2015. július 28., kedd

Történet képekben

2015. NAGY KÖNYVES KIHÍVÁSÁNAK NEGYVENEDIK KÖNYVE – Rejtő Jenő: Vesztegzár a Grand Hotelben (képregény)

A Nagy Könyves Kihívás teljesítésének egyik feltétele, hogy egy képregényt is el kell olvasni. Őszinte leszek: ebben nincs nagy gyakorlatom. Néha egy-egy újság utolsó lapján elolvastam a képregény csíkon Garfield nyúlfarknyi történetét, egyébként képregényt soha nem olvastam. Most a könyvkihívás kedvéért megtettem. Megkérdeztem ugyan a könyvtárban, hogy lehet-e kölcsönözni képregényt, azt mondták,van, nézzek körül, de a böngészést későbbre halasztottam. Aztán úgy döntöttem: hátha találok az interneten is. Találtam. Méghozzá Rejtő Jenő regényeit. Gondoltam: jó lesz. Annak ellenére, hogy Rejtő Jenő könyvei nem állnak hozzám közel.


Összesen két könyvet olvastam el Rejtő Jenőtől. Volt egy általános iskolai osztálytársam, aki rajongott Rejtőért, akkor már gondoltam rá, hogy elolvasok tőle egy könyvet, hogy megtudjam, milyen. De csak később, gimnazista koromban vettem a kezembe Rejtő egyik könyvét, azt hiszem, a Fehér folt volt a címe. Nem igazán tetszett. Akkor ajánlották A tizennégy karátos autót, úgyhogy azt is elolvastam. Az sem tetszett. Rejtő Jenő stílusa egyszerűen nem áll hozzám közel. A bohózatait viszont szeretem. Azokat szívesem nézem színházi előadásként és örömmel olvasgatom is.

Most képregény formájában olvastam el a Vesztegzár a Grand Hotelben című írást. A történet nem igazán kavart fel, és, hát… képregény. Itt aztán alig érzékelhető Rejtő stílusa. Aki szereti a könyveit, annak nem ajánlom, hogy képregény formájában olvassa el, mert az a nyelvezet, az a stílus, ami a regényeket jellemzi, képregényben olvasva nem jön át. Én magam egyszerűen elolvastam a képregényt, mély nyomokat nem hagyott bennem. Egyszerűen teljesítettem a kihívást. Rejtőt sem kedveltem meg, és, azt hiszem, képregényt sem fogok olvasni.

Rejtő Jenő Vesztegzár a Grand Hotelben című regényének elolvasásával én a Nagy Könyves Kihívás 40. pontját teljesítettem, mert a történetet képregényben olvastam el. A kihívás más pontjának ez így nem is felelne meg. Aki szereti Rejtő műveit és a képregényeket, annak ez a történet biztosan nagyobb örömöt okoz. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése