Csalódtam: nem történt semmi...

2015. NAGY KÖNYVES KIHÍVÁSÁNAK TIZENEGYEDIK KÖNYVE: Ernest Hemingway: Fiesta

Amikor belevágtam 2015. Nagy Könyves Kihívásába, elég alaposan körülnéztem a könyvespolcomon, melyek azok a könyvek, amelyeket eddig még nem olvastam. Úgy gondoltam ugyanis, hogy kezdetben a saját könyveim közül válogatok, és ezt az évet – ha már elolvasok 50 könyvet − arra használom fel, hogy új könyveket ismerjek meg. Nos, a polcok első alapos átvizsgálása közben került a kezembe Hemingway Fiesta című regénye. Már akkor arra gondoltam, hogy beválogatom az 50 könyv közé. Ez a regény ugyanis a kihívás elég sok feltételének megfelelhet. Aztán, amikor pár elolvasott könyvvel később újra a kezembe vettem, és elolvastam, milyen könyv is ez, akkor tudtam meg, hogy ez Hemingway első regénye. Vagyis egy népszerű szerző első könyve. Amint ezt felfedeztem, már tudtam, hogy ennek a regénynek az elolvasásával teljesítem a Nagy Könyves Kihívás 15. pontját.

Kíváncsi voltam a könyvre. Hemingwaytől én eddig csupán Az öreg halász és a tenger című regényt olvastam. Nem tudom, miért nem vettem utána több könyvet a kezembe Hemingwaytől, mert Az öreg halász és a tenger meglepően nagyon tetszett. Azért írom, hogy meglepően, mert ez számomra tényleg meglepetés volt. A könyvet valószínűleg azért olvastam el, mert angol szakon tanultunk róla, és én akkoriban szinte minden könyvet elolvastam, amelyről amerikai irodalom órán tanultunk. Remek amerikai irodalom tanárunk volt, sok jó könyvvel foglalkoztunk − ellentétben az angol irodalom tanárunkkal, aki kiválasztott egy regényt, azt eredeti nyelven elolvastatta velünk, fél éven át csak azzal foglalkoztunk, és kéthetente szódolgozatot írtunk belőle (egy hétvégére volt, hogy 2000 ismeretlen szó is jutott, amit meg kellett tanulni), úgyhogy halálra untuk a tantárgyat, és utáltuk az órákat (én legalábbis biztosan)   −, nagyon klassz előadásokat tartott, és ez engem, aki mindig nagyon szerette a könyveket, és imádott olvasni, arra ösztönzött, hogy olvassam is el azokat a regényeket és drámákat, amelyekről órán szó esett. Nagyon megszerettem és a mai napig imádom az amerikai irodalmat. Nos, ekkor olvastam el Az öreg halász és a tenger című könyvet, valószínűleg azért, mert az irodalom tanárunk érdekesen mesélt róla. Ennek ellenére nem gondoltam, hogy különösebben tetszik majd − nem hittem, hogy leköt az, hogy egy halász ki szeretne fogni egy nagy halat − de, látva, hogy nem hosszú mű, gondoltam, annyi időt, amennyit elvesz tőlem, mindenképpen megér. Kellemesen csalódtam! Szinte le sem tettem a könyvet, úgy olvastam végig, és lenyűgözött! Gondoltam, a Fiesta is hasonló élményt okoz majd. Őszinte leszek: nem így lett.

A könyvről annyit tudtam, hogy egy társaság vakációzni indul, elmennek Pamplonába, és megnézik a bikaviadalt. A téma nem áll tőlem távol: imádok utazni, nagyon szeretem Spanyolországot − már többször is jártam ott −, bikaviadalt pedig még nem láttam (arra, mondjuk különösebben nem is vágyom), de, gondoltam, most a könyvből megtudom, milyen. Belekezdtem hát. Az első oldalaknál még bizakodó voltam, hiszen tudtam, a társaság előbb-utóbb elindul a Fiestára, aztán elkezdtem unni, később türelmetlenül vártam, hogy most már kell történnie valaminek, de csak tovább unatkoztam, s végül már csak arra vártam, hogy a könyv végére érjek. Ez a regény nem tetszett.

 A könyv fülszövege szerint „Ez a regény az író és a háborút átélt generáció egy részének lelkiállapotát fejezi ki Hemingway jellegzetes módján. Megsemmisültek a korábbi valóságos és vélt értékek, a háborúban részt vett ifjúság idegrendszere megsérült, nem maradt energiája sem arra, hogy az árulók ellen forduljon, sem pedig arra, hogy új értékeket teremtsen magának: nincs más hátra, mint visszatérni a testi élvezetekhez. A Fiesta valamennyi szereplője is a háború sérültje. Párizsban verődik össze a társaság, boldogtalan, gyökértelen angolok és amerikaiak. Az ellenállhatatlan Lady Brett Ashley, akiben nemcsak jövendő második férje, Michael Campbell, hanem többi lovagja, Jake Barnes amerikai újságíró, Bill Gorton meg Robert Cohn amerikai író is szerelmes. Testi és lelki sebeiket, erkölcsi összeomlásukat itallal, szerelemmel, világjárással, érzéki gyönyörökkel próbálják gyógyítani, természetesen hiába. Elvetődnek Pamplonába, végigélvezik és isszák a Fiestát, és Brett az ünnepelt ifjú toreádort is hálójába keríti, csaknem megfertőzi, de az ép test és ép lélek mégis győzedelmeskedik: megmenekül karmaiból. Az ünnepségek után tovább vonszolja a társaság önmagát és kiábrándultságát másfelé, újabb izgalmakba, de az olvasó biztosan tudja: a gyógyírt másutt sem lelik meg.” A fiatalok lelkiállapotát megértettem, valójában érthető, hogy szórakozni akarnak, jól szeretnék érezni magukat. De egy regény, szerintem, unalmas, ha az olvasó csak azt tudja meg, hogy hol reggeliznek, ebédelnek és vacsoráznak, ki éppen kivel ül egy asztalhoz, mit esznek, és főleg mit isznak. Ja, és hogy mennyit. Hát sokat… Én untam. A bikaviadalról sok mindent meg lehet tudni, akit ez érdekel, annak ez biztosan érdekes. Nekem nem volt az, de a regénnyel ez volt a legkevesebb probléma. A bikaviadalt érdekesnek tartottam volna, ha a regény története tetszett volna. Csakhogy csalódtam: nem történt benne semmi. A regény női főszereplőjét, Lady Brett Ashleyt, akibe több férfi is szerelmes volt, cseppet sem találtam ellenállhatatlannak, sőt, még arra sem találtam magyarázatot, hogy miért rajonganak érte a férfiak. A regény egy pontján viszont azt vártam: talán azért került be a könyvbe ez a női karakter, mert a jelenlétéből óriási bonyodalom kerekedik ki. De nem. Csupán néhány féltékenységi jelenetnek lehetnek tanúi az olvasók. Én többre gondoltam: bevallom, azt vártam, hogy, ha nem is szánt szándékkal, de valamely vita során valaki megöl valakit. És a többi szereplőnek ehhez a tragédiához valahogy viszonyulnia kell majd. Nos, az már érdekes lett volna. De semmi ilyen nem történt. Sőt: semmi nem történt. Ezért csalódtam.

Hemingway Fiesta című regényét az irodalomtörténet nagyra értékeli: „Hemingway a párbeszéddel való jellemzést, a légkör érzékeltetését páratlan művészettel oldja meg: szinte abban a pillanatban megérzi az olvasó a levegőváltozást, amint a vonat eléri a spanyol határt. Szomorú, vádló regény ez: nagy író kiváló alkotása.” Úgyhogy senkit nem szeretnék lebeszélni arról, hogy olvassa el, pusztán azért, mert nekem nem tetszett. Lehet, hogy mást jobban leköt.

A Fiesta elolvasásával én a Nagy Könyves Kihívás 15. pontját teljesítem, mert ez egy népszerű szerző első könyve. De teljesíthető vele a 11. pont is, mert a könyv címe egyetlen szóból áll, a 13., mert a történet egy másik országban játszódik, a 14., mert ez egy szépirodalmi mű, ha valaki mindig is el akart volna jutni Pamplonába, akkor választhatja a 29. pontot, ha valaki még nem olvasott Hemingwaytől semmit, akkor a 41. pontot, választható a 44. pont is, mert ez a mű eredetileg nem az anyanyelvünkön íródott, és ha valaki az én véleményemet veszi alapul, akkor választhatja a lista 31. pontját is, mert erről a könyvről  most tőlem rossz véleményt hallott.

 Bár a Fiesta nem tetszett, nem magát a szerzőt tartom rossz írónak, úgyhogy ez nem zárja ki azt, hogy a jövőben más könyvet is elolvassak Hemingwaytől. Sőt…