelmeskedő szerelme áll, s az írónő, főszereplőjével, Emmával végigjáratja a csalódások, kisebb-nagyobb bánatok, tanulságok iskoláját.


Emily Brontë: Üvöltő szelek
A világirodalom egyik legkülönösebb szerelmi története. Szerelem, gyűlölet, bosszú – így jellemezhető nő és férfi, Catherine és Heathcliff szenvedélyes kapcsolata. Síron túl tartó szerelem. Izgalmas, romantikus, kihagyhatatlan!


Robert James Waller: Madison megye hídjai

Egy váratlan találkozás, egy hirtelen jött szerelem, ami örökre megváltoztatja egy férfi és egy nő életét. Szívszorító történet arról, mi játszódik le egy nőben, ha rádöbben, világ életében másfajta élet vonzotta, mint amit valójában él. De vajon lehet-e, szabad-e, akar-e és tud-e ezen változtatni? Nem könnyű a döntés.


Móricz Zsigmond: Pillangó
Hitves Zsuzsika és Darabos Jóska története, akik között szerelem szövődik, de nem lehetnek egymáséi, mert mindketten szegények, és a szüleik mindkettejüknek módos párt néztek ki. Tiltják őket egymástól, de érzelmeik, makacsságuk, dacosságuk ellenére is legyőzhetetlenek. A regény egy szerelem ébredését és minden akadályon való győzelmét kíséri végig.



SZÓRAKOZNI VÁGYÓKNAK

John Updike: Az eastwicki boszorkányok

Három fiatal, többgyermekes elvált asszony éli az életét a magánnyal vívott nehéz küzdelemben New England egy tengerparti településén. A női magány legyűréséhez viszont férfi szükségeltetik – és, persze, női praktika. Boszorkánytudomány. Egy nap aztán megérkezik a várva várt férfi. Vagy, lehet, hogy maga az Ördög?


Ferenczik Adrienne: Napfényes Riviéra

Lehetséges, hogy egyetlen véletlen, egy titokzatos vörös hajú nő megjelenése tönkretesz mindent, amit férfi és nő felépített? Vagy feledhető a múlt, megbocsátható a hiúságból fakadó gyöngeség, és csakúgy, mint a Napfényes Riviéra című szappanoperában, végül ki-ki azt kapja, amit megérdemel? A regény fordulatos története (saját regény, bátran ajánlom) gyakran életfogytig kergetett illúzióinkkal szembesít, őszintén, szórakoztatóan.


Helen Fielding: Bridget Jones naplója 3. – Bolondulásig

Ha Bridget Jones, akkor a harmadik napló is csak jót tartogathat az olvasóknak. Bridget visszajött – és bármilyen meglepő, közben felnőtt lett, legalábbis egy kicsit. Már ötvenegy éves, de a körülmények szerencsétlen alakulása folytán megint egyedül van, és két kisgyerekről is gondoskodnia kell. És persze időt szakítani szexi, fiatal fiújára.


Mia March: Meryl Streep filmklub

Három fiatal nő közös gyermekkoruk helyszínén találja magát, és egy tengerparti fogadóban kénytelenek átvészelni egymás társaságát. Egy megrendítő bejelentés – és mindhárman újraértékelik az életüket. A regényben új szerelmek szövődnek, régi kapcsolatok élednek újjá, miközben a szereplők estéről estére Meryl Streep filmjeit nézik.


Carole Matthews: A Csokoládéimádók Klubja

Ha valakinek nem Meryl Streep filmjei jönnek be, hanem inkább a csokoládé, akkor itt egy másik klub: a csokoládéimádók klubja. Lucy Lombard csak egy valaminek nem tud ellenállni: a csokoládénak. Szerinte a csoki jó fejfájásra, összetört szívre, meggyötört lélekre, és ellenszer az élet apró bosszúságaira. Barátnőivel megalakítja hát a csokoládéimádók klubját, ahol mindent és mindenkit jól kibeszélnek. Hát nem édesek…


A NŐI LÉLEK ELEMZŐINEK

Szabó Magda: A danaida
Egy könyvtáros nő története. Katalin szeretni tudó, megbántott, félénk, visszahúzódó, de jó szándékú fiatal nő. Új munkahelyre kerül, ahol megismerkedik egy asszonnyal, aki a könyvtárban nemcsak könyvet, hanem megözvegyült vejének – elhunyt lánya helyett – valójában feleséget is keres. A házasságkötéssel Kati nem mindennapi családba, különleges élethelyzetbe, és még különlegesebb szerepbe kerül. Áldozatkészségét kihasználják, ő pedig csak sodródik az árral… Kitűnő regény remek karakterekkel.


Jókai Anna: Éhes élet
Napjaink története, sokszereplős családregény. Életük lehetne édes, de sokkal inkább „éhes”. Mindenki vágyik valamire, ki pénzre, ki sikerre, ki hírnévre, de leginkább a szeretetre éhesek. A regényben a különböző korú és eltérő társadalmi csoportban élő családtagoknak nemcsak a történetét, hanem a gondolataikat is megismerhetjük. 


Ferenczik Adrienne: Incognito
Az Incognito egy hangulatos hotel, ahol három különböző korú nő egy éjszaka lelkileg egymásra talál. Egyikük elhunyt férjét siratja, másikuk azért ment a hotelbe, hogy végre eldöntse, kilép-e a házasságából, a legfiatalabb nő pedig szerelmi csalódásában öngyilkosságra készül. Mindannyiuknak oka van a keserűségre, s ha másként is látják saját párkapcsolatukat, az Incognito bárjában kiderül, hogy a sokévnyi korkülönbség és az egymástól eltérő problémáik dacára sokkal több bennük a közös, mint amennyit a fantázia felölelni képes.


Kováts Judit: Megtagadva
A könyv szerzője hosszú éveken keresztül készített interjúkat szemtanúkkal a háborúról, a frontról, az orosz megszállásról, majd a kuláküldözésekről, a kollektivizálásról. A huszonhárom személlyel készített interjú egyik fontos forrása lett a regénynek, melynek témája a II. világháború, narrátora pedig egy 85 éves asszony, aki ’44-ben érettségi előtt álló diáklányként élte át az eseményeket. Az írás az ő kettétört életén keresztül mutatja meg a háborút úgy, ahogy a levéltári forrásokból és történelemkönyvekből sohasem ismerhetjük meg.


Lévai Katalin: Varázskert
"Nem tudhatod, mit érez egy nő, amikor rájön, hogy senki nem szereti igazán, és csak akkor él, amikor becsukja a szemét és álmodik. Az álmok még mindig biztosan állnak" - mondja a regény hősnője, aki kettős életet él. Egy valódi életet a férjével, és egy másikat, amit gyerekkori szerelmével álmodott meg magának. A regény egy nő fantáziavilágába kalauzolja az olvasót.


Kellemes válogatást, jó olvasást és boldog nőnapot! 

2015. március 5., csütörtök

Újra iskolapadban

2015. NAGY KÖNYVES KIHÍVÁSÁNAK TIZENNEGYEDIK KÖNYVE – Leiner Laura: A Szent Johanna Gimi – Remény

Csak beültem megint az iskolapadba… Aki az előző bejegyzésemet olvasta, az tudja, hogy fontolgattam, hogy bepillantsak a gimis osztály felsőbb évfolyamának életébe is, azaz, folytassam A Szent Johanna Gimi olvasását. Amikor ugyanis kölcsön kértem a regény első kötetét, azért, hogy teljesíthessem a könyves kihívás azon pontját, mely szerint elolvasok egy olyan könyvet, ami egy gimnáziumban játszódik, akkor két könyvet is kaptam. A regény első és ötödik részét. Az elsőt azért, mert konkrétan azt kértem kölcsön, az ötödiket pedig azért, mert, mint ahogyan már korábban írtam, a könyv gazdájától azt az üzenetet kaptam,  hogy „azt mindenképpen el kell olvasni, mert az a legizgalmasabb, abban jönnek össze…”. Gondoltam: legyen! Ha elolvasok egy újabb SZJG könyvet, azzal teljesíthetem a könyves kihívás egy újabb pontját, vagyis hogy elolvasok egy olyan könyvet, amelynek a szerzője még nincs 30 éves. Kicsit igyekeznem kellett, mert ennek a regénynek a szerzője áprilisban lesz 30!


Újra beültem ház az iskolapadba, kimondottan azért, hogy megtudjam, a szerelmesek mikor és hogyan jönnek össze. Kicsit persze elgondolkodtam, hogy a regény három kötetének kihagyása után egyértelműek lesznek-e a szálak, tudom-e majd, hogy ki kicsoda, és ki-ki egy-egy emberrel miért viselkedik úgy, ahogyan, de, amint kinyitottam a könyvet, minden kételyem eloszlott. A kötet elején ugyanis minden diáknak ott a közösségi oldalra feltett profilja, úgyhogy azonnal láthattam, hogy vannak új szereplők, és azt is megnézhettem, hogy a régi szereplők, amióta nem követtem a sorsukat, mivel foglalkoznak. Ez a sok információ nagyon jól jött! Nem volt hátra más, mint hogy belekezdjek a regénybe, és kíváncsian várjam, hogy a főszereplő, Reni vajon rájött-e arra, hogy hozzá sokkal jobban illik a könyvmoly Arnold, mint a helyes, vagány srác, Cortez. Az előző bejegyzésemben már írtam, hogy tiniregényt olvasva is felnőttként gondolkodom, ezért elnézést kérek a tizenévesektől. Nos, én hamar rájöttem, hogy Reni erre még nem jött rá. Mármint, hogy Arnold jobban illene hozzá, mint Cortez. Gondoltam: sebaj! De, sajnos arra is hamar rá kellett jönnöm, hogy erre a félév során nem is lesz esélye, mert Arnold már nem hozzájuk jár, elköltözött Párizsba, ott folytatja a gimnáziumi tanulmányait. Később pedig az is kiderült, hogy még egyetemet is Párizsban választ majd. Akkor már tudtam: az Arnolddal való gyakori telefonbeszélgetés és a neten való chatelés nem lesz elég ahhoz, hogy Reni a könyvmoly fiúval szorosabbra fűzze az érzelmi szálakat. Úgyhogy marad Cortez. Kíváncsian olvastam hát, hogy a jó tanuló lány hogyan jön össze a vagány, lányok kedvence sráccal. Igen, ebben a részben valóban összejönnek. A történet kicsit furcsa, én magam nagyon gyerekesnek találtam a fiúk és a lányok viselkedését, ahogyan kerülgetik és heccelgetik egymást, miközben van, aki még csak meg sem meri szólítani azt, aki tetszik neki. Én ilyet egykor az általános iskola felső tagozatában tapasztaltam, akkor viselkedtek így a fiúk és a lányok, a gimnáziumban már nem. Úgyhogy a regény ötödik részének elolvasása még inkább megerősítette bennem, hogy az SZJG általános iskolásoknak (is) való. Persze, lehet, hogy manapság is vannak ilyen gimnazisták…

A Szent Johanna Gimi ötödik, Remény című részével én a Nagy Könyves Kihívás 6. pontját teljesítettem, mert ennek a könyvnek a szerzője még nincs 30 éves. De teljesíthető vele a lista 9. pontja, mert nő írta és a 36. pont is, mert egy gimnáziumban játszódik.


 A Szent Johanna Gimi két kötetének elolvasása után újra csak azt mondhatom, amit már egy korábbi bejegyzésemben írtam: nagyon tetszik a könyves kihívás, és borzasztóan élvezem. Pont azért, mert előírások vannak. Ha nem lenne lista, teljesítendő pontok, és feltételek, talán soha nem került volna a kezembe ez a két kötet. Pedig kíváncsi voltam rá, mi zajlik a Szent Johanna Gimiben. 

2015. február 27., péntek

A mai fiatalok...

2015. NAGY KÖNYVES KIHÍVÁSÁNAK TIZENHARMADIK  KÖNYVE – Leiner Laura: A Szent Johanna Gimi – Kezdet

Kezdhetném azzal,  hogy nem gondoltam volna, hogy felnőttként tizenéveseknek szóló könyvet fogok olvasni, azt meg pláne nem, hogy elolvasom A Szent Johanna Gimi című könyvet. De ez, így azért nem igaz. Mert hallottam erről a könyvről, sőt, a teljes sorozatról, és azt is hallottam, hogy szeretik a fiatalok. És engem mindig is érdekelt, hogy milyen könyv az, amit sokan kedvelnek. Úgyhogy igenis, gondoltam rá, hogy egyszer elolvasom A Szent Johanna Gimit. Majd. Egyszer. Talán. Amikor épp nem mást olvasok. Egy társaságban egyébként egyszer szó esett erről a könyvről, egy gyermek- és ifjúsági irodalommal foglalkozó tanárnő említette, és én gyorsan megkérdeztem tőle, hogy olvasta-e, és hogy milyen. Azt mondta: nem rossz. És hogy szeretik a fiatalok. Én mindjárt visszakérdeztem, hogy van-e olyan jó, mint az Abigél. Azt felelte: nincs. Ez persze cseppet sem lekicsinylés. Nem volt az a tanárnő részéről sem. Nem könnyű feladat olyan jó regényt írni, mint az Abigél. Ember legyen a talpán, aki olyan jót ír! És nem is kell a két könyvet összehasonlítani, csupán felmerült bennem: vajon okoz-e ez a gimnáziumban játszódó regény akkora élményt a tizenéveseknek, mint egykor nekünk az Abigél. A tanárnővel folytatott beszélgetést csak azért említettem, hogy világossá váljon: miért is nem vettem azonnal a kezembe A Szent Johanna Gimit. Ha azt a választ kapom, hogy igen, ez van olyan jó, mint Szabó Magda könyve, akkor nyilván rohanok a könyvesboltba. Mert imádom az Abigélt. Na, de azt ki nem imádja? Persze, nem tudom… Mert valójában nem tudom, mit olvasnak ma a fiatalok. Az viszont tény: én elolvastam A Szent Johanna Gimi első kötetét, amelynek alcíme a Kezdet. És lehet, hogy ez még csak a kezdet…


Valójában azzal kellett volna kezdenem, hogy kerestem egy könyvet a Nagy Könyves Kihívás azon pontjához, hogy „egy könyv, amely egy gimnáziumban játszódik”. Hát, persze, hogy az Abigél ugrott be elsőként! Hiszen az egyik kedvenc regényem. Mint ahogyan Szabó Magdától még sok más könyv is. Még általános iskolás voltam, amikor egy tavaszi szünetben adták a televízióban az Abigél című tévéjátékot. Azonnal megszerettem. Kértem is a szüleimet, hogy vegyék meg nekem könyvben is. Megkaptam, és rögtön el is olvastam. De nemcsak én, hanem az összes barátnőm. Akkoriban nagy divat volt a suliban az Abigél. Mint most sok középiskolában A Szent Johanna Gimi. Szóval… kerestem a gimnáziumban játszódó könyvet, de nem akartam „ezredjére” is elolvasni az Abigélt. Tényleg nagyon szeretem, van olyan rész, amit már kívülről tudok, és bármikor szívesen újra olvasom, de most nem: elhatároztam, hogy a könyves kihívás során, ha tehetem, olyan könyveket veszek a kezembe, amelyeket ez idáig még nem olvastam. Ezért mondtam nemet Szabó Magda regényére. És akkor eszembe jutott A Szent Johanna Gimi. Úgy gondoltam: mikor máskor, ha nem most!

Kaptam tehát egy kölcsönkönyvet. Én legalábbis úgy gondoltam, hogy egy könyvet kapok. Gondoltam, elkérem az első részt, és kipipálom vele a könyves kihívás egyik pontját. No és közben kielégítem a kíváncsiságomat: mi is tetszik ma a tizenéveseknek. Az egyik kollégám hozta is otthonról a kért könyvet, sőt, meglepetésemre kettőt is. És a lánya üzenetét: szívesen kölcsönadja az első részt, de elküldi az ötödiket, is, mert azt is el kell olvasnom. Az ugyanis a legizgalmasabb, mert abban jönnek össze… Hogy ki kivel, azt akkor még nem tudtam. De nem baj, így volt érdekes! Sőt: még annál is érdekesebb!


 Elkezdtem olvasni a könyvet. „Egy gimi, ahová mindenki szívesen járna…” – olvasható az első kötet címlapján. És tényleg. Ahogy olvastam, elképzeltem, hogy biztosan nem lehet rossz a Szent Johannába járni. Mármint aki szeret középiskolába járni, mert ez rólam egykor cseppet sem volt elmondható. Nem szerettem a gimnáziumot. Nem tudom miért, mert maradandóan rossz élmények nem értek, senkivel nem voltam haragban, nem vesztem össze, örömmel eljárok az érettségi találkozókra, ahol még jól is érzem magam. Most, felnőttként semmi rossz élmény nem jut eszembe. Csak valahogy akkoriban nem szerettem mindennap odamenni és olyan dolgokról tanulni, aminek a nagy része nem érdekelt. Azt hiszem, ez volt a gond. Az általános iskola, később a főiskola, az egyetem, majd az újságíró akadémia sokkal több élményt okozott. Ez van: nem szerettem középiskolás lenni. De a könyv olvasásakor félretettem ezeket az érzéseket, úgy vetettem bele magam a történetbe. És történt ott minden: barátság, szerelem, szórakozás, heccelődés, az osztálytársak beszélgetnek, chatelnek, facebook-oznak, szó esik zenéről, sportról, moziról, filmekről, könyvekről, szóval zajlik az élet, ahogy a fiatalok körében a való életben is. Tizenévesen szerethető. Lehet drukkolni, hogy a szerelmesek egymásra találjanak. De milyen más a felnőtt gondolkodás! A főszereplő, Reni a jóképű, vagány, népszerű srácba, Cortezbe szerelmes, közben a komoly gondolkodású könyvmollyal, Arnolddal barátkozik, mert olyan jókat beszélgetnek az olvasmányélményeikről. Úgyhogy én már a regény harmadánál elbizonytalanodtam: értem én, az ötödik rész a legizgalmasabb, mert akkor jönnek össze… De vajon ki kivel? Renáta Cortezzel vagy Arnolddal? Elmosolyodtam: lehet, hogy ez a kérdés csak egy felnőtt olvasó fejében fordul meg? Lehet, hogy csak egy felnőtt gondolja úgy, hogy Cortez mellett Arnold is „benne van a pakliban”?


Hogy mi lesz a történet vége, nem tudom. Az első rész csupán a Kezdet. Ajánlani viszont tudom a fiataloknak. És nemcsak a középiskolásoknak. Sőt: én inkább az általános iskola felső tagozatosainak ajánlanám. Mert szerintem, bár, nem biztos, hogy jól látom, de ma a gimnazisták már komolyabbak, aki olvas, az komolyabb tárgyú könyveket olvas. A gimi utolsó két évében legalábbis biztosan. De szórakozni talán nekik sem rossz A Szent Johanna Gimi. Azért még egy ajánlás, ki nem hagynám: A Szent Johanna Gimi elolvasása után mindenképpen kerüljön sorra az Abigél!


A Szent Johanna Gimi első kötetének elolvasásával én a könyves kihívás 36. pontját teljesítettem, mert ez a könyv egy gimnáziumban játszódik. De választható a lista 6. pontja is, mert a könyv írója még nincs 30 éves, vagy a 9. pont, mert a könyvet nő írta.

Most már csak az a kérdés: kíváncsi vagyok-e arra, hogy Renáta Cortezzel vagy Arnolddal jön össze? (Persze, még mindig gondolkodom, hogy a második verzió csak az én agyamból pattant-e ki…) Mert ha igen, éppen jöhetne a regény ötödik kötete, amelyből ez kiderül. És akkor kipipálhatnám vele a könyves kihívás 6. pontját…  

2015. február 21., szombat

Színház az egész világ...

2015. NAGY KÖNYVES KIHÍVÁSÁNAK TIZENKETTEDIK KÖNYVE – Somerset Maugham: Színház

Egy könyv, amiből film is készült. Ilyen könyvet kerestem, természetesen először, ahogyan szoktam, a saját könyvespolcomon. Valójában lett volna ötletem arra, hogy melyik könyvet olvassam el, már többször „szemeztem” vele a könyvesboltban, csak még nem vette meg. Ez a Madison megye hídjai című könyv, amelyből kedvenc filmem, A szív hídjai készült Meryl Streep és Clint Eastwood főszereplésével (erről a filmről írtam „A Nagy Könyves Kihívás első könyve” bejegyzésemben). Szeretném a történetet regényben is elolvasni, csak még nem vettem meg a könyvet. Igazából, amikor kacérkodtam a gondolattal, hogy megvegyem, és már a kezemben is volt az üzletben, csak azért nem tettem meg, mert féltem, hogy a film után csalódást okoz majd − tényleg nagyon szeretem a filmet − (igen, azt feltételeztem, hogy ebből a történetből a film lehet, hogy jobban sikerült, mint maga a regény), mert a könyvet igencsak vékonykának találtam. Márpedig én erről a szerelmi történetről jó hosszan szeretnék olvasni! Szóval: ezért nincs még meg a könyv. Amikor könyvet kerestem a lista 3. pontjához, persze eszembe jutott, hogy máris indulok a könyvesboltba, és megveszem a Madison megye hídjait, csak éppen rossz idő volt… Hát ezen múlt.

Keresgettem  hát a saját könyvespolcomon, ahol több „jelölt” is a kezembe került. Versenybe szálltak Updike eastwicki boszorkányai, csakhogy azt a könyvet már sokszor olvastam, filmen, sőt, színházban is láttam a történetet, a Love Story, azt ugyan még csak egyszer olvastam, filmen viszont már kétszer is láttam, és nem óriási kedvencem, Szabó Magda Abigélje, amit vagy ezerszer olvastam, a film szövegét pedig némely résznél már kívülről tudom, szintén Szabó Magdától Az ajtó, vagy A danaida, mindkettőt imádom, de olvastam és a filmeket is többször láttam, ott volt a Volt egy farmom Afrikában, amit még nem olvastam, de filmen pár hónapja sincs, hogy megnéztem, úgyogy még frissen élt bennem az élmény, az Értelem és érzelem, az Üvöltő szelek, a Jane Eyre, szóval sok-sok romantikus könyv, ami viszont befér a kihívás más kategóriájába is − és, persze lehet, hogy oda sem válogatom be, mert már többször is olvastam őket −, Jókai és Mikszáth regényei, amelyek elolvasásán elgondolkodtam, mert nem ma volt, hogy a kezembe vettem őket, de elvetettem az ötletet, mert olyan könyvet szerettem volna találni, ami még újat mond számomra. És akkor megláttam Maugham Színház című regényét. Még nem olvastam. És a filmre sem emlékeztem, szerintem nem is láttam. A korábbit, és a Szabó István rendezte filmet sem. Jó választásnak tűnt hát ez a könyv. És jó választás is volt!


Már a cím is felkeltette az érdeklődésemet. Nagyon szeretem ugyanis a színházat. Sőt, annál még jobban! Valójában kacérkodtam a gondolattal, hogy a rendezői pályát válasszam. Főiskolás koromban meg is szereztem a színjátszó-rendező szakképesítést, több mint hat éven át színjátszó csoportot is vezettem, úgyhogy volt alkalmam darabokat rendezni. De aztán győzött az újságírás és a televíziózás. Egy-két évig még a tv-riporteri munka mellett is működtettem a színjátszó csoportot, később már nem volt rá időm. De a színházat máig imádom! Nézőként is szeretek a sorokban ülni, de a kulturális magazinom készítésekor is örömmel forgatok színházi előadásokról. Sok éven át írtam magazinoknak színész portrékat, nagyon szerettem azt a munkát, máig felejthetetlen emlék!


 „Színház az egész világ. És színész benne minden férfi és nő…”
(Shakespeare: Ahogy tetszik)

És tényleg. Pláne Somerset Maguham regényében. „Júlia másképp beszélt magával és másképp az emberekkel.”
Az olvasó már a regény elején egy szerelmi háromszög részese lehet. Mi más ez, ha nem színház? Más zajlik a zárt ajtók mögött, és teljesen más a külvilágban. A férj, a feleség és a szerető is a maga szerepét játssza, és persze mást játszanak egymás előtt. Pláne, ha hárman együtt vannak.
Somerset Maugham 30 év alatt 30 színdarabot írt. Nem csoda, ha jól ismerte a színház világát és a színészeket. A regény szereplője két színész. A férfi szép, de nem igazán tehetséges, a nő viszont annál inkább. Júlia Lambert minden szerepben elkápráztatja a közönséget. A színész és a színésznő között szerelem szövődik, majd házasság köttetik, ez utóbbit inkább a nő szorgalmazza. Aztán belép a képbe a harmadik: a fiatalságán már túljutott, de még mindig igen vonzó színésznő már csupán formális házasságban él impotens, akkor már színidirektor férjével, és beleszeret a színház fiatal könyvelőjébe. Fiatal férfi, idősebb nő kapcsolata ez, ami tőlem távol áll, de a történet tetszik. Én azt mondom, kicsit előre kiszámítható: talán törvényszerű, hogy a fiatal férfi egyszer csak beleszeret egy korban hozzá illő nőbe. Aki szintén színésznő. A lány kevésbé tehetséges, mondhatni, jelentéktelen, de, persze, a világot jelentő deszkák felé kacsingat. A fiatal férfi pedig úgy gondolja: ki más juttathatná oda, mint maga Júlia. A csattanó maradjon talány. Egy biztos: Júlia vérbeli színésznő, így  pályafutása legnagyobb alakítását nyújtja…


A Színház című regény elolvasásával én a könyves kihívás 3. pontját teljesítem, mert ebből a regényből film készült. De választható a könyv a kihívás a 11. pontjához, mert a címe egyetlen szóból áll, a 13. ponthoz, mert ez a könyv egy másik országban játszódik, a 34. pont, mert a regényben szerelmi háromszög van, ha valaki még nem olvasott Maugham-regényt, akkor teljesíthető a 41. pont is, vagy a 44., mert ez a könyv eredetileg nem az anyanyelvünkön íródott. Nekem nagyon tetszett, úgyhogy mindenkinek ajánlom ezt a könyvet! Pláne, aki szereti a színházat!


 Egyébként − ha nem is a könyves kihívás során, vagy nem éppen ahhoz a kategóriához, amely azt teljesíti, hogy egy olyan könyv, amelyből film is készült ­− a korábban említett, Madison megye hídjai című könyvet is mindenképpen elolvasom majd. Már csak azért is, mert a történetet annyira szeretem, hogy beleírtam az egyik regényembe is. Incognito című könyvemben az egyik férfi szereplő egy fűzfa alá telepedve ezt a regényt olvassa. 

2015. február 19., csütörtök

Csalódtam: nem történt semmi...

2015. NAGY KÖNYVES KIHÍVÁSÁNAK TIZENEGYEDIK KÖNYVE: Ernest Hemingway: Fiesta

Amikor belevágtam 2015. Nagy Könyves Kihívásába, elég alaposan körülnéztem a könyvespolcomon, melyek azok a könyvek, amelyeket eddig még nem olvastam. Úgy gondoltam ugyanis, hogy kezdetben a saját könyveim közül válogatok, és ezt az évet – ha már elolvasok 50 könyvet − arra használom fel, hogy új könyveket ismerjek meg. Nos, a polcok első alapos átvizsgálása közben került a kezembe Hemingway Fiesta című regénye. Már akkor arra gondoltam, hogy beválogatom az 50 könyv közé. Ez a regény ugyanis a kihívás elég sok feltételének megfelelhet. Aztán, amikor pár elolvasott könyvvel később újra a kezembe vettem, és elolvastam, milyen könyv is ez, akkor tudtam meg, hogy ez Hemingway első regénye. Vagyis egy népszerű szerző első könyve. Amint ezt felfedeztem, már tudtam, hogy ennek a regénynek az elolvasásával teljesítem a Nagy Könyves Kihívás 15. pontját.


Kíváncsi voltam a könyvre. Hemingwaytől én eddig csupán Az öreg halász és a tenger című regényt olvastam. Nem tudom, miért nem vettem utána több könyvet a kezembe Hemingwaytől, mert Az öreg halász és a tenger meglepően nagyon tetszett. Azért írom, hogy meglepően, mert ez számomra tényleg meglepetés volt. A könyvet valószínűleg azért olvastam el, mert angol szakon tanultunk róla, és én akkoriban szinte minden könyvet elolvastam, amelyről amerikai irodalom órán tanultunk. Remek amerikai irodalom tanárunk volt, sok jó könyvvel foglalkoztunk − ellentétben az angol irodalom tanárunkkal, aki kiválasztott egy regényt, azt eredeti nyelven elolvastatta velünk, fél éven át csak azzal foglalkoztunk, és kéthetente szódolgozatot írtunk belőle (egy hétvégére volt, hogy 2000 ismeretlen szó is jutott, amit meg kellett tanulni), úgyhogy halálra untuk a tantárgyat, és utáltuk az órákat (én legalábbis biztosan)   −, nagyon klassz előadásokat tartott, és ez engem, aki mindig nagyon szerette a könyveket, és imádott olvasni, arra ösztönzött, hogy olvassam is el azokat a regényeket és drámákat, amelyekről órán szó esett. Nagyon megszerettem és a mai napig imádom az amerikai irodalmat. Nos, ekkor olvastam el Az öreg halász és a tenger című könyvet, valószínűleg azért, mert az irodalom tanárunk érdekesen mesélt róla. Ennek ellenére nem gondoltam, hogy különösebben tetszik majd − nem hittem, hogy leköt az, hogy egy halász ki szeretne fogni egy nagy halat − de, látva, hogy nem hosszú mű, gondoltam, annyi időt, amennyit elvesz tőlem, mindenképpen megér. Kellemesen csalódtam! Szinte le sem tettem a könyvet, úgy olvastam végig, és lenyűgözött! Gondoltam, a Fiesta is hasonló élményt okoz majd. Őszinte leszek: nem így lett.


A könyvről annyit tudtam, hogy egy társaság vakációzni indul, elmennek Pamplonába, és megnézik a bikaviadalt. A téma nem áll tőlem távol: imádok utazni, nagyon szeretem Spanyolországot − már többször is jártam ott −, bikaviadalt pedig még nem láttam (arra, mondjuk különösebben nem is vágyom), de, gondoltam, most a könyvből megtudom, milyen. Belekezdtem hát. Az első oldalaknál még bizakodó voltam, hiszen tudtam, a társaság előbb-utóbb elindul a Fiestára, aztán elkezdtem unni, később türelmetlenül vártam, hogy most már kell történnie valaminek, de csak tovább unatkoztam, s végül már csak arra vártam, hogy a könyv végére érjek. Ez a regény nem tetszett.


 A könyv fülszövege szerint „Ez a regény az író és a háborút átélt generáció egy részének lelkiállapotát fejezi ki Hemingway jellegzetes módján. Megsemmisültek a korábbi valóságos és vélt értékek, a háborúban részt vett ifjúság idegrendszere megsérült, nem maradt energiája sem arra, hogy az árulók ellen forduljon, sem pedig arra, hogy új értékeket teremtsen magának: nincs más hátra, mint visszatérni a testi élvezetekhez. A Fiesta valamennyi szereplője is a háború sérültje. Párizsban verődik össze a társaság, boldogtalan, gyökértelen angolok és amerikaiak. Az ellenállhatatlan Lady Brett Ashley, akiben nemcsak jövendő második férje, Michael Campbell, hanem többi lovagja, Jake Barnes amerikai újságíró, Bill Gorton meg Robert Cohn amerikai író is szerelmes. Testi és lelki sebeiket, erkölcsi összeomlásukat itallal, szerelemmel, világjárással, érzéki gyönyörökkel próbálják gyógyítani, természetesen hiába. Elvetődnek Pamplonába, végigélvezik és isszák a Fiestát, és Brett az ünnepelt ifjú toreádort is hálójába keríti, csaknem megfertőzi, de az ép test és ép lélek mégis győzedelmeskedik: megmenekül karmaiból. Az ünnepségek után tovább vonszolja a társaság önmagát és kiábrándultságát másfelé, újabb izgalmakba, de az olvasó biztosan tudja: a gyógyírt másutt sem lelik meg.” A fiatalok lelkiállapotát megértettem, valójában érthető, hogy szórakozni akarnak, jól szeretnék érezni magukat. De egy regény, szerintem, unalmas, ha az olvasó csak azt tudja meg, hogy hol reggeliznek, ebédelnek és vacsoráznak, ki éppen kivel ül egy asztalhoz, mit esznek, és főleg mit isznak. Ja, és hogy mennyit. Hát sokat… Én untam. A bikaviadalról sok mindent meg lehet tudni, akit ez érdekel, annak ez biztosan érdekes. Nekem nem volt az, de a regénnyel ez volt a legkevesebb probléma. A bikaviadalt érdekesnek tartottam volna, ha a regény története tetszett volna. Csakhogy csalódtam: nem történt benne semmi. A regény női főszereplőjét, Lady Brett Ashleyt, akibe több férfi is szerelmes volt, cseppet sem találtam ellenállhatatlannak, sőt, még arra sem találtam magyarázatot, hogy miért rajonganak érte a férfiak. A regény egy pontján viszont azt vártam: talán azért került be a könyvbe ez a női karakter, mert a jelenlétéből óriási bonyodalom kerekedik ki. De nem. Csupán néhány féltékenységi jelenetnek lehetnek tanúi az olvasók. Én többre gondoltam: bevallom, azt vártam, hogy, ha nem is szánt szándékkal, de valamely vita során valaki megöl valakit. És a többi szereplőnek ehhez a tragédiához valahogy viszonyulnia kell majd. Nos, az már érdekes lett volna. De semmi ilyen nem történt. Sőt: semmi nem történt. Ezért csalódtam.


Hemingway Fiesta című regényét az irodalomtörténet nagyra értékeli: „Hemingway a párbeszéddel való jellemzést, a légkör érzékeltetését páratlan művészettel oldja meg: szinte abban a pillanatban megérzi az olvasó a levegőváltozást, amint a vonat eléri a spanyol határt. Szomorú, vádló regény ez: nagy író kiváló alkotása.” Úgyhogy senkit nem szeretnék lebeszélni arról, hogy olvassa el, pusztán azért, mert nekem nem tetszett. Lehet, hogy mást jobban leköt.


A Fiesta elolvasásával én a Nagy Könyves Kihívás 15. pontját teljesítem, mert ez egy népszerű szerző első könyve. De teljesíthető vele a 11. pont is, mert a könyv címe egyetlen szóból áll, a 13., mert a történet egy másik országban játszódik, a 14., mert ez egy szépirodalmi mű, ha valaki mindig is el akart volna jutni Pamplonába, akkor választhatja a 29. pontot, ha valaki még nem olvasott Hemingwaytől semmit, akkor a 41. pontot, választható a 44. pont is, mert ez a mű eredetileg nem az anyanyelvünkön íródott, és ha valaki az én véleményemet veszi alapul, akkor választhatja a lista 31. pontját is, mert erről a könyvről  most tőlem rossz véleményt hallott.


 Bár a Fiesta nem tetszett, nem magát a szerzőt tartom rossz írónak, úgyhogy ez nem zárja ki azt, hogy a jövőben más könyvet is elolvassak Hemingwaytől. Sőt…