2015. NAGY KÖNYVES KIHÍVÁSÁNAK HARMINCNYOLCADIK KÖNYVE –
John David California: Rozshegyező
Igazi meglepetés volt számomra ez a könyv. Nem akkor ért a
meglepetés, amikor elolvastam, hanem még akkor, amikor megláttam. Nem tudtam
ugyanis, hogy létezik egy ilyen könyv. Véletlenül találtam rá. A postán a
csekkek befizetésére várakoztam, s közben – szokásom szerint − megnéztem a
polcokon az eladó könyveket. Ott találtam rá erre a regényre, amelynek,
természetesen a címe keltette fel az érdeklődésemet. Azonnal tudtam, hogy
valahogyan kötődik a Salinger Zabhegyezőjéhez. Amikor megláttam ezt a regényt,
már egyébként is „Zabhegyező lázban” égtem, akkor már elhatároztam, hogy
elolvasom a Zabhegyező idén megjelenő új magyar fordítását, a Rozsban a fogót,
de előtte, hogy össze tudjam hasonlítani a két szöveget, újra elolvasom a
Zabhegyezőt is, úgyhogy a sorba éppen illett ez a könyv, a Rozshegyező. A
sorrendet tartottam is. (Korábbi bejegyzésemben írtam is erről a két könyvről, itt olvashattok a Zabhegyezőről és
a Rozsban a fogóról.) A Rozshegyező fülszövegéből értesültem, hogy a regény
szerzője továbbgondolta Salinger Zabhegyezőjének történetét, vagyis elképzelte
a főhőst, Holden Caulfieldet öregen. Szóval ez a történet folytatása. Vagy,
ahogyan a borítón is olvasható: „A zabhegyezés vége.” Gondoltam: akkor lássuk a
végét!
„Nézd ezt a kis
nyulat, ezt a fiatal fiút, itt van egy öregember köpönyegében, és nem gyanít
semmit. Valahogy rosszul is érzem magam, hogy belerángattam ebbe. Az én hibám,
csak az enyém. Már rég tennem kellett volna valamit. De hát honnan tudhattam
volna?
Hogy őszinte legyek, nem tudom igazán pontosan,
hogyan is működik ez az egész. Még ha én vagyok is az, aki kézben tartja a
szálakat, nem tudom, mi történik velük, ha ilyen hosszú ideig a sorsukra
hagyjuk őket.”
A regény
ismertetőjéből kiderül, hogy a fent olvasott sorok maga, Salinger, a Zabhegyező
írójának szavai, legalábbis a Rozshegyező szerzője fantáziája szerint. Mert a
szerző, John David California, aki valójában egy svéd szerző, Fredrik Colting (ezt a könyvet álnéven írta), a történetben elképzeli, hogy milyen a
Zabhegyező főhőse idősen, illetve hogy hogyan viszonyul a szerző, Salinger a
saját szereplőjéhez, a saját történetéhez és a főhőse jövőjéhez. Előfordult
már, hogy egy szerző egy híres írótól kölcsönzött egy-egy szereplőt a saját
regényéhez, így bukkanhat fel egy-egy új regényben egy régebbi irodalmi mű
neves szereplője. Őszinte leszek: az én fejemben is megfordult már ez.
Elképzeltem, hogy egy műnek megírnám a folytatását, mert el tudnám képzelni,
hogyan folytatódott az élete, milyen a felnőttkora. De nem merném. Még akkor
sem, ha John David Californiával ellentétben, aki nem kért engedélyt a könyve
megírására Salingertől, én engedélyt kérnék − ha nem is a szerzőtől, mert
akiknek a műveire és szereplőire gondoltam, azok ma már nem élnek − a szerzők
leszármazottaitól. De, én úgy érzem: hogy jövök én ahhoz… John David California
viszont megtette, megírta a Zabhegyező folytatását, ráadásul Salinger engedélye
nélkül, ezért ezt a regényt Amerikában be is tiltották. Nem a tartalma miatt.
Salinger, amikor a Rozshegyező az Egyesült Királyságban megjelent, plágiumpert
indított Colting ellen, így Amerikában a regény már nem jelenhetett meg.
Őszintén szólva, egyetértek Salingerrel. Én sem szeretném, ha valaki megírná a
regényem folytatását. Hogy később mi történik a szereplőimmel, azt csak én
tudhatom. Ezt egyébként a Hepi Börszdéj című regényemmel majd tervezem is. Mert
érdekes dolog továbbgondolni egy szereplő sorsát. Fredrik Colting ötlete nem
elvetemült, csak Salingerrel szemben éppen nem volt fair.
A regény
egyébként nem tetszett. A könyv eleje még igen, akkor a szerző még valamelyest
visszaadta a Zabhegyezőből ismert fiatal Holden karakterét, és el tudtam
képzelni, hogy az az idős ember, aki a Rozshegyező szereplője, az időskorú
srác. De később már nem. És a történet sem kavart fel. A regényben megvannak a
visszautalások a Zabhegyezőre, kiderül, hogy annak idején ki lopta el Holden
kesztyűjét, de igazán csak az a jelenet tetszett, amikor az idős Holden
találkozik a már szintén idős, régi barátjával, Stradlaterrel. Az ötlet nem
rossz − az idős Holden is céltalanul bolyong New Yorkban, csak úgy, mint a
fiatal srác tette, amikor kicsapták az iskolából, és még nem akart hazamenni,
hogy elmondja a szüleinek, hogy kibukott −, és
a Zabhegyező kedvelői tényleg kíváncsiak lehetnek arra, hogy mi történik
idős korában Holdennel, de, szerintem cseppet sem azt kapják, mint amit mondjuk
Salingertől kaphattak volna, ha maga az író gondolja úgy, hogy folytatja a
történetét. Az író megjelenítését a regényben, Salinger elképzelt gondolatait
pedig kimondottan zavarónak tartottam. Érdekelt a könyv, azért vettem meg, de
amikor olvastam, cseppet sem izgatott a sztori.
A Rozshegyező
című regény elolvasásával én a Nagy Könyves Kihívás 48. pontját teljesítettem,
mert ez egy betiltott könyv. De ehhez a ponthoz majd elolvasok egy mai mesekönyvet
is, mert a könyvkihívás egyes listáján ezt a pontot egy mai mesekönyvre
módosították. Hát azon már ne múljon! A Rozshegyező elolvasásával teljesíthető
a lista 11. pontja, mert ennek a könyvnek a címe csupán egy szóból áll, a 13.
pont, mert a történet egy másik országban játszódik, a ha valaki mindig el
akart jutni New Yorkba, akkor teljesítheti a lista 29. pontját is, de
kipipálható vele a lista 41. pontja is, mert szerintem a Rozshegyező
szerzőjétől eddig nem sokan olvastak bármilyen könyvet is, ha valaki az én
véleményemre ad, mivel erről a könyvről rossz véleményt hallott, teljesítheti a
lista 31. pontját, és a 44. pont is, mert ez a könyv eredetileg nem az
anyanyelvünkön íródott.
Aki kíváncsi
arra, hogy egy svéd szerző hogyan képzeli el a Zabhegyező főhősét idős korban,
az olvassa el a Rozshegyezőt. Aki nem olvasta még a Zabhegyezőt, annak viszont
nem ajánlom, vagy legalábbis a sorrend a Zabhegyezővel kezdődjön, mert akkor
gondolkodhat el azon, hogy ő maga így képzelné-e el Holdent idősen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése