Váratlan vendég

2015. NAGY KÖNYVES KIHÍVÁSÁNAK NEGYEDIK KÖNYVE – Agatha Christie: A váratlan vendég

Roskad a könyvespolcom Agatha Christie könyveitől, de nem tudnám megmondani, mióta nem vettem egyiket sem a kezembe. Több mint tíz éve biztosan nem. Sőt, krimit sem. Valamikor nagy Agatha Christie-rajongó voltam, imádtam a könyveit, magyar nyelven rengeteget, de néhányat még eredeti, angol nyelven is elolvastam. Az összes krimijét megvettem. Jó néhány olyan régi, hogy még az Európa Könyvkiadó klasszikus, fekete alapú borítójú kiadásában van meg, de van, amelyik a hajdani, sárga krimi-sorozat része. Később pedig beszereztem az új kiadású könyveket is. Valójában még ma is azt mondom: Agatha Christie-rajongó vagyok. De, most, hogy már rengeteg krimijét ismerem, kicsit kevésbé lelkes, mert ma már válogatok: én bizony a „krimikirálynő” igazi, nagy krimijeiért vagyok oda! Mely könyvekre gondolok? Sorolom: Tíz kicsi néger, Gyilkosság az Orient expresszen, Paddington 16.50, A kristálytükör meghasadt, Egy marék rozs, Gloriett a hullának, Az ABC gyilkosságok, Halál a Níluson, Gyilkosság Mezopotámiában, Rejtély az Antillákon, Nemezis, Temetni veszélyes, Öt kismalac, Bűbájos gyilkosok, Gloriett a hullának, A Bertram Szálló, Gyilkosság a könyvtárszobában, Gyilkosság meghirdetve, Cipruskoporsó, Hétvégi gyilkosság, Gyöngyöző cián, Nyaraló gyilkosok, A titokzatos kék vonat, N vagy M, Mrs. McGinty halott, Lord Edgware rejtélyes halála és Macska a galambok között. Biztosan van még olyan Agatha Christie-könyv, ami tetszett, de ezek az igazi kedvenceim! De akkor hogyan is került most a kezembe A váratlan vendég?

Amikor végigolvastam John Updike: S. című regényét (erről az előző bejegyzésemben írtam), elhatároztam, hogy vállalom 2015. Nagy Könyves Kihívását. Úgyhogy az idei év negyedik könyvét már úgy választottam, hogy megfeleljen az 50-es lista valamelyik pontjának. Gondoltam: legyen krimi! A 10. pont misztikus könyvet vagy krimit kíván, én ez utóbbi mellett döntöttem. És ha már krimi, hát ki mástól, mint Agatha Christie-től! Végigböngésztem hát a könyvespolcomon a sorozatomat – nem volt könnyű, három teljes polc hossznyi Agatha Christie-krimi – s, bár csábított, hogy valamelyik kedvencemet olvassam újra, mégis úgy döntöttem, legyen olyan krimi, amit még nem olvastam. Mert amikor belevágtam a könyves kihívásba, elhatároztam, hogy lehetőség szerint olyan könyveket választok, amit még nem ismerek. Ez lesz ugyanis a kihívás teljesítésének igazi szépsége: olyan könyveket és szerzőket is megismerni, amelyekkel és akikkel eddig még nem találkoztam. Bevallom, több Agatha Christie-krimi láttán elbizonytalanodtam, hogy vajon sok-sok évvel ezelőtt olvastam-e, de amikor megpillantottam A váratlan vendég című könyvet, azonnal tudtam, hogy azt még nem. Mert ez a könyv Agatha Christie művének Charles Osbourne általi átdolgozása. Amikor a könyvet levettem a polcról, már arra is emlékeztem, hogy ezt a krimit ajándékba kaptam. És éppen amiatt, hogy átdolgozás, elég csekély volt iránta a bizalmam. Ezért nem került rá sor.

Az Agatha Christie krimikalauz című könyvben azonnal utána is néztem, mi ez a könyv, és mit is jelent az átdolgozás. Kellemes meglepetés ért: A váratlan vendég az írónő színművének regény változata, a színdarabot Charles Osbourne írta át regénnyé. Amint ezt megtudtam, már nemcsak a bizalmam duzzadt óriásivá, de a kíváncsiságom is. Hiszen imádom a színdarabokat. Mit mondjak: cseppet sem csalódtam!

Nem tudom, veletek előfordul-e, hogy némely régen nagyon kedvelt könyv történetét, cselekményét vagy film képkockáit, párbeszédeit ma már lassúnak, és így unalmasnak találjátok. Én gyakran járok így. És, rajongás ide, vagy oda, bevallom, ez már előfordult velem Agatha Christie történeteinél is. De nem ennél a könyvnél! Valójában már amikor megtudtam, hogy ez egy színdarab átirata, optimista voltam, mert azt nem feltételeztem az átiratot készítő szerzőről, hogy egy színpadi művet, csak azért, hogy regénnyé teljesítse ki, teletűzdelne leírásokkal és felesleges gondolatokkal. Jól gondoltam, mert nem is tett így! A szerző a párbeszédekre hagyatkozik, azok viszik előre a cselekményt, maga a szöveg a színdarabtól legfeljebb annyival több, hogy a színmű átírója a helyszín meghatározását és a rendezői instrukciók keltette színészi játékot mondatokká formálta. Az ötletgazdának igaza volt. Én magam szeretek drámát olvasni, de sokan nem. Így A váratlan vendég nyomtatásban biztosan szélesebb közönséghez eljut, mint hogyha színmű formájában adták volna ki. A történet pedig jó! Egy dél-walesi házba hirtelen betoppan egy férfi. Autója árokba csúszott, segítségre szorul. Az előkelő villába a tárva-nyitva lévő ajtón át jut be, s a nappaliban meglát egy tolószékes férfit, aki halott. Mellette egy vonzó, szőke nő, pisztollyal a kezében, aki elismeri: a fegyverrel megölte a férjét. Az idegen férfi nem menekül el a gyilkosság helyszínéről, sőt, minden furfangját beveti, hogy segítsen a bajba keveredett nőn. Különös történet. Helyszínelés, nyomozás, izgalom, és több „csavar” után végül megoldódik a rejtély. Érdemes a végére járni!

Agatha Christie A váratlan vendég című könyvével egyértelműen kipipálható a könyves kihívás listáján a 10. pont. Aki még soha nem olvasott Agatha Christie-krimit – van ilyen? -, az választhatja a lista 41. pontját, aki mindig is el szeretett volna jutni Dél-Walesbe, az teljesítheti a könyvvel a 29. pontot, teljesíthető a 13. pont is, mert másik országban játszódik, a 44., mert nem az anyanyelvünkön íródott és a 9. pont, mert nő írta.

Köztem és Agatha Christie között egyébként, felfedeztem, van némi hasonlóság. Amikor megkérdezték tőle, mi vezérelte könyvei megírására, azt felelte: „Én csak szórakoztatni akartam…”. Ha engem kérdeznek, én is ezt szoktam mondani. Én persze hozzáteszem, hogy közben én magam is szórakozni akarok, mert engem a regényírás szórakoztat, ha nem szórakoztatna, miért lennék olyan bolond, hogy rászánnék annyi időt, és annyi munkát, mert igen, az írás, sokan nem gondolnák, de kemény munka. De, persze, nem ez a teljes igazság, mert a könyveimmel nem csupán szórakoztatni szeretnék, a regényeim lapjain a történetek mögött ott a mondanivaló, egyértelmű a szándék, és megismerhető, mi zajlik mélyen a lélekben. Agatha Christie krimijei is ilyenek. A gyilkos nem pusztán öl. Mély seb az indíték, amely, ha a nyomozás során kirajzolódik, megvan a gyilkos. Krimit én magam még nem írtam, de azért szeretem a rejtélyeket. A Napfényes Riviérában például a szereplőim közé újonnan beköltöző nőt, saját bevallása szerint az ott lakók közül senki nem ismeri, de a történet során folyamatosan fény derül arra, hogy, ha visszapillantunk a múltba, ki gyengébb, ki erősebb szállal, de, mindenki köthető a vörös hajú nőhöz. Az Incognito című regényemben pedig a főszereplőmnek, egy tóparti szállodában eltöltött éjszaka után még ennél is bonyolultabb rejtélyt kell kiderítenie.

Aki szereti a párbeszédekre épült könyvet, a pergő jeleneteket és persze a krimit, annak ajánlom Agatha Christie A váratlan vendég című könyvét! Aki nem kedveli a gyilkosságot, és csak icipicit szeretne nyomozni, az pedig elolvashatja Incognito című regényemet. Teljesíthető vele a 9. pont, mert nő írta, és a 11. pont is, mert a címe egyetlen szóból áll. 

S. mint Sarah

2015. NAGY KÖNYVES KIHÍVÁSÁNAK HARMADIK KÖNYVE – John Updike: S.

Senkit nem szeretnék untatni, és remélem, nem is fogok, de megint csak Updike. Ennek pusztán egyetlen oka van: az idén harmadjára elolvasott könyvet még mindig nem a Nagy Könyves Kihívás feltételei szerint választottam, hiszen akkor még nem tudtam, hogy vállalom ezt a kihívást. De, mint ahogyan szokásom, hogy év elején megállok a könyvespolcom előtt, és kiválasztok egy olyan könyvet az egyik kedvenc szerzőmtől, amit még nem olvastam, az is épp úgy szokásom, hogy amikor a kedvenc szerzőmtől elolvastam azt a bizonyos kiválasztott regényt, azonnal keresek ugyanattól a szerzőtől egy másik olyan könyvet is, amit eddig még nem vettem a kezembe. Nem tudom, ki hogy van vele, de én szeretek ugyanattól az írótól egymás után két könyvet is elolvasni. Nos, így került a kezembe John Updike: S. című könyve.

Ez a könyv is ott állt már egy ideje a polcomon, hamarabb is sort keríthettem volna arra, hogy elolvassam, és éppen ugyanolyan megfontolásból nem tettem, mint ahogyan éveken át Updike Brazília című regényét sem olvastam el (erről a könyvről az előző bejegyzésemben írtam). Az ok pedig az, hogy, mivel tudtam, hogy ez sem az a fajta tipikus Updike-regény, amiket annyira szeretek, tartottam attól, hogy csalódást okoz. Az ember a kedvenc írója könyvéhez „óvatosan” nyúl, ha tudja, hogy eltér attól, amiket a szerzőtől megszokott. Csak úgy, mint a Brazília esetében, most sem attól tartottam, hogy az S. című regény nem tetszik, hanem hogy nem úgy tetszik majd, mint például Updike-tól a kedvencem, a Nyúl-sorozat. Nos, őszintén szólva, tényleg nem úgy tetszett. De nem bánom.

A könyv címét adó egyetlen betű, az S. azt jelenti: Sarah. A történet főszereplője egy nő, aki így, keresztneve kezdőbetűjével írja alá leveleit. Ez a könyv levélregény. A könyv fülszövege szerint – én, amikor egy könyvet a kezembe veszek, mindig elolvasom a fülszöveget – Updike regényének S. betűjéről eszünkbe juthat Hawthorne regényének skarlát betűje, de bevallom, nekem, ha nem olvasom el a fülszöveget, nem jutott volna eszembe. Az S. főszereplője, Sarah Worth egy orvos felesége, Bostonban él, lánya, Pearl egyetemista. A 42 éves nő hirtelen úgy dönt, hogy otthagyja korábbi életét, felkerekedik és Arizonába utazik, hogy új otthonra találjon egy mezőgazdasági kommunában, amelynek vezetője egy addig csupán a televízióból és magnókazettákról ismert hindu vallási vezető, Srí Arhat Mindadali. Sarah letelepszik az arizonai, körbezárt táborban, és beilleszkedik a vallási közösségbe, s onnan tartja a kapcsolatot a külvilággal. Levelezik a volt férjével, a lányával, a barátnőjével, a válóperes ügyvédjével, a bankjával, a diákkori szerelmével, a fogorvosával, a fodrászával és még a fodrásza börtönben ülő fiával is. Sőt, olykor levél helyett magnószalagon továbbítja az üzeneteket. Az olvasó számára érdekes nézőpont. És érdekes a környezet, az ideológia, a levelek eltérő hangneme és stílusa is, és különös az a szexuális szabadság, amit Updike a könyveiben megenged. A naivitás pedig egyenesen megmosolyogtató. Furcsa lapról lapra követni, és rácsodálkozni, hogy, míg a levelezésből kiderül, milyen élet is folyik a vallási közösségben, mik az elvárások, mik a kötelezettségek és mindezért mi jár cserébe, az olvasó már igen, de a történetbeli Sarah még mindig „nem lát át a szitán”.  

Updike S. című regénye nagyon sok szempontból megfelel a Nagy Könyves Kihívás feltételeinek. Aki eddig még nem olvasott Updike-regényt, annak újra ajánlhatom a 41. pontot, teljesíthető a 13. pont, mert a könyv egy másik országban játszódik, aki világ életében el szeretett volna jutni Amerikába (mint például én), az választhatja a 29. pontot, de választható a 44. pont is, mert ez a könyv eredetileg nem az anyanyelvünkön íródott. Én azt hiszem, hogy ezzel a könyvvel a 16. pontot teljesítem, vagyis azt, hogy egy könyv a kedvenc írómtól, amit eddig még nem olvastam.

Erről a könyvről egyébként még az is eszembe jutott, hogy milyen jó lenne írni egy levélregényt. Mindhárom regényem története a szereplőim visszaemlékezéseire épül, vagy a visszaemlékezéseikkel együtt teljesül ki, de a Napfényes Riviérában, az Incognitóban és a Hepi Börszdéjben is csak a szereplők gondolatait ismerhetik meg az olvasók, levelet egyikük sem ír. Lenne kedvem egy levélregényhez. Bár, ez manapság inkább inkább „e-mail regény” lehetne…

Aki meg tud barátkozni a levélregény formájával, és szeretne bepillantani egy magát hindunak mondó férfi által vezetett, zárt vallási közösség életébe, annak ajánlom a könyvet. Ígérem, nem fog csalódni. Azt viszont biztosan nem ígérhetem, hogy a könyves kihívás hátra lévő 47 könyve között nem szerepel majd újabb Updike-regény! 

Varázslatos szerelem Brazíliában

2015.    NAGY KÖNYVES KIHÍVÁSÁNAK MÁSODIK KÖNYVE

John Updike: Brazília

Nem tudom, kinél hogyan kezdődik az új esztendő, azok, akik rendszeresen olvasnak, milyen könyvet vesznek a kezükbe, de nálam ez rendszerint úgy zajlik, hogy év elején megállok a könyvespolcom előtt, és kiválasztok egy olyan könyvet, ami már régen megvan, de még nem olvastam. Jó néhány könyvem van, alig férnek el a polcaimon, és még akad köztük egy-két olyan, amire egyelőre nem került sor. Mivel ebben az évben először Mia March: Meryl Streep filmklub című könyvét olvastam el, amit még decemberben vettem meg magamnak, mert nagyon kíváncsi voltam rá, (erről a könyvről az előző bejegyzésemben írtam), idén csak kicsit később álltam meg nézelődni a könyvespolcom előtt. De azonnal megakadt a szemem John Updike egyik még nem olvasott regényén, amelynek címe Brazília.

Ezt a könyvet pár évvel ezelőtt vettem meg egy antikváriumban. A könyv 1995-ben jelent meg, szóval jó néhány évet váratott magára, amíg hozzám került. A regényt azért vásároltam meg, hogy teljesebb legyen az Updike-könyv gyűjteményem. Mert John Updike a kedvenc íróm. Már hallom is a kérdést: akkor hogyan lehetséges, hogy ezt a könyvét csak úgy pihentettem a könyvespolcon, és még nem olvastam el? Valójában magam sem tudom. Talán azért, mert tudtam, hogy ez a könyv más, mint az általam eddig olvasott és megszeretett Updike-regények. John Updike igen sokoldalú író, úgyhogy, több regényénél előfordul, hogy tartok attól, egy-egy könyve talán, ha nem is nem tetszene, de nem úgy tetszene, mint a kedvenc Updike-könyveim.

De mik a kedvenc könyveim, és hogyan is jött nálam ez az Updike-szerelem? Egyszerűen. Gyermekkoromban megláttam a szüleim könyvespolcain egy egészen hosszú Updike-sorozatot. Ott volt a Nyúl-sorozat, a Gyere hozzám feleségül, az Ilyen boldog sosem voltam és az Eastwicki boszorkányok. Nézegettem, nézegettem, aztán, amikor gimnazista lettem elolvastam a Nyúlcipőt. Nagyon tetszett. Aztán a Nyúlketrecet is. Valószínűleg korban még nem voltam hozzá elég érett, mert itt a sorozat megszakadt. A következő könyvben, a Nyúlhájban a főhős már középkorú, és akkor engem még nem igazán érdekelt egy középkorú ember élete és a problémái. Később elolvastam a Párok című regényt, aztán jött az Eastwicki boszorkányok, a Gyere hozzám feleségül, az Ilyen boldog sosem voltam, és valamikor sokkal később végigolvastam a teljes Nyúl-sorozatot. Azóta persze többször is. Pláne, amikor a Nyúlszív után megjelent a Nyúlfark is. Az igazi apropót adott, hogy egy lendülettel újra végigolvassam a teljes sorozatot.

De most térjünk vissza a Brazília című regényre. Tudtam, hogy egy teljesen más típusú Updike-regényt kapok, de úgy gondoltam, most elolvasom. No, igen, ez a könyv merőben más, mint amiket eddig John Updike-tól olvastam. A szerző valójában Trisztán és Izolda történetét dolgozza fel, írja újra. Tristao a 19 éves néger fiú találkozik Isabellel, az egy évvel fiatalabb fehér lánnyal, megpillantják egymást, és mintha csak varázslat történt volna, azonnal egymásba szeretnek. A lány odaadja a szüzességét a fiúnak, és attól kezdve elválaszthatatlanok. A fiú koldusszegény, a lány dúsgazdag, s bár mindkét család tesz azért, hogy a fiatalok ne lehessenek együtt, ők maguk mindent megtesznek, hogy örökre együtt maradjanak. Tényleg mindent. Szöknek, vándorolnak, menekülnek, szerencsét próbálnak, meggazdagodnak, elszegényednek, embert próbáló helyzeteken mennek keresztül, s amikor helyzetük a legreménytelenebb, már csak a varázslat segíthet rajtuk. És a varázslat bekövetkezik. Nem csoda ez, hanem embert próbáló varázslat. De ők kiállják a próbát. A regény során Tristao és Isabel sorsa érdekes ívet jár be, a strandtól a szülői házon át Brazília őserdejéig, ahonnan az út visszavezet a szülői házhoz, majd megint csak a strandhoz. Érdekes kaland. A szereplőknek és az olvasóknak is. Az, aki a könyvet a kezébe veszi, végigutazhat egész Brazílián, megismerheti a Copacabanát, Rio de Janeiro nyomornegyedét, a brazil ősrengeteget, a tolvajok, a prostituáltak és az aranybányászok életét. Ez az Updike-könyv tényleg más, mint amit eddig a szerzőtől olvastam, de ha nem is úgy, mint a korábban megismert könyveit, a Brazíliát másképp, de szeretem.

Bár még ezt a könyvet sem a Nagy Könyves Kihívás szempontjai szerint választottam ki, John Updike: Brazília című regénye a listán szereplő nagyon sok feltételnek megfelel. Aki még nem olvasott Updike-regényt, az ezzel teljesítheti a 41. pontot, de kipipálható a listáról a 11. pont is, mert a könyv címe egyetlen szóból áll, a 13. pont, mert a történet egy másik országban játszódik, a 29. pont, ha valaki világ életében el szeretett volna jutni Brazíliába, a 44. pont, mert nem az anyanyelvünkön íródott. Számomra megfelelő lehetne a 16. pont is, mivel a kedvenc szerzőm olyan könyve, amit eddig még nem olvastam, és választhatnám a 29. pontot is, mert persze, hogy el szeretnék jutni Brazíliába (na, de hová nem, amikor imádok utazni!), de én mégis úgy gondolom, hogy ezzel a könyvvel a 39. pontot fogom teljesíteni, vagyis hogy egy varázslatos könyvet olvastam el. Mert ebben a regényben a szerelembe esés is varázslatos módon történik, de, ami igazán varázslatos benne, az az, hogy a brazil őserdőben egy indián varázsló, sámán segítségével Tristao és Isabel is egy olyan varázslaton esik át, amely mindkettőjükön egyértelműen látható és maradandó változást okoz.

Akiket vonz az igaz szerelem története, akik szeretik, ha a szereplők tűzön-vízen át, minden nehézség ellenére követik egymást, kedvelik a kalandokat, és meg tudnak barátkozni azzal, hogy egy varázsló hihetetlen dolgot művel, azoknak ajánlom ezt a könyvet! 

Meryl Streep rajongók előnyben

2015. NAGY KÖNYVES KIHÍVÁSÁNAK ELSŐ KÖNYVE

Mia March: Meryl Streep filmklub

Januárban Mia March: Meryl Streep filklub című  könyvét vettem először a kezembe. Amikor elkezdtem olvasni, még nem tudtam, hogy vállalom 2015. Nagy Könyves Kihívását, úgyhogy ezt a könyvet nem ez alapján választottam. Még decemberben vettem meg a könyvet, kimondottan a címe miatt. (Sajnos, ilyen feltétel nincs a könyves kihívás listán szereplő könyvei között, pedig lehetne...) Meryl Streep a kedvenc színésznőm, ezért figyeltem fel a címre, aztán elolvastam a hátsó borítón, hogy miről is szól a regény, és kiderült, hogy a történet szereplői esténként moziznak, és Meryl Streep filmjeit nézik. Gondoltam: ez nekem való! Én magam is rengeteg filmet láttam, amelyben Meryl Streep szerepelt, és a legtöbbjük tetszett. Arra jutottam, miért ne olvassak el egy olyan könyvet, amelyben a szereplők a kedvenc színésznőm filmjeit nézik.

A könyv szórakoztatónak ígérkezett, nem gondoltam, hogy olvasás közben mély gondolatokat ébreszt majd bennem, de arra jutottam, hogy a tavalyi évi sok-sok munka és regényírás után rám fér egy kis szórakozás. Magam sem tudom, mikor olvastam utoljára szórakoztató könyvet. A regény nem is okozott csalódást, valóban szórakoztató volt, annak ellenére, hogy a történet egyik szereplőjéről már a könyv elején kiderül, hogy súlyos beteg. Van ebben szerelem, csalódás, némi romantika, egy kis nyomozás és fel-felvetődnek a mindennapi élet gondjai is, de nem merülünk el mélyen a szereplők érzelmeiben, lelkiállapotukból csupán némi ízelítőt kapunk. Igazi női könyv, női főszereplőkkel, a férfiak itt mellékszereplők, de cseppet sem mellékesek.

Aki vállalja 2015. Nagy Könyves Kihívását, ezt a regényt több kategóriába is sorolhatja. Én azt hiszem, számomra a legoptimálisabb, ha a 41. kategóriát választom, azaz „egy olyan könyv, aminek írójától még nem olvastam eddig semmit”. De választható a 44. is, mert eredetileg nem az anyanyelvemen íródott, a 24., ha valaki a borítója alapján választotta ki (elképzelhető, mert szerintem elég figyelemfelkeltő és csábító a borító), a 13., mert egy másik országban játszódik, vagy a 9., mert nő írta. De, úgy gondolom, az utóbb felsorolt kategóriákat más könyvekkel könnyen teljesíthetem. Ezért, azt hiszem, én a 41. mellett döntök.

A könyv érdekessége, hogy Meryl Streep elég sok filmje megismerhető belőle, mert a mozizás után a szereplők ezekről a filmekről beszélgetnek is. Szerepel benne Az ördög Pradát visel, a Mamma Mia!, a Féltékenység, a Tranzit a mindenhatóhoz, a Kramer kontra Kramer (ebben láttam először Meryl Streepet a filmvásznon), a Képeslapok a szakadékból, az Egyszerűen bonyolult, a Távol Afrikától, szó esik a Julie&Julia; Két nő egy recept című filmről, és természetesen megnézik A szív hídjai című filmet is (nagy kedvencem).

Ezeken túl egyébként imádom a Jól áll neki a halál című filmet is, amelyben Meryl Streep filmbéli „barátnője” Goldie Hawn. Magam sem tudom, hogy ezt a filmet hányszor láttam!

Ez a film egyébként olyannyira a kedvencem, hogy a Hepi Börszdéj című regényemben meg is említem. A történetem szereplői egy este éppen ezt a filmet nézik, amikor nem túl kellemes meglepetés éri őket.

Íme a regényrészlet:

„Zoli soha nem felejti el azt a februári éjszakát, amikor reszkető kézzel kutatott a fiókban, hogy előkotorja azt a mélyre süllyesztett borítékot, amit Linda bízott rá. Idegesen kereste a kulcsot, miközben versenyt futott a falióra másodpercmutatójával.

Későre járt, azon a téli estén már ágyban voltak Alizzal. Azt a filmet nézték, amit ki tudja hányadszor, amelyben Meryl Streep és Goldie Hawn nem bírják elviselni a ráncaikat, valami csodaszert isznak, aztán a haláluk után újraéleszti őket a szérum és összetartja őket a smink. Jó kis film, Aliz mindig jól mulatott rajta, azon az estén is elszórakoztak. Egészen addig, amíg meg nem szólalt a telefon. Linda volt. És azért hívta fel Zolit, hogy elköszönjön tőle. Örökre.

Linda higgadtnak tűnt, csak annyit mondott, hogy elég volt ebből a világból. Hűvösen közölte, hogy befejezte. Magában még mindig küzd a régi életéért, de azt már nem kaphatja vissza. Ez a mostani meg nem kell neki. Úgyhogy elköszön. Ott áll a nappaliban, alatta egy sámli, fölötte a csillár, a nyakán pedig egy kötél. De nem akar búcsú nélkül elmenni, és ki mástól is búcsúzhatna el, mint Zolitól. Ő az, akiben mindig is bízhatott. Azt mondta, ha leteszi a telefont, kirúgja maga alól a zsámolyt, és búcsút mond a világnak. Megköszönt mindent, hogy a bajban segítette, hogy bármi történt, vigasztalta, és azt kívánta, legalább a férfi legyen boldog.

Zoli szóhoz sem tudott jutni. Csak hallgatta Lindát, közben azon járt az esze, mit csináljon. Úgy gondolta, amíg a nőt szóval tartja, nagy baj nem történhet. Úgyhogy beszéltetnie kell, és közben kitalálni valamit. Meg kell győznie, hogy ne tegye meg, amire készül. De mit lehet ilyenkor mondani?”

(Ferenczik Adrienne: Hepi Börszdéj)

Ha valaki szórakoztató könyvre vágyik, érdekli a szerelem, a család és néhány átmozizott éjszaka Meryl Streeppel, Mia March:Meryl Streep filmklub című könyvét bátran elolvashatja. 

Akinek pedig a regényem részlete keltette fel az érdeklődését, annak jó szívvel ajánlom a HepiBörszdéjt! 

Belevágok!

BELEVÁGOK 2015. NAGY KÖNYVES KIHÍVÁSÁBA!

Kezdettől fogva csábított a kihívás, csupán azt latolgattam, vajon lesz-e elegendő időm 50 könyv elolvasására. Mert ha ennyit olvasok, akkor mikor írok?

Úgy kezdtem hát a 2015-ös esztendőt, ahogyan a többit: könyvet a kézbe, és esténként a magam kedvére olvasgattam. De, csak ott motoszkált a fejemben a gondolat, hogy mi lenne, ha… 50 könyv elolvasása egy év alatt nem akkora mutatvány, hogy ne lehetne megcsinálni! Csábított a kihívás, és azon kaptam magam, hogy nap, mint nap előveszem a listát, amely a nagy könyves kihívás feltételeit tartalmazza. És persze egyfolytában azon gondolkodtam: mi lenne, ha…

Aki nem ismeri 2015. Nagy Könyves Kihívásának feltételeit, íme:

Az 50 könyvnek a következő lista szerint kell összeállnia:

1. egy könyv, ami több mint ötszáz oldal 
2. egy klasszikus romantikus könyv 
3. egy könyv, amiből film is készült 
4. egy könyv, ami ebben az évben jelent meg 
5. egy könyv, aminek a címében számjegyek szerepelnek 
6. egy könyv, aminek a szerzője még nincs 30 éves 
7. egy könyv, aminek a szereplői nem emberek
8. egy vicces könyv
9. egy könyv, amit nő írt
10. egy misztikus vagy krimi könyv 
11. egy könyv, aminek címe csupán egy szóból áll
12. egy novelláskötet
13. egy könyv, ami egy másik országban játszódik
14. egy szépirodalmi mű
15. egy népszerű szerző első könyve
16. egy könyv, amit a kedvenc íróm írt, de eddig még nem olvastam
17. egy könyv, amit egy barátom ajánlott
18. egy Pulitzer Díjas mű
19. egy igaz történeten alapuló könyv
20. egy könyv az „Ezeket egyszer el kell olvasnom!” listám aljáról
21. egy könyv, amit édesanyám szeret
22. egy könyv, ami ijesztő
23. egy több mint százéves mű
24. egy könyv, amit csupán a borítója alapján választottam ki
25. egy könyv, amit még az iskolában kellett volna elolvasnom
26. egy memoár
27. egy könyv, aminek egy nap alatt a végére lehet érni
28. egy könyv, aminek a címében ellentétes jelentésű szavak szerepelnek
29. egy könyv, ami egy olyan helyen játszódik, ahová mindig is el akartam jutni 
30. egy könyv, ami abban az évben jelent meg, amikor születtem
31. egy könyv, amiről rossz véleményeket hallottam
32. egy trilógia
33. gyerekkorom egy könyve
34. egy könyv, amiben szerelmi háromszög van
35. egy könyv, ami a jövőben játszódik
36. egy könyv, ami egy gimnáziumban játszódik
37. egy könyv, aminek a címében szerepel egy szín
38. egy könyv, ami megríkatott
39. egy varázslatos könyv
40. egy képregény
41. egy könyv, aminek írójától még nem olvastam eddig semmit
42. egy könyv, ami az enyém, de eddig még nem olvastam el
43. egy könyv, ami a szülővárosomban játszódik
44. egy könyv, ami eredetileg nem az anyanyelvemen íródott
45. egy könyv, ami karácsonykor játszódik
46. egy könyv, aminek írójának monogramja megegyezik az enyémmel
47. egy dráma
48. egy betiltott könyv
49. egy könyv, ami egy televíziós műsoron alapul vagy az készült belőle
50. egy könyv, amit többször elkezdtem, de sosem olvastam végig

Könyvbarátok! Ugye, csábító?

Az év első heteiben még a kihívástól függetlenül olvasgattam, de most, három elolvasott könyvvel a hátam mögött úgy döntöttem: vállalom a kihívást! Időarányosan nem állok rosszul, csak a tempót kell tartanom, a feltételeknek megfelelő könyveket kell választanom, és gyerekjáték a dolog!

Miközben teljesítem a kihívást, biztosan lesznek a listámon olyan regények, amelyeket régen már olvastam, és most újra elolvasom, de igyekszem olyan könyveket összeválogatni, amelyek még nem kerültek a kezembe, és olyan szerzőktől is olvasni, akiket eddig még nem ismertem. Igazi élmény lesz!  

És, 50 könyv ide vagy oda, biztosan állíthatom: emellett írni is fogok! A decemberben megjelent Hepi Börszdéj után már tervezgetem a következő regényem!

Szerintem a Nagy Könyves Kihívásban az a legcsodálatosabb, hogy most, egy éven át, ha van rá idő, ha nincs, lelkiismeret-furdalás nélkül lehet olvasni!!!

Jegyzetelgetek...

Újságíró és író vagyok. Tipikus jegyzetelős típus. Megfigyelem, megjegyzem, a kellő pillanatban előkapom, és megírom. Gyermekkoromban cetlikre firkantottam az „irományaimat”, ma regény formájába öntöm. 
Három regényem, a Napfényes Riviéra, az Incognito és a Hepi Börszdéj mindennapos és nem mindennapi, érzelmes és érzelemszegény kapcsolatokat, élethelyzeteket tár az olvasók elé fordulatos, szórakoztató történetekbe ágyazva. 
Miközben örülök, hogy egyre többen olvassák a könyveimet, és nagyon jó véleményeket kapok a decemberben megjelent Hepi Börszdéj című regényemről, már a következő könyvem történetén gondolkodom. Tervezgetek és jegyzetelek. 
Úgy döntöttem, mától egy új jegyzettömböt, vagyis blogot nyitok, és néha-néha ide is jegyzetelgetek.