Asszony zöld arccal

2015. NAGY KÖNYVES KIHÍVÁSÁNAK NEGYVENKILENCEDIK KÖNYVE – Pierre La Mure: Moulin Rouge

Még nyáron bukkantam rá erre a könyvre, és nagyon örülök annak, hogy rátaláltam. Egy újabb élmény, amit a Nagy Könyves Kihívásnak köszönhetek. Amikor belevágtam a könyvkihívás teljesítésébe, egy bejegyzésben megírtam, hogy miért csábít, hogy ebben az évben a kihívás listája szerint válogassam össze a könyveket, később pedig, amikor már a tapasztalataimról is be tudtam számolni, szintén egy bejegyzésben megírtam, hogy nem tévedtem, tényleg klassz dolog ez a kihívás, mert más könyvbarátoktól, akik szintén a könyvkihíváshoz keresgetik az olvasnivalót, rengeteg jó ötletet kapok. A Moulin Rouge című könyvet is más ajánlotta, a közösségi oldal egyik olvasó csoportjában írt róla valaki, sőt, fel is töltötte a könyvet. Beleolvastam, megtetszett, úgyhogy elmentem, és kivettem a könyvtárból, mert ha nem vagyok rákényszerülve, hogy elektronikus formában olvassak, akkor én inkább a könyvet választom.

A Moulin Rouge című könyvre éppen időben találtam rá, akkor még nem olvastam könyvet a könyves kihívás listájának „egy memoár” pontjához. Igaz, már választottam ehhez a ponthoz olvasnivalót, de arról úgy gondoltam, úgyis itt van a könyvespolcomon, majd elolvasom máskor. Most jobban érdekelt a Moulin Rouge, amely Henri de Toulouse-Lautrec életregénye. Szeretem a művészeteket, a festészetet is. Azt nem mondom, hogy amikor a regénybe beleolvastam, azonnal magam előtt láttam Toulouse-Lautrec egyik, vagy éppen a leghíresebb festményét, annyira nem ismerem a francia festőművészt, mégis azonnal érdekelt az élete. Alig vártam, hogy olvasni kezdhessem a könyvet. Elolvastam, és nem csalódtam. Sőt: azt hiszem, egyik kedvenc könyvemmé vált.

A regény kezdetekor Henri de Toulouse-Lautrec még kisgyermek, és folyton azzal nyaggatja az édesanyját, hogy üljön neki modellt, mert le szeretné rajzolni. Aranyos, kedves gyermek, akiről később, sajnos, kiderül, hogy beteg, és ez egész életére, és a felnőtt férfi művészetére is rányomja a bélyegét. Nagyon érdekes történet, tele-tele szomorú helyzetekkel. Mégis jó olvasni. Egyrészt azért, mert lendületes, izgalmas történet. Érdekes bepillantani a 19. század végi Párizs világába. Különleges élmény megtudni, hogy egy-egy festőtanoncból hogyan lett ismert festőművész. Mosolyogtató úgy olvasni a fiatal Tolouse-Lautrecről, Paul Gauguinről vagy éppen Vincent Van Gogh-ról, hogy a regényben még csak tanulják a festészetet, de mi már tudjuk, halhatatlan művészekké váltak. És ebből a regényből nemcsak Tolouse-Lautrec, hanem Gauguin és Van Gogh életéről is sok minden kiderül. Többek között az is, hogy nem volt egyszerű egy festőnek azt vászonra festenie, amit szeretne, és hogy mennyire nem fogadták el az impresszionistákat. Mert milyen dolog az, ha valaki egy képre nem sötét, hanem színes árnyékot fest, és micsoda elképzelés egy asszonynak zöld arcot festeni.  

Kedvenc részletem: (A fiatal Tolouse-Lautrec egy szintén festőnövendék barátjával, Rachou-val egy szórakozóhelyen ücsörög, amikor odalép az asztalukhoz egy ismerősük, Théo, aki egy másik asztalnál egy fiatalemberrel ül.)

„− Pontosan maguk azok ketten, akikkel találkozni akartam. Megengedik, hogy leüljek? − kihúzott egy széket és hátraszólt: − Rendelj, amire kedved van, Paul. Én már megvacsoráztam.

− Ez kicsoda? − kérdezte Rachou.

Théo közelhajolt hozzájuk az asztal felett, és halkan mondta:

− Paul Gauguin. Azelőtt tőzsdés volt, de feladta, hogy festő lehessen.

− Sült bolond! – sóhajtott fel Rauchou meggyőződéssel.

Théo a fejét rázta. − Nem ő az egyetlen. A fivérem is a fejébe vette, hogy festő akar lenni. Sok mindenbe belefogott már, de semmihez sem volt kitartása. Egy darabig azt gondolta, prédikátor szeretne lenni és Belgiumban a bányászok között élt, de emellett sem maradt meg.

− Mennyi idős a fivére? − érdeklődött ártatlanul Henri. Rögtön megbánta a kérdés, mert Théo zavartan elpirult.

− Harminchárom éves! Túl öreg, hogy most kezdjen festeni tanulni. Egyébként azt sem tudom, megmarad-e mellette, vagy sem. ­− Szünetet tartott, és lassan végigsimította karcsú ujjaival hullámos, vörös haját. − Mégis a fivérem, és segíteni akarok neki, amennyire tőlem telik. Azt írta, Párizsba jön a karácsonyi ünnepek után, és én beírattam Cormonhoz a második félévre. − Hangja sürgetővé vált, majdnem könyörgővé. − Kérem, legyenek kedvesek hozzá, Ne ugrassák, ahogy az az atelier-ben szokás. Nagyon ideges és érzékeny. Ne nevessenek a kiejtését, sem a korán.

− Mi a neve?

− Vincent. Vincent Van Gogh.”

Ez egy kis ízelítő volt a történetből. Ugye, hogy izgalmas, ahogyan kirajzolódik, hogyan lesznek a fiatal tehetségekből ismert festőművészek?

És ami még szintén izgalmas: bepillanthatunk Párizs életébe és történetébe is. A regényben éppen épül az 1889-es világkiállításra az Eiffel-torony. Lezajlik a világkiállítás, erről is olvashatunk pár sort. És a regény történetének egy eleme az is, amikor felépül a világhírű mulató, a Moulin Rouge.

A Moulin Rouge című regény elolvasásával én a Nagy Könyves Kihívás 26. pontját teljesítettem, mert ez egy memoár. De teljesíthető vele a lista 13. pontja is, mert a könyv története egy másik országban játszódik, a 19. pont, mert a regény igaz történeten alapul, ha valaki mindig el szeretett volna jutni Párizsba, teljesítheti a könyvvel a lista 29. pontját is, de kipipálható a regénnyel a lista 44. pontja is, mert ez a könyv eredetileg nem az anyanyelvünkön íródott. Ha pedig valaki még nem olvasott könyvet Pierre La Mure-tól, akkor teljesítheti a könyv elolvasásával a lista 41. pontját.

A Moulin Rouge, Henri de Toulouse-Lautrec élettörténete nagyon tetszett. Olyannyira, hogy a Nagy Könyves Kihívás elolvasott kötetei közül biztos, hogy dobogós helyre kerül. Sőt: egyik kedvenc regényemmé vált. Elhatároztam hát, hogy más festőművészek életrajzi regényét is el fogom olvasni. A Moulin Rouge kötetének hátsó lapján találtam is két ötletet, vagyis két könyvet, amit ajánlottak. Az egyik Somerset Maugham: Az ördög sarkantyúja, (ettől a szerzőtől olvastam idén a könyvkihívás során egy könyvet, a Színház című regényt, írtam is róla az egyik bejegyzésben), amely Paul Gauguin életregénye. A másik kötet pedig Irving Stone: A napsugár fia, amely Van Gogh élettörténete. A könyvkihívásból már csak egy könyv van hátra, ha azt elolvasom, lehet, hogy azonnal meg is keresem ezt a két regényt. És még egy érdekes könyv: a Moulin Rouge szerzője, Pierre La Mure tollából megjelent egy regény, a Mona Lisa magánélete, amely a világ leghíresebb „modelljéről” íródott romantikus és tárgyszerű kor- és életrajz. Szerintem ez a könyv is felkerül az olvasnivalóim listájára.

Erős, mint a halál

2015. NAGY KÖNYVES KIHÍVÁSÁNAK TIZEDIK KÖNYVE - Guy de Maupassant: Erős, mint a halál

Mire Maupassant regénye a kezembe került, már hosszasan keresgettem az itthon lévő könyveim közül egy olyat, ami több mint 100 éve íródott. Sok könyvet átnéztem, persze olyanokat, amelyeket még nem olvastam, mert, úgy gondoltam, csak azért, hogy teljesítsem a kihívást, nem olvasom újra mondjuk a Brontë nővérek könyveit, mert ugyan jó lenne, hiszen biztosan megint olyan élményt okoznának, mint egykor, amikor először a kezembe vettem azokat a könyveket, de most inkább új, eddig még nem olvasott regényeket szeretnék megismerni. Úgyhogy egyelőre azt hiszem, a klasszikus, romantikus kategóriában sem Brontë-regényt választok majd. Persze, ki tudja, mihez lesz kedvem… 

Az Erős, mint a halál című könyvet a regényeim szerkesztője ajánlotta nekem. Azt mondta, hogy ő jó pár éve olvasta, és nagyon tetszett neki. Bíztam az ízlésében, és nem is csalódtam. Örültem a könyvnek, mert Maupassant-tól eddig még semmit nem olvastam, gondoltam, most legalább megtudom, hogyan ír. Azt hiszem, lesz még könyv, amit elolvasok tőle.

A regénynek már a miliője megfogott: szeretem Franciaországot, imádom Párizst, és szívesen „lesek be” az arisztokrata, nagypolgári elit szalonokba. A művészet sem áll távol tőlem, így annak is örültem, hogy a regény főszereplője egy festőművész, Olivier Bertin ünnepelt művész, a párizsi szépasszonyok portréfestője. A regény kiindulópontja éppen egy ilyen portré elkészítése. A festőművész megpillant egy gyászruhás fiatalasszonyt, Guilleroy grófnét, akinek szeretné megfesteni az arcképét. A portré elkészítése közben, a gyakori találkozások alkalmával festő és modell között érzelmi kapcsolat alakul ki, amely több mint egy évtizeden át tart. Különös látni ezt a kapcsolatot. Már csak azért is, mert az olvasó végigkísérheti, mikor merre „billen a mérleg”, a kapcsolatban éppen mikor melyik fél a ragaszkodóbb. Az is különös, ahogyan az asszony irányítja a kapcsolatot: ragaszkodik a férfihoz, vagyis inkább ahhoz ragaszkodik, hogy a férfi ragaszkodjon hozzá. Ő maga a férje mellett él, de azt elvárja, sőt, tesz is azért, hogy a festő ne szeressen bele más nőbe, és még csak véletlenül se házasodjon meg. Érdekes látni azt is, ahogyan telik az idő, s a férfi és a nő is - ki-ki a maga módján - megéli az idősödést. A történet központi tárgya, a megfestett portré mindvégig ott lóg a grófnő szalonja falán, a regény során többször is rápillantunk, és láthatjuk, hogy a fiatalkori arckép egyre kevésbé hasonlít a grófnőre, egyre jobban hasonlít viszont az asszony lányára. Ezzel kezdődik a bonyodalom. A grófnő ugyanis egy nap rádöbben, hogy a festő már nem őt szereti, hanem a lányába szerelmes. Így kerül szembe az öregség a fiatalsággal. Így válnak elfogadhatatlanná, majd elviselhetetlenné az asszony számára a ráncok, és így válik könyörtelenné az idő múlása. Az anya és lánya közötti versengés elkerülhetetlen. A grófnő és a festő is szenved. Az olvasó pedig találgat: tényleg szerelem-e, amit a férfi a fiatal lány iránt érez? És tényleg valódi szerelem-e, ami közte és a grófnő között szövődött, vagy csupán ragaszkodás, birtoklás, amelyet fájdalmas elveszíteni. Esetleg csak vonzódás volt egy bájos archoz, amely, az idők múlásával akár „ki is cserélhető”?

Az Erős, mint a halál című regénnyel én a könyves kihívás 23. pontját teljesítem, mert ez a könyv több mint 100 éves mű. De választható a lista 13. pontja, mert egy másik országban játszódik, a 14. pont, mert szépirodalmi mű, ha valaki mindig el szeretett volna jutni Párizsba, akkor választhatja a 29. pontot, választható a 34. pont is, mert szerelmi háromszög van benne, ha valaki még nem olvasott Maupassant-regényt, akkor választhatja a 41. pontot, és a 44-es is választható, mert ez a regény eredetileg nem az anyanyelvünkön íródott.

Maupassant Erős, mint a halál című regényét mindenkinek ajánlom, aki kedveli a szerelmi történeteket, szereti végigkísérni, hogy mi játszódik le egy-egy szereplőben, szívesen belepillant az érzelmeikbe. Én magam nagyon szeretek ilyen könyveket olvasni, sőt, a saját regényeimben is mindig olyan történeteket írok, amelyekben a szereplők mély érzelmeket élnek meg - lehet ez szerelem, gyűlölet, irigység, féltékenység és még gonoszság is -, és mindig törekszem arra, hogy az olvasó számára kiderüljön, hogy egy-egy cselekmény mögött milyen érzelmek, motivációk húzódnak.

Az Erős, mint a halál tetszett, úgyhogy lehet, hogy − ha nem is a könyves kihívás idején, de − olvasok még mást is Maupassant könyvei közül.