Zabhegyező

2015. NAGY KÖNYVES KIHÍVÁSÁNAK HARMINCHATODIK KÖNYVE – J. D. Salinger: Zabhegyező

A Nagy Könyves Kihívás teljesítése során ez az első könyv, amit már nem először olvastam el.(Természetesen kivétel a gyermekkorom egyik könyve, mert azt nyilvánvalóan a gyermekkoromból ismerem.) Igaz, megfogadtam, hogy most, a könyvkihívás listájához kizárólag olyan könyveket választok, amelyeket eddig még nem ismertem, vagy még csak terveztem, hogy elolvasom, de ezzel a könyvvel mégis kivételt tettem. Megjelent ugyanis a Zabhegyező új magyar fordítása, amely ráadásul új címet is kapott, azaz másképp fordították le az amerikai regény The Catcher in the Rye címét, és az új fordításra, a Rozsban a fogó c. könyvre nagyon kíváncsi voltam. De, gondoltam, összehasonlítani a régivel, vagyis megérteni vagy legalábbis elfogadni azt, hogy szükség volt egy új fordításra, csak úgy lehet, ha elolvasom újra az első magyar fordítást, majd utána az újat, és úgy hasonlítom össze a két magyar szöveget. Levettem hát a polcomról újra a Zabhegyezőt.

Még főiskolás voltam, amikor a Zabhegyezőt elolvastam. Angol szakon tanultunk róla, és én nagyon szerettem az amerikai irodalmat, nem volt hát kérdéses, hogy minden regényt elolvasok, amiről csak tanulunk. Tetszett a könyv. A történet egy tizenéves fiúról szól. Holden Caulfield kibukik a középiskolából, még a félév vége előtt csomagolnia kell, és eljön az intézetből. Tart a szüleitől, fél, hogy mit szólnak hozzá, hogy ott kellett hagynia a Pencey-t, ami nem egy rossz iskola, kellemesebbnek tartja hát, ha  a téli szünet kezdetéig nem megy haza, ezért pár napon át csavarog. Barátokkal, haverokkal találkozik, idegenekkel ismerkedik, próbálja elütni az időt. A történetet a fiú saját szemszögéből ismerheti meg az olvasó. A fiú gazdag családból származik, és egyáltalán nem buta, a lustasága, linksége miatt bukott meg, és csapták ki már nem az első iskolából. Holden egyszerűen nem találja a helyét. Jó gondolatai vannak, kíváncsi, gyakran elmélkedik a világról, és érezhetően jóindulatú, sőt, jótékony, és egy-egy helyzetben kimondottan jó fiú. Kamasz srácra egyáltalán nem jellemzően képes például egy kávézóban a reggelijük közben apácákat megszólítani, kedélyesen elbeszélget velük és még adománnyal is megajándékozza őket. Nem mindennapi eset. És a tizenéves fiúknál az sem kimondottan megszokott, amekkora szeretettel Holden gondol a húgára, több boltban is kutat egy olyan lemez után, amit a lány nagyon szeretne, megveszi neki, s amikor személyesen találkoznak, a kamasz srác különösen kedves a húgával. Szóval jólelkű. Csak valahogy nem úgy sikerülnek a dolgai, ahogyan az elfogadott.

A regény most, sok év után újraolvasva is tetszett. Most persze teljesen másképp olvastam, mint egykor, főiskolásként. Figyeltem a fordítást. Az új fordítás indoka az volt, hogy más szavakat kellene használni az amerikai szleng lefordítására, vagyis modernebb, a mai fiatalok számára érthetőbb szavakat kellene használni. Ezt én nem gondolom. Szerintem, ha egy amerikai regény a 60-as években játszódik, akkor nem kell, hogy a fiatalok mai szókincsét tükrözze. Az első fordítás, Gyepes Judit fordítása persze már a regény első megjelenésekor nagy port kavart, elsősorban a szleng használata miatt, másrészt pedig sok vitás kérdés merült fel a fordítással kapcsolatban is. Többek között vitás kérdés volt a cím is. Hogy a „The Catcher int he Rye” miért éppen Zabhegyező. Mert a zabhegyező azt sugallja, hogy ez a fiú nem akar semmit csinálni, legfeljebb „Kukutyinban zabot hegyezni”. Ez persze igaz, a cím tényleg ezt sugallhatná. De attól még nagyon jó cím. Szerintem legalábbis az. És a regénybeli Holden az alatt a pár nap alatt, amikor a regény játszódik, valójában tényleg nem csinál semmit. A regény fordításáról nem akarok most írni, azt majd megteszem a következő bejegyzésemben, amikor a Rozsban a fogó című könyvet veszem górcső alá. A Zabhegyező nyelvezetéről most csupán annyit írnék, hogy úgy, hogy olvasás közben erre is figyeltem, a szöveg néhol „döcögős”. Mondok egy példát (mindjárt az első oldalról): „Ebből úgyse lesz itten életleírás, vagy mit tudom én, csak azt akarom elmondani, hogyan zsongtam be tavaly, amiből aztán olyan nagy lerobbanás lett, hogy ideküldtek összeszedni magamat.” Egyébként nem olvasás közben nem gondoltam, hogy a szöveg megérett az újrafordításra. A fiú szavaiban negatív jelzőként gyakran megjelenik a „tetű” szó, ez nem éppen mai kifejezés, bár, nem tudom, hogy Magyarországon valaha is használták-e a fiatalok, én soha nem hallottam, legfeljebb azt, hogy „tetves”, de, szerintem az olvasó könnyen elfogadja, hogy Holden ezt a jelzőt használja, és ez kortól független. Szóval én nem éreztem annyira elavultnak Gyepes Judit fordítását.

Salinger Zabhegyezőjével én a Nagy Könyves Kihívás 11. pontját teljesítettem, mert ennek a könyvnek a címe csupán egyetlen szóból áll. De teljesíthető vele a lista 14. pontja is, mert ez egy szépirodalmi mű, aki Salingertől még nem olvasott semmit, az teljesítheti a 41. pontot, teljesíthető a 44. pont is, mert ez a könyv eredetileg nem az anyanyelvünkön íródott, és a lista 13. pontja is, mert a történet egy másik országban játszódik.  

A Zabhegyező egy jó regény. Mindenkinek ajánlom. Szerintem nyugodtan kézbe vehető az eredeti fordítás, de ha valaki úgy gondolja, hogy inkább az újat szeretné, keresse a Rozsban a fogót.