2015. NAGY KÖNYVES KIHÍVÁSÁNAK HATODIK KÖNYVE – Albert
Camus: Közöny
Amikor erre a könyvre rátaláltam, kicsit keresgetnem kellett
a könyvespolcomon. Nem volt kérdés, hogy a saját könyveim között kutatgatok,
hiszen, most a könyves kihívás listájának egy konkrét pontját szerettem volna
teljesíteni, vagyis elolvasni egy olyan kötelező olvasmányt, amit annak idején
az iskolában nem olvastam el. Gondoltam, csak akad ilyen a polcomon. Az itthoni
„könyvtáramat” viszonylag tematikus rendben tartom, úgyhogy tudtam, hová kell
nyúlnom, hol állnak azok a könyvek, amelyek egykor kötelező olvasmányok voltak.
Rövid keresgetés után aztán rátaláltam Camus Közöny című regényére. Átnéztem
néhány sor könyvet a polcomon, egymás után sorakoznak a régi kötelező
olvasmányok, de a legtöbbjüket becsülettel elolvastam. Örültem hát, hogy
rátaláltam egy olyan könyvre, amely a gimnáziumi olvasmányaim közül mégis csak
kimaradt. És micsoda találat volt! Albert Camus regénye ugyanis mindössze 120
oldal! Nos, mit mondjak: jól jön ez olyankor, amikor az ember azt vállalja,
hogy egy év alatt 50 könyvet elolvas, úgy, hogy azokat szigorú szempontok
szerint még össze is kell válogatnia! Azon mosolyogtam, milyen jól jártam, hogy
iskolás koromban nem a Kőszívű ember fiai vagy az Egri csillagok elolvasásához
voltam lusta, mert akkor most jóval több oldalas könyvet kellene bepótolnom.
Szerencsém van! A kezembe vettem hát a
könyvet, s közben azon gondolkodtam, vajon annak idején miért is nem olvastam
el. Hiszen olyan rövid, egy este alatt a végére lehet jutni. Ráadásul mindig is
szerettem olvasni, és hosszabb könyvekre sem mondtam nemet. És soha nem tartott
vissza az sem, hogy egy könyv kötelező olvasmány, irodalomból ezen a téren igen
jól vettem az akadályokat. Úgyhogy tényleg csodálkoztam, hogy vajon ez a regény
miért maradt ki az életemből. Hogy a kezembe vettem, − és lehet, hogy
belekezdtem az olvasásba, de lehet, hogy csupán vittem magammal a gimnáziumba az
órára − az biztos, mert a könyvben
találtam egy régi totó szelvényt. Nos, hogy a Közönyt miért nem olvastam el, az
nem derült ki, de, hogy akkoriban totóztam, az igen! Most viszont rászántam a
könyvre az estémet, és nem bántam meg.
Sokat gondolkodtam, mit is írjak a Közönyről. Végtére is,
elvileg mindenki ismeri, mert kötelező olvasmány, sőt, érettségi tétel. De, ha
már a könyves kihívás során elolvastam, csak írok róla pár sort, hátha más is
úgy gondolkodott, ahogyan én, és ezt a könyvet meghagyta felnőtt korára. Most
ajánlom, hogy olvassa el.
A regény főszereplője egy magányosan élő algériai
kishivatalnok, aki idegen a társadalomban. A mű eredeti címe egyébként „Az
idegen”, de szerintem sokkal találóbb cím a „Közöny”. Ez az ember ugyanis
tényleg közönyös. Nincs rá jobb szó. Nem volt beszédtémája az anyjával, hát
öregek otthonába adta, nem érzett szerelmet a barátnője iránt, de ha a lány azt
szerette volna, mégis elvette volna feleségül, visszautasított egy olyan
munkát, ami mindenki más vágyálma lenne. Viselkedésével megbotránkoztatja az
embereket: elhunyt édesanyját nem akarja utoljára látni, cigarettázik, és tejes
kávét iszik a ravatalozóban. Aztán, megmagyarázhatatlan okból, elkövet egy
gyilkosságot, s annak következményeit is meglepő közönnyel viseli. Érdemes
elolvasni a történetet.
Olvasás közben furcsa volt magam előtt látni ezt a figurát.
Különös lehet ez mindenkinek, aki a regény szereplőjénél sokkal
szenvedélyesebben érzi az érzelmeket, és éli meg a mindennapokat. Már-már
hihetetlen a karakter, de, mégis, úgy gondolom, hogy nem túlzás. Az, ami
történik vele, talán igen, az regénybe illő, de, nézzünk csak szét: vannak
ilyen emberek. Csak „élnek a világban”, sem motivációjuk, sem céljuk nincs, nem
szeretnének semmit elérni, és szinte fájdalmat éreznek, ha bármi is kizökkenti
őket a szokásos, monoton kerékvágásból. Silány élet, mégsem vágynak többre.
Ha nem is ilyen szélsőséges és abszurd karaktereket, de én
magam is teremtettem a regényeimben olyan személyiségeket, akik beletörődtek a
szürke hétköznapok monotonitásába, nem tudnak, mert nem is akarnak az unalmas
életükön változtatni, amelyben szinte mindent csak unszolásra és
kötelességszerűen tesznek. Napfényes Riviéra című regényemben több ilyen
szereplőm is van. Van, aki csak a naponta jelentkező televíziós szappanopera
botrányainak világában él, más csupán lustán ücsörög a fotelben, kezében a
távirányítóval és unottan váltogatja a csatornákat, és vannak házastársak, akik
között az esti beszélgetés pusztán egy „Mi újság?” − „Semmi.” párbeszédre
korlátozódik. Mert bizony, a mindennapjainkban is jelen van a közöny.
Albert Camus: Közöny című könyvének elolvasásával én a könyves kihívás
25. pontját teljesítem, vagyis egy olyan könyv, amit még az iskolában kellett
volna elolvasnom. De teljesíthető vele a 11. pont, mert a könyv címe egy szóból áll, a 13. pont, mert egy másik országban
játszódik, a 14. pont, mert szépirodalmi mű, a 44. pont, mert nem az
anyanyelvünkön íródott és a 27. pont is, mert ennek a könyvnek egy nap alatt a
végére lehet érni.
A most gimnáziumba járóknak azt ajánlom, ne hagyják ki Camus Közönyét, aki pedig középiskolás korában mégsem vette a kezébe, az valamelyik nap szánjon rá néhány órát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése