Szingli nő párt keres

2015. NAGY KÖNYVES KIHÍVÁSÁNAK HARMINCÖTÖDIK KÖNYVE – Helen Fielding: Bridget Jones naplója 1., 2., 3.

Valójában nem is csupán a harmincötödik könyvről írok, hanem a Nagy Könyves Kihívás harmincötödik, harminchatodik és harminchetedik könyvéről, mert most három regényt is górcső alá veszek. De ez a könyvkihívás szabályai szerint mégis csak egynek számít, hiszen a listán egy trilógia szerepel, én pedig ezt a három könyvet választottam trilógiaként. Hogy miért? Valójában azért, mert tudtam, hogy, annak ellenére, hogy film még nem készült belőle, könyvben már megjelent Bridget Jones harmadik naplója, és kíváncsi voltam rá. Mindenképpen el szerettem volna olvasni, és nézegettem is a kategóriákat, melyikbe soroljam. Volt miből válogatnom, rengeteg feltételnek megfelelt. És akkor jött az ötlet: mivel a napló 1. és 2. részét is csupán filmen láttam, elolvasom most Bridget Jones mindhárom naplóját. A három könyvön túl azt mondom: jó ötlet volt.

Először is leszögezem: mindkét Bridget Jones-filmet imádom. Ez azt jelenti, hogy annyiszor nézem meg, ahányszor belebotlok a tv-ben. Nem igazán kedvenc témám a szingliség, és akkor még nagyon enyhén fejeztem ki magam, nem szeretem hallgatni az egyedülálló nők nyavalygását, és cseppet sem hobbim kitárgyalnom a férfiakat. Mesélni persze, lehet egymásnak arról, hogy életünk párjával éppen mi történt, de soha nem értettem, hogy egyes nőknek hogy lehet, hogy nincs más témájuk. Amikor annyi, de annyi mindenről lehet beszélgetni. Ezt csak azért írtam le, hogy emeljem a Bridget Jones-filmek értékét, mert ha már nekem is tetszik a szingli világról, a párkeresésről és annak nyűgjéről szóló film, akkor arra biztosan azt lehet mondani, hogy jó. Most, elolvasva Bridget Jones naplóit, azt kell mondanom, amit könyv és film összehasonlításában nagyon ritkán mondok: a film sokkal jobb!

Először is: a regények történetei köszönőviszonyban sincsenek a filmek sztorijaival. Ami közös bennük, az a főszereplő, Bridget Jones, a két férfi, Mark Darcy és Daniel Cleaver, és még egy-két barát. És egy-két jelenet. Azt mondhatom: Helen Fielding első Bridget Jones-regényéből valaki írt egy nagyon jó forgatókönyvet, amelynek köszönhetően a film igazi siker lett. Aztán a sikeren felbuzdulva született egy második filmforgatókönyv is, ami szintén sikert aratott. A regények pedig jó alapot adtak. Legalábbis az első. Mert a második regény történetéből szinte semmi nem került be a filmbe. Bridget Jones filmen látott második naplója a filmvászonra lett kitalálva, a könyvben leírt napló egészen más.

Az első könyv sztorija hasonlít a film történetéhez. Bridget állandóan fogyókúrázik, tetszik neki Daniel, akivel összejönnek, aztán Bridget otthagyja a munkahelyét és elmegy egy tv-hez dolgozni, képbe kerül Mark, szóval minden elem megtalálható a könyvben, csak nem úgy történnek a dolgok, mint ahogyan a filmvászonról ismerjük. A filmben karakteresebbek a szereplők, érdekesebbek, humorosabbak a jelenetek. De azért maga a regény sem rossz. A második könyv viszont elég unalmas. Nem csoda, hogy nem került be a filmbe a történet szinte egyetlen mozzanata sem. Azért írom, hogy szinte egyetlen sem, mert egy fontos jelenet bekerült a filmbe is, csak éppen nem a második filmbe, hanem még az elsőbe. Egy szó, mint száz: ezerszer jobb a film, mint bármelyik könyv a kettő közül. De azért senkit nem szeretnék lebeszélni róla, mert azért elolvasható.

Írok inkább a harmadik könyvről, gondolom, ez sokakat érdekelhet, mert ebből a regényből még nem készült film. Egyszer persze biztosan készül majd, mert lehet ebből is egy jó forgatókönyvet írni. Valahogy úgy, mint ahogyan az első két film forgatókönyvírója tette. Hogy feldobja kicsit a sztorit. A harmadik naplóban kicsit előre ugrunk az időben, a történet szerint Bridget Jones már ötvenéves. És, persze, újra egyedül van. Amikor elolvastam a könyv fülszövegét, arra gondoltam, hogy biztosan elvált, újra szingli, csak most már két gyermekkel, és megint keresi a párját. De a magányának nem ez az oka. Nem árulok el nagy titkot, mert a könyv első oldalairól azonnal kiderül: Bridget megözvegyült. A férje, Mark Darcy meghalt. Ezért egyedülálló anya Bridget Jones. Ez így sokkal szomorúbb történet, mintha valami hebehurgyaságból tönkrement volna a nő házassága − szerintem egyébként egy ilyen sztori Bridgethez és az eddig ismert történetekhez is jobban illett volna, de az író nem így döntött. Szegény Brigdet megözvegyült, és még csak alig-alig áll készen egy új kapcsolatra. Azért próbálkozik, ismerkedik, randizgat, amiben segítségére van a modern technika, állandóan a neten lóg. A történetet nem írom le, aki kíváncsi rá, olvassa el. Annyit elárulok, hogy minden olyan probléma megjelenik a regényben, ami egy középkorú nőt érint. Én várom, hogy film készüljön belőle.

Még egy megjegyzés Bridget Jones harmadik naplójáról: edzésnek sem rossz. Ha valaki olyan elszánt olvasó, mint én vagyok, és nap mint nap cipeli a könyvet a táskájában, amit éppen olvas, akkor ezzel a könyvvel nem könnyű feladatot vállal. A kötet mérete óriási és súlyra sem könnyű, majdnem egy kilót nyom. Úgyhogy mondja valaki, hogy az olvasás nem sport! Mindennap cipelni egy ilyen könyvet egy egyébként sem könnyű női táskában...

Bridget Jones naplóinak elolvasásával én a Nagy Könyves Kihívás 32. pontját teljesítettem, mert ez egy trilógia. De választható a lista több pontja is, ha valaki el szeretné olvasni a három napló bármelyikét. Például a 3. pont, mert a regényekből film is készült, a 8. pont, mert ezek vicces könyvek, a 9. pont, mert a regényeket nő írta, a 13. pont, mert a történetek egy másik országban játszódnak, vagy a 44. pont is, mert ezek a regények eredetileg  nem az anyanyelvünkön íródtak.

Nem bántam meg, hogy elolvastam Bridget Jones három naplóját. Egyrészt mindig érdekes egy regényt és egy filmet összehasonlítani. Másrészt gazdagabb lettem egy tapasztalattal: láthattam, hogy egy jó ötletű regényből készülhet egy ragyogó filmforgatókönyv.  

A kislány, aki író akart lenni

2015. NAGY KÖNYVES KIHÍVÁSÁNAK TIZENÖTÖDIK KÖNYVE – Anne Frank naplója

Amikor rátaláltam Anne Frank Naplójára, a Nagy Könyves Kihívás listájának egy konkrét pontjához kerestem könyvet. Azt a kihívást szerettem volna teljesíteni, hogy elolvasok egy olyan könyvet, amely szerzőjének a monogramja megegyezik az enyémmel. A kihívás ezen pontjának teljesítése előtt több lehetőségen is elgondolkodtam. Felmerült például bennem az, hogy elolvasom az egyik saját regényemet, a Napfényes Riviéra, az Incognito vagy a Hepi Börszdéj című könyveket. Az író-olvasó találkozókon már többször megkérdezték tőlem, hogy, miután megjelent, el szoktam-e olvasni a saját könyveimet. A válaszom: nem. Egyik regényemet sem olvastam még nyomtatásban. Ennek az az oka, hogy mire megírom, javítgatom, és túljutunk a szerkesztés folyamatán, már „kívülről tudom”. Ez persze, szó szerint nem igaz, de az igen, hogy – mivel már rengetegszer olvastam a kéziratot - nem vagyok rá annyira kíváncsi, hogy nyomtatásban is elolvassam. Egyszer persze, a vonaton előfordult velem, hogy az első 100 oldalt elolvastam a Napfényes Riviérából. Utazás közben részletet kerestem a regényből, amit majd az író-olvasó találkozón felolvashatok a közönségnek, és teljesen elmerültem a történetben, mondhatni, belefeledkeztem a saját könyvem olvasásába. Érdekes élmény volt. De most, a könyves kihívás teljesítésénél mégsem gondoltam arra, hogy a saját könyveimet olvasom el. Pedig az az ötlet is felmerült bennem, hogy az Incognito c. könyvemmel teljesíthetném a lista pontját. Ez könnyedén menne, a regényből ugyanis hangoskönyvet készítünk, és bizony, az egészet fel fogom olvasni. A munkát már elkezdtük, és először pusztán időhiány miatt nem folytattuk, télen pedig azért nem, mert a megfázásos, rekedt hangos időszakban nem találtam rá a hangomat megfelelőnek, de tavasszal mindenképpen jön a folytatás. Úgyhogy ezt a regényt idén biztosan elolvasom. Mert felolvasom. Mégis úgy gondoltam, keresek egy könyvet, amelynek a szerzője F.A. monogramú, és azzal teljesítem a lista 46. pontját.

Elmentem hát a könyvtárba, megálltam a szépirodalmi polc előtt az F betűnél, és végignéztem a szerzőket. Ekkor bukkantam rá Anne Frank naplójára. Azonnal éreztem: ez nekem való!

Anne Frank, a zsidó származású, német lány 1942. június 12. és 1944. augusztus 1-je között vezetett naplót. Amikor tizenharmadik születésnapján írni kezdi a naplót, még a családjával Hollandiában saját otthonukban élnek, de amikor Anne nővére, Margot behívót kap, elmenekülnek otthonról, és több zsidó családdal együtt Amszterdam belvárosában, Anne édesapja cégének hátsó épületében a húzzák meg magukat. A kislány ott írja naplóbejegyzéseit arról, hogyan élnek, egészen addig, amíg mindannyiukat el nem hurcolják. Az élet nem egyszerű, félelemben élnek, szűkösen, idegenek között kell lakniuk, mindenen meg kell osztozniuk, élelemhez csak nehezen jutnak, és hatalmas fegyelmezettséggel kell élniük a mindennapokat, hogy fel ne fedezzék őket. Megdöbbentő, hogy milyen higgadtak Anne bejegyzései, a lány minden mondata érett gondolkodásra vall, még akkor is, ha a sorok között megbújnak egy kislány érzelmei. A történetben különösen megható, hogy a naplót vezető kislány, Anne, író szeretett volna lenni. Az olvasóban így ott a kettős érzelem: örül, hogy a kislány sorai milliókhoz eljutottak, de sajnálja, hogy ez már csak a lány halála után történhetett meg. 

A kedvenc részletem:

„Biciklizni szeretnék meg táncolni, fütyülni, szétnézni a világban, fiatalnak érezni magam, érezni, hogy szabad vagyok, csak ilyenekre vágyom, de nem mutathatom ki, mert képzeld el, mi lenne, ha mind a nyolcan elkezdenénk panaszkodni és savanyú arcot vágni, mire volna jó?”

Az egész naplót érdeklődéssel olvastam. Az írásból kiderül, hogyan zajlott az élet a „hátsó traktusban”, egyáltalán hogyan lehet megbirkózni a bezártsággal úgy, hogy közben az ember minden perce félelmek közt telik el, hogyan lehet kibírni a nélkülözést, és kik azok az emberek, akikre bujkálásuk ideje alatt a zsidó családok számíthattak.

Korábban, amikor Marga Minco Keserű fű című regényről írtam, már megfogalmaztam: én az ember szabadságától való bármilyen megfosztását felháborítónak és a legnagyobb bűnnek tartom, történjen ez bármilyen megkülönböztetés alapján, és ugyanígy elfogadhatatlannak tartom egy ember megalázását, emberi méltóságától való megfosztását. Azért olvasom szívesen a zsidóság elhurcolásáról szóló, igaz történeteken alapuló könyveket – és az Anne Frank naplója ilyen -, mert pontos képet kaphat az olvasó arról, hogy valójában mi is történt a zsidósággal, mit kellett átélniük. Az ember egy ilyen olvasmány után – pláne, miután tudja, hogy a napló oldalairól megismert családból csupán az édesapa, Otto Frank élte túl a borzalmakat – újra és újra megfogalmazza: ilyen és hasonló dolognak soha nem szabad megtörténnie.

Anne Frank naplója elolvasásával én a Nagy Könyves Kihívás 46. pontját teljesítettem, mert ez egy olyan könyv, amelynek szerzőjének monogramja megegyezik az enyémmel. De a napló elolvasásával teljesíthető a lista 9. pontja, mert nő írta, a 3. pont, mert ebből a könyvből film is készült, a 6. pont, mert a szerző, amikor a könyvet írta, nem volt 30 éves, a 13. pont, mert a történet egy másik országban játszódik, a 19. pont, mert a napló igaz történeten alapul, és a 44. pont is, mert ez a könyv eredetileg nem az anyanyelvünkön íródott.

A könyv elolvasását mindenkinek ajánlom. Én magam a teljes változathoz jutottam hozzá, javaslom, hogy aki el szeretné olvasni, ezt a változatot válassza.