Mindenki kedvence: Micimackó

2015. NAGY KÖNYVES KIHÍVÁSÁNAK KILENCEDIK KÖNYVE: Alan Alexander Milne: Micimackó

Aki ismeri a Nagy Könyves Kihívás feltételeit, biztosan nem csodálkozik azon, hogy a Micimackó is rákerült a listámra. Már csak azért sem, mert erről a könyvről a lista két pontja is azonnal beugorhat. Az ember választhatja amiatt, hogy újraolvassa gyerekkora egyik könyvét, és amiatt is, hogy ennek a könyvnek a szereplői nem emberek. Nos, én az utóbbi feltétel teljesítéséhez választottam. Olyan könyvet keresgettem ugyanis, amelynek a szereplői nem emberek. Persze, volt egy kis kételyem, mert a könyv egyik szereplője Róbert Gida, de a könyves kihívás elkötelezettjei között tartottam egy kis közvélemény-kutatást, mintegy megerősítésként, hogy igen, a Micimackó ennek ellenére megfelel a kihívás azon pontjának, mely szerint nem emberek a szereplői. Levettem tehát a könyvespolcomról.

A Micimackót már csak azért sem a gyermekkorom egyik könyveként választottam a könyves kihvásra, mert, sajnos, a gyermekkori Micimackó könyvem már nincs meg. És én szerettem volna egy olyan gyermekkori kedvenc könyvemet újraolvasni, ami még eredeti állapotában, ha nem is "tündököl", de valahogyan "tartja magát". Van ilyen, de erről majd később! Ha majd újra a kezembe vettem. A mostani Micimackó példányomat már felnőttként kaptam. Ez is nagyon szép, de én nagyon szerettem a régit is. Rajtam kívül minden barátomnak is az volt meg. Szerintem, velem együtt, sokan emlékeznek az egykori, kék borítós kiadásra. 

Mielőtt belevágnék, és írnék néhány sort a szerintem mindenki által jól ismert kedves kis mackó történetéről, elmondom, miért is választottam a Micimackót. Mielőtt a kezembe vettem, sokat gondolkodtam rajta, milyen könyvet is olvassak el, amelynek a szereplői nem emberek. Természetesen legelőször Orwell Állatfarm című könyve jutott az eszembe, és, annak ellenére, hogy angol szakosként kötelező olvasmány volt, és természetesen elolvastam, a könyves kihívás 7. pontjához ezt a könyvet választottam volna. Na, igen... Ha nem éppen tavaly olvastam volna újra! (Ha tudtam volna, hogy meghirdetik ezt a könyves kihívást, megtartottam volna az Állatfarmot erre az évre!) 2014-ben eszembe jutott, hogy kedvem lenne elolvasni Orwelltől az 1984-et, és, miután azt végigolvastam, kedvem támadt újraolvasni az Állatfarmot is – korábban már írtam: szokásom, hogy ha egy szerzőtől végigolvasok egy regényt, utána elolvasok tőle egy másikat is. Talán azért, mert ha tetszett az első könyv, hiányérzetem van, szeretném tovább olvasni, de, mivel nincs tovább, kénytelen vagyok az író egy másik könyvéhez nyúlni. Nos, ezért nem választottam az Állatfarmot, de azért említettem meg ezt a regényt, mert aki szeretné a kihívás 7. pontját teljesíteni, és még nem olvasta a könyvet, annak nagyon ajánlom. Gondolkodtam hát, hogy mit válasszak az Állatfarm helyett, eszembe jutott La Fontaine állatmesés könyve – nagyon szeretem ezeket a meséket – és persze a Micimackó is. De, mivel nekem La Fontaine összes meséje egy lexikon nagyságú és vastagságú kötetben van meg, a mennyiségtől kissé megtántorodtam, és persze belegondoltam abba is, hogy azt a könyvet nem vihetem magammal a táskámban, úgyhogy az ötletet elvetettem. A választásom így esett inkább a Micimackóra. Utoljára gyerekkoromban olvastam. Mint mindegy gyereknek, nekem is tetszett. De arra már nem emlékeztem, hogy miért. Úgyhogy nem is baj, hogy újra a kezembe vettem.

Magáról a meséről nem sokat szeretnék írni. Miért is írjak: mindenki ismeri! Most viszont, mielőtt elolvastam kicsit utána néztem, hogyan is született meg A.A. Milne gondolataiban ez a kedves kis mackó figura. Ezt talán nem mindenki tudja. Milne fia, Christopher Robin 1920-ban született, apja ekkor már anyagilag független, szellemes és divatos londoni drámaíró volt. Christopher Robin 1921. augusztus 21-én kapott egy játékmackót apjától, amit Edward névre keresztelt. A kisfiú és a maci elválaszthatatlanok voltak. 5 éves korában Christopher Robin látogatást tett a londoni állatkertben, és ott annyira elbűvölte a Winnie névre keresztelt feketemedve, hogy saját mackóját is átkeresztelte. Micimackó eredeti neve Winnie-the-Pooh, a mesebeli mackó Milne kisfiának játékmacija, a történetbeli Róbert Gida pedig maga a kisfiú.  A regény többi figuráját is plüssállatok ihlették: Füles 1921-ben karácsonyi ajándék volt a fenyőfa alatt, Malacka egy szomszéd ajándéka volt, míg Kangát és Zsebibabát 1925-ben kapta Christopher Robin. Milne fia játékállatai kalandjairól kezdett rövid történeteket írni, amely regénnyé állt össze. 

A Micimackóban a történetek hol valóságosak, hol meseszerűek, a szereplők pedig gyakran igencsak emberiek. Ez teszi őket igazán szerethetővé. És valószínűleg ezért idézzük annyit a mackó regénybeli szavait.

„Néha a legkisebb dolgok foglalják el a legnagyobb helyet a szívedben.”

„Tudod Malacka, van úgy, hogy valaki nagyon törődik a másikkal.

Azt hiszem, ezt hívják szeretetnek.”

„Van úgy, hogy nagyobbnak és borzadályosabbnak látszanak a dolgok, ha egyedül vagyunk és félünk.”

A Micimackó elolvasásával én magam a lista 7. pontját teljesítem, vagyis azt, hogy ez egy olyan könyv, amelyben nem emberek szerepelnek. De teljesíthető a 33. pont is, mert ez valamennyiünk gyermekkorának egyik könyve. Szerintem választható a lista 27. pontja is, mert ennek a könyvnek egy nap alatt a végére lehet érni, a 44. pont is, mert eredetileg nem az anyanyelvünkön íródott, és a 3. pont is, mert film is készült belőle.

A Micimackót felnőttként is érdemes újraolvasni. Akár magányosan néha el-elgondolkodva, akár egy kisgyermeknek meseként hangosan felolvasva is. 

Mindenkinek ajánlom. A Micimackót nem lehet nem ajánlani! :)