A múlt fogságában

2015. NAGY KÖNYVES KIHÍVÁSÁNAK HUSZONEGYEDIK KÖNYVE – Richard Russo: A múlt fogságában

Egy Pulitzer-díjas könyvet kerestem a Nagy Könyves Kihíváshoz, így találkoztam Richard Russo regényével. A könyvet a szerző 2001-ben írta, az eredeti címe pedig Empire Falls. Annak ellenére, hogy Pulitzer-díjas, erről a regényről korábban még nem hallottam. Most átnéztem a Pulitzer-díjas könyvek listáját, és amelyik regényt nem ismertem, annak utána néztem. Több könyvet is kiválasztottam, amelyekről úgy gondoltam, érdemes elolvasni, próbáltam is mindjárt kategóriába sorolni őket, mert ugye a Pulitzer-díjas könyvek közül is csak egyet kell elolvasni a könyves kihívás során, de, gondoltam, a nekem tetsző regényt biztosan be tudom sorolni más kategóriába is. Feltéve, ha meg tudom szerezni. Richard Russo regénye megvolt a könyvtárban, úgyhogy kivettem. Már akkor sejtettem, hogy valószínűleg nem mint Pulitzer-díjas könyv szerepel majd az olvasási listámon, de azt is éreztem, hogy mindenképpen el kell olvasnom, mert tetszeni fog. Mindkét sejtésem beigazolódott.

A könyvről elsőként annyit írnék: jó nagy méretű és borzasztó nehéz. Nem is rövid, mert 454 oldal, ráadásul jó nagy oldalakkal! Ezt csak azért jegyzem meg, mert érdemes tudni, hogy ez nem az a könyv, amit az ember lazán bedob a táskájába, és bárhol, ahol van, olvas. Szóval jól gondolja meg, aki belevág! A könyv borítója viszont igen csábító. Olvasható rajta, hogy a regény nemzetközi bestseller, az, hogy Pulitzer-díjat nyert, és a címlap alján látható egy idézet a New York Times-ból (nagyon szeretem, ha egy könyv alján van idézet, ezért a saját regényeimen, a Napfényes Riviéra, az Incognito és a Hepi Börszdéj borítóján  is van). Az idézet itt így szól: „Felkavaró, érzelmekkel és feszültséggel teli, mesterien felépített regény. Megérdemelten találták méltónak a Pulitzer-díjra”. Ez is bizalomgerjesztő. No és a címlapon lévő fotók is, amelyekből egyértelműen kiderül, a képek filmkockák, tehát a regényből egy film is készült. Ráadásul ott a felirat: „Egy kisvárosban is történhetnek nagy dolgok.” Tényleg csábító.

Hogy a regénybeli kisvárosban nagy dolgok történnek-e, azt ki-ki ítélje meg maga. Szerintem, amik történnek, azok nem nagy dolgok. Sokkal inkább hétköznapi dolgok, amelyek – azt nem mondom, hogy mindannyiunkkal, de – naponta megtörténnek. Épp úgy, mint a regénybeli Empire Falls városában. A regény egy kis felvezetéssel, visszatekintéssel kezdődik, amelyből kirajzolódik a Whiting család története. Ez a család meghatározó a kisváros életében, olyannyira, hogy ma is a család egyik tagja, a várost felvirágoztató nagyvállalkozó özvegye, Mrs. Whiting irányítja. Természetesen a háttérből. Ott a polgármester, a rendőrfőnök, az iskolaigazgató, a lelkész és több vendéglátóhely tulajdonosa, de a városban mégiscsak az idős asszony a főnök. És persze minden titkok tudója. Kisváros, tehát mindenki ismer mindenkit, sokan sok mindent tudnak, vagy tudni vélnek, és egy-egy szereplő sorsa összefonódik, vagy a múltban, vagy a jelenben. A regény főszereplője Miles, a középkorú férfi, aki, ki tudja, mióta vezeti az Empire Grill elnevezésű éttermet, amely – természetesen – Mrs. Whiting tulajdona.  A vendégek be-betérnek az étterembe, köztük az Ezüstróka, akivel Miles felesége összeszűrte a levet és éppen házasodni készülnek, vagy éppen Jimmy Minty, a rendőr, aki úgy gondolja, valaha barátok voltak, és érdemes lenne tartani a jó kapcsolatot, pláne, hogy tizenéves gyerekeik nemrég még egy pár voltak, és még bármikor lehetnek. Az Empire Grill személyzete közt ott van Miles testvére, örök szerelme, és néha napján még a férfi apja is besegít, persze kizárólag csak a pénzért. A regényben Miles kapcsolatrendszere, rokonai, barátai, ismerősei és a városlakók révén rajzolódik ki, milyen is volt, és milyen is ma az élet Empire Fallsban. S miközben a városka lakói élik mindennapjaikat, és abban reménykednek, hogy a városon át-áthaladó fehér limuzinból valaki olyan száll ki, aki megveszi a gyárat, és Empire Falls újra felvirágzik, Miles gondolatai el-elkalandoznak a múltba. Kiderül, egykor mi történt Miles édesanyjával, miért hagyta abba a férfi a főiskolát és miért nem tud kiszabadulni az Empire Grill „fogságából”.

Tetszett a könyv. Szeretem, ha egy történet a jelenben játszódik, de a miértekre a múltban találjuk meg a választ. Kedvelem, ha a szereplők gondolatai útján kirajzolódik a régmúlt, és értelmet kap a jelen. Szeretem, ha a rejtélyek fokozatosan derülnek ki, akkor, amikor a főszereplő számára is világossá válik, valójában mi történt. Richard Russo jól szövi a történetet, világos, hogy mikor vagyunk a jelenben és mikor a múltban, a történet lendületes, és nagyon tetszett a regény stílusa. Szerintem Richard Russo nagyon jól ír. A könyv elolvasása után két dologra lettem kíváncsi: a regényből készült filmre és Richard Russo más könyvére is.

A filmet már megnéztem. A könyvhöz képest csapnivaló. Ha nem tudom, hogy mit nézek, és nem akartam volna végignézni, szerintem már az elején abbahagytam volna. A film a közepétől persze kicsit jobb, de nem túl érdekfeszítő. Össze sem lehet hasonlítani a könyvvel. Ennyit a filmről. Richard Russo újabb regénye pedig már a polcomon hever, és arra vár, hogy elolvassam. Nemsokára sor kerül rá!

El ne felejtsem: amikor a könyvet a kezembe vettem, úgy gondoltam, biztosan tudom vele teljesíteni a könyves kihívás azon pontját, mely szerint szerelmi háromszög van benne. Jó volt a megérzésem, van benne. Úgyhogy én A múlt fogságában című könyv elolvasásával így a Nagy Könyves Kihívás 34. pontját teljesítettem. De választható a lista 18. pontja is, mert ez egy Pulitzer-díjas mű, a 3. pont, mert a regényből film is készült, 13. pont, mert a történet egy másik országban játszódik, a 24. pont is, mert ezt a könyvet akár a borítója alapján is ki lehet választani, ha valaki még nem olvasott semmit Richard Russotól, akkor választhatja a 41. pontot is, kipipálható vele a lista 44. pontja is, mert ez a könyv eredetileg nem az anyanyelvünkön íródott.

Richard Russo regénye tetszett. A Nagy Könyves Kihívás során elolvasott könyvek közül eddig ez a kedvencem. Sőt: azt hiszem, Richard Russo személyében új kedvenc íróra találtam. Ennek azért is örülök, mert John Updike halála óta nem volt kedvenc külföldi kortárs íróm. De talán most Richard Russo betöltheti ezt a posztot.

Ha valaki szereti az olyan regényeket, amelyekben egy szereplő visszaemlékezésein át ismerhető meg a teljes történet, annak ajánlom A múlt fogságában című könyvet. De, annak ajánlom a saját regényeimet is, mert mindhárom könyvem, a Napfényes Riviéra, az Incognito és a Hepi Börszdéj szerkezete is hasonló. 

Higgyétek el: nagy élmény!

50 könyv egy év alatt? Az egy kicsit sok… Év elején gyakran hallottam ezt, amikor szóba került 2015. Nagy Könyves Kihívása. És igen, ismerjük el: tényleg sok. Pláne, hogy 52 az az 50, mert van köztük egy trilógia is. Nem nehéz kiszámítani: az éppen heti egy könyv. Nem véletlen, hogy év elején az ötletgazdák úgy is hirdették: a könyvkihívás 2015. legkeményebb kihívása. Mert hát, valljuk be, bármennyire hideg is a jég, azért jóval könnyebb egy pillanat alatt nyakon zúdítani magunkat egy vödör jéghideg vízzel, mint egy év alatt elolvasni 52 könyvet! Persze kérdés, hogy van-e értelme. Vízzel leönteni magunkat biztosan nincs. Olvasni? – Van! Ennyit? – Akár ennyit is! Nem bántam meg, hogy belevágtam!

Aki nem szeret olvasni, azzal nincs miről beszélnünk. Azt úgysem lehet rávenni arra, hogy könyvet vegyen a kezébe, és elolvasson hetente egy könyvet. Nem szereti, nem szereti. Én azt mondom, sokat veszít az, aki nem olvas, de tudom, hogy ezzel sem fogom felkelteni az érdeklődését a könyvek iránt. Meddő ügy: engem sem lehetne rábeszélni arra, hogy esténként megnézzem a tévében az Éjjel-Nappal Budapestet. Hogy miért jutott eszembe a kereskedelmi csatorna műsora? Egyrészt azért, mert ez ugrott be, amikor átgondoltam, hogy engem mire nem lehetne rábírni, másrészt azért, mert, bármilyen hihetetlen is azok számára, akik nem olvasnak, de heti egy könyv elolvasása éppen annyi időt vesz igénybe, mintha mindennap megnéznék egy ilyen műsort.

Húsz könyv után, mint ahogyan tíz könyv után is megtettem, jöjjön újra a mérleg! Mit veszítettem? Azt, hogy esténként bele sem néztem a tévé műsorokba. Nem nagy veszteség! Esténként a most olvasásra fordított plusz időmben egyébként is mindig regényt írtam, ha nem volt sürgős írni valóm, legfeljebb napi félórával több időt töltöttem a tv előtt. És hogy mit nyertem? Szerintem rengeteget! Mivel a könyvkihívás meghatározott feltételeket szab, és egy lista szerint kell összeválogatni az olvasnivalót, rengeteg olyan könyv is a kezembe került, amelyeket egyébként nem olvastam volna el. És, ha jó a regény, ilyen könyveket felfedezni, higgyétek el: nagy élmény!

És hogy miket is olvastam? A kezembe vettem két szórakoztató könyvet. Az egyiket (Meryl Streep filmklub) azért, mert a regényben a szereplők estéről estére a kedvenc színésznőm, Meryl Streep filmjeit nézik, a másikat (Hab a tortán) azért, mert, bár vicces könyvként ajánlották, de a borítója alapján szimpatikusnak tűnt. A kihívás feltételeinek két könyv is megfelelt kedvenc íróm, John Updike regényei közül, így most ezeknek az elolvasására is sort kerítettem. Ezek már régóta a polcomon álltak, az egyikbe (Brazília) eddig azért nem kezdtem bele, mert tartottam tőle, hogy ez a regény más, mint a megszokott Updike-könyvek, a másikat (S.) pedig azért nem vettem le eddig a polcról, mert különleges a formája: levélregény. De örülök, hogy mindkettőt elolvastam, mert jó könyvek. Amit biztosan nem olvastam volna el, ha nincs a könyvkihívás: A Szent Johanna Gimi. De a lista egyik pontja kimondottan gimnáziumban játszódó könyvet kívánt, ezért választottam. Legalább most már tudom, milyen ez a könyv, és miért szeretik a sorozatot a fiatalok. S ha már a gimnáziumnál járunk: elolvastam egy olyan kötelező olvasmányt, amit annak idején nem olvastam el, szerintem a Közöny kimaradt volna az életemből, pedig tetszett, máig nem tudom, hogy a gimnáziumban miért nem olvastam el. A könyvkihívás jó volt ara, hogy elolvassak egy újabb regényt egyik kedvenc írómtól, Jókai Annától (4447), és sok év után újra a kezembe vegyek egy krimit, amit Agatha Christie írt (A váratlan vendég). Ha idén nem kell egy olyan könyvet is elolvasnom, ami igaz történeten alapul, akkor biztosan nem olvasom el a Keserű fű című könyvet, és ha nem kell egy olyan könyvet is kiválasztanom, aminek a monogramja megegyezik az enyémmel, akkor Anne Frank naplója sem kerül a kezembe. De mindkettőt nagy érdeklődéssel olvastam. Igazi érdekesség volt elolvasni egy olyan könyvet, amelyet abban az évben adtak ki, amikor születtem (Velünk kezdődött minden), biztosan ilyen könyvet sem olvasok idén, ha nincs a kihívás. Valószínűleg nem keveredik a kezembe Hemingway első regénye (Fiesta) sem, és lehet, hogy soha nem ismerek meg egy olyan drámát (Házszentelő), aminek a megjelenése a rendszerváltás előtt éles vitát váltott ki. Jó apropó volt a kihívás arra, hogy elolvassak egy olyan könyvet, amelyből nagy sikerű film is készült (Színház), és milyen jól tettem, hogy elolvastam, mert nagyon tetszett, aztán kicsit újra átélhettem, milyen is gyereknek lenni, amikor két régi kedvencet is a kezembe vettem (Micimackó, A vakond nadrágja). És amiket egészen biztosan nem olvastam volna el, azok a könyvek, amelyeket a kihíváshoz a barátaim ajánlottak: az irodalmi Nobel-díjas Modiano regénye (A Kis Bizsu), egy izgalmas regény a nyulakról (Gesztenye, a honalapító) és egy Maupassant-regény (Erős, mint a halál).

 52 könyv egy év alatt? Nem kérdés: szerintem jó szórakozás! 

Hab a tortán

A NAGY KÖNYVES KIHÍVÁS HUSZADIK KÖNYVE – Cynthia Ellingsen: Hab a tortán

Erre a könyvre Nyíregyházán a könyvtárban akadtam rá. Kimondottan azért mentem el a könyvtárba, hogy a nagy könyves kihíváshoz keressek olvasnivalót. A „vicces könyv” kategóriához nem volt ötletem, úgyhogy, többek között ilyen könyvet is kerestem a polcokon. Aztán rátaláltam egy kis asztalra, ahol néhány könyvet kifejezetten a könyves kihíváshoz ajánlottak a könyvtárosok. Megláttam a Hab a tortán című könyvet, és rajta maradt a tekintetem, gondoltam, milyen kellemes kis borítója van. Aztán láttam, hogy ezt a regényt a kihívás „vicces könyv” kategóriájához ajánlják. Gondoltam, legyen: kikölcsönzöm és elolvasom. Hát… viccesnek éppen nem mondanám. De azért egyszer el lehet olvasni.

„Három nő, három generáció, három döntéshelyzet.” – olvasható a könyv hátulján. Ez alapján azt mondhatnám: éppen arról szól, mint az én egyik regényem, az Incognito. Folytatva a hátsó borító szövegének olvasását, pedig azt mondhattam: pláne! „A problémák közös forrása pedig – természetesen a férfiak.” Gondoltam, ez a nekem való regény! Kíváncsi voltam, hogy más hogyan ír hasonló problémákról, mint én az Incognito című regényemben. Erre a könyv elolvasása után azt mondom: más teljesen másképp ír. Mert más szerzőnek erről merőben más jut eszébe. Ettől érdekes az irodalom.

Cynthia Ellingsen könyvében a három nő rokonságban áll egymással: anya, lánya, unokája. Az idős nő özvegy, a középkorú nő házas, a fiatal lánynak még nincs férje (ez éppen így van az én regényemben, az Incognitóban is). A történet első jelenetében a három nő egy esküvőre igyekszik, ahol, a hagyományoknak megfelelően a menyasszony a szertartás után eldobja a virágcsokrát, s a regénybeli csokrot a három nő egyszerre, közösen kapja el. Ez azt sugallja: a történet három esküvőről szól majd. És tényleg, arról szól. Legalábbis az előkészületekről. Mindhárom nő életében vannak szerelmek és riválisok, mindhármuknak tisztázniuk kell saját maguk előtt az érzelmeiket, amiben a három nő segíti egymást. És végül mindhárom nőnek döntenie kell arról, hogy melyik férfi oldalán képzelik el az életüket. A könyv, ha nem is kimondottan vicces, de vidám, szórakoztató. Nem bánom, hogy elolvastam a regényt, mert szórakoztató könyvet nem tudom, utoljára mikor olvastam. Szerintem legalább húsz éve nem. Mindig szépirodalmat olvasok, úgyhogy cseppet sem bánom, hogy elkalandoztam egy kicsit más területre is. Ez is a könyves kihívásnak köszönhető. Tudtam én, hogy jó ötlet!

A Hab a tortán című regény elolvasásával én eredetileg a könyves kihívás 8. pontját szerettem volna teljesíteni, azt gondolván, hogy ez egy vicces könyv. De, mivel nem találtam kimondottan viccesnek, vagyis úgy gondolom, hogy ennél sokkal humorosabb történeteket is írtak, átnézve a kategóriákat, úgy döntöttem, hogy ezzel a könyvvel inkább a lista 24. pontját teljesítem, mert első látásra megakadt a szemem a könyv borítóján, úgyhogy ez egy olyan könyv, amit a borítója alapján választottam ki. De Cynthia Ellingsen könyvének elolvasásával teljesíthető a kihívás 9. pontja is, mert a könyvet nő írta, a 13. pont is, mert a történet egy másik országban játszódik, ha valaki ettől a szerzőtől még nem olvasott könyvet, akkor a lista 41. pontja is teljesíthető, de akár a 44. pont is, mert ez a könyv eredetileg nem az anyanyelvünkön íródott.

A könyv könnyed, szórakoztató, aki kikapcsolódásra vágyik, annak bátran ajánlom. Utána pedig, ha szívesen folytatná az olvasást három másik nő történetével (akiknek szintén a férfiakkal való kapcsolat okoz gondot) javaslom, hogy vegye a kezébe második, Incongito című regényemet. Az én könyvem története nem igazán könnyed, a hölgyek ott súlyosabb problémákkal küszködnek, de a regény vége minden nőnek reményt sugall, mondhatni, igazi „happy end”. 

Nekünk a Balaton a riviéra...

2015. NAGY KÖNYVES KIHÍVÁSÁNAK TIZENKILENCEDIK KÖNYVE – Bárány Tamás: Velünk kezdődik minden

Mekkora esély van arra, hogy az ember benyúl a saját könyvespolcának hátsó sorban lévő könyvei közé, és azonnal kiemel egy olyan könyvet, amelynek kiadási éve éppen megegyezik a születési évével? Ugye, nem túl sok? Hát velem ez történt! És, természetesen, a legjobb pillanatban. Mert éppen egy olyan könyvet kerestem, amely abban az évben jelent meg, amikor születtem. Ez ugyanis a nagy könyves kihívás listájának egyik pontja. Így ezt a pontot nem volt nehéz teljesítenem. Persze, vannak véletlenek, de azért nem a „vak véletlenre” mentem. Jól eligazodom a könyves polcomon, és nagyjából tudom, hol kell a kicsit régebben íródott, nem éppen mai regényeket keresgetnem. Annak azért örültem, hogy elsőre találtam egy megfelelő könyvet azok közül a kötetek közül, amelyeket eddig még nem olvastam. Ez a könyv pedig Bárány Tamás: Velünk kezdődik minden című regénye.

Szerintem ez a könyv még a szüleimé volt. Sok kötetük volt a polcon a Magvető Zsebkönyvtárból. Gyermekkoromban szerettem nézegetni ezt a sorozatot, a borítója alapján olyan „felnőttesnek” tűntek ezek a könyvek – azok is voltak -, és én kislányként imádtam nézegetni őket, közben, persze arra vágytam, hogy majd minél előbb elolvashassam őket. Már akkor könyvrajongó voltam.

Szokás szerint – mindig így teszek, ha egy könyvet a kezembe veszek − elolvastam a hátsó borító szövegét.

„A szőke lány némán húz egy vodkásüvegből. Az üveget gondosan visszaereszti egy fa tövébe, felegyenesedik, s néz rájuk, merev pillantással.

− Mondom, hogy svédül kell kérdezni!

− Hülye! − szól Lala nője. − Kérdezd te svédül! − És dühösen elmegy.

− Ingrid? − kérdi Anti bátortalanul.

− Ingrid Bergman, igen. A világsztár. − És halkan sírni kezd.”

Ebből a pár sornyi párbeszédből sok minden nem derült ki, de, gondoltam, nem válogatok, egy olvasást megér. Ha már ennyire szerencsés voltam, hogy ráakadtam a feltételnek megfelelő könyvre. A tartalomjegyzék hét fejezetet mutatott: Hétfő, Kedd, Szerda, Csütörtök, Péntek, Szombat, Vasárnap. Ebből már annyi világossá vált, hogy a regény egy hét története.

A könyv egy fiú és egy lány találkozásáról szól. Mindketten nyaralni indulnak a Balatonra. Nem együtt indulnak, út közben találkoznak össze, és együtt maradnak. A fiú azt ajánlja: húzzák meg magukat egy idegen nyaralóban, nem nehéz egy hétvégi házba betörni, és, ha nincsenek ott a tulajdonosok, pár napig zavartalanul ellehetnek. A fiú meg is találja a megfelelő nyaralót, ahol óvatosnak kell lenniük, hogy senki ne figyeljen fel rájuk, de sikerül elrejtőzniük, és a Balatonon jól érzik magukat. A regény a fiatalokról, a kettejük kapcsolatáról, a külvilághoz és más emberekhez való viszonyukról szól. Aztán letelik a hét, éppen összepakolnak, hogy indulnak haza, amikor jön a váratlan meglepetés. Hogy mi, azt nem írom le. Aki úgy dönt, hogy elolvassa, annak legyen igazi meglepetés. Azt viszont leírom, hogy ebben a könyvben számomra mi jelentett meglepetést. Nem az, hogy több tíz évet visszacsöppentem időben, és megjelent előttem az a környezet és az a kultúra, amelybe beleszülettem, és ami még a gyerekkoromat is végigkísérte, hanem az, ahogyan akkor – legalábbis a regény szerint − az emberek gondolkodtak és viselkedtek. A regénybeli fiú és lány összefut egy férfival, akivel a történet során többször is találkoznak, sőt, össze is barátkoznak. Az a férfi szeretné tudni, hogyan gondolkodnak a mai fiatalok. Ez számomra azért volt furcsa, mert a három szereplő első találkozása után úgy gondoltam, hogy a férfi legalább 50 éves, ki más is lehetne arra kíváncsi, hogy a „fiatalok” miről mit gondolnak, mint egy jó középkorú ember. Csakhogy egy következő jelenetből kiderült, hogy a férfi csupán a harmincas éveiben jár. Ezek szerint a 70-es években egy harmincas férfi már nem tartotta magát fiatalnak? Ma annak tartja magát. És egyáltalán nem úgy beszél a 18 évesekkel, mint a regénybeli férfi. Nekem a könyvben ez volt az igazi meglepetés.

A regény érdekessége volt még, hogy felidézte bennem a régi balatoni nyaralások emlékét. Gyermekkoromban a nyárhoz éppen annyira hozzátartozott a Balaton, mint a napsütés vagy a fagyi. Nem volt olyan év, hogy ne töltöttünk volna el legalább két hetet a Balatonnál. Akkoriban divat volt a „magyar tenger”, és szinte minden munkahely, nagyvállalat, gyár rendelkezett balatoni üdülővel, ahol olcsón hozzá lehetett jutni beutalóhoz. Igazi Paradicsom volt az a családoknak! És mi, gyerekek, imádtuk a Balatont! Szép nyarak voltak.

Bárány Tamás regényének elolvasásával én a Nagy Könyves Kihívás 30. pontját teljesítettem, mert ez egy olyan könyv, amely abban az évben jelent meg, amikor születtem. De teljesíthető vele a kihívás 41. pontja is, mert szerintem sokan vannak olyanok, akik Bárány Tamástól még nem olvastak semmit − egyébként én sem, de a lista azon pontját már egy másik könyvvel kipipáltam −, ha valaki még nem járt a Balatonon, de mindig el szeretett volna jutni oda, választhatja a 29. pontot, aki pedig a Balatonon született (ebben a könyvben a fiatalok Zamárdit és Szántódot már elhagyják, amikor kiszállnak az autóból, és letelepszenek), választhatja a lista 43. pontját is.

Ez a történet nem éppen mai, de játszódhatna akár ma is, és most is hasonló lenne. Amitől „retro”, az a környezet, ahol játszódik és a hangulat, ami átszövi a regényt. Ha valakinek illeszkedik a könyves kihívás bármelyik pontjához, és nem riad meg egy kis régi hangulattól, esetleg kimondottan nosztalgiára vágyik, vagy fel szeretné idézni az egykori kellemes, balatoni nyarakat, nyugodtan elolvashatja.