Asszony zöld arccal

2015. NAGY KÖNYVES KIHÍVÁSÁNAK NEGYVENKILENCEDIK KÖNYVE – Pierre La Mure: Moulin Rouge

Még nyáron bukkantam rá erre a könyvre, és nagyon örülök annak, hogy rátaláltam. Egy újabb élmény, amit a Nagy Könyves Kihívásnak köszönhetek. Amikor belevágtam a könyvkihívás teljesítésébe, egy bejegyzésben megírtam, hogy miért csábít, hogy ebben az évben a kihívás listája szerint válogassam össze a könyveket, később pedig, amikor már a tapasztalataimról is be tudtam számolni, szintén egy bejegyzésben megírtam, hogy nem tévedtem, tényleg klassz dolog ez a kihívás, mert más könyvbarátoktól, akik szintén a könyvkihíváshoz keresgetik az olvasnivalót, rengeteg jó ötletet kapok. A Moulin Rouge című könyvet is más ajánlotta, a közösségi oldal egyik olvasó csoportjában írt róla valaki, sőt, fel is töltötte a könyvet. Beleolvastam, megtetszett, úgyhogy elmentem, és kivettem a könyvtárból, mert ha nem vagyok rákényszerülve, hogy elektronikus formában olvassak, akkor én inkább a könyvet választom.

A Moulin Rouge című könyvre éppen időben találtam rá, akkor még nem olvastam könyvet a könyves kihívás listájának „egy memoár” pontjához. Igaz, már választottam ehhez a ponthoz olvasnivalót, de arról úgy gondoltam, úgyis itt van a könyvespolcomon, majd elolvasom máskor. Most jobban érdekelt a Moulin Rouge, amely Henri de Toulouse-Lautrec életregénye. Szeretem a művészeteket, a festészetet is. Azt nem mondom, hogy amikor a regénybe beleolvastam, azonnal magam előtt láttam Toulouse-Lautrec egyik, vagy éppen a leghíresebb festményét, annyira nem ismerem a francia festőművészt, mégis azonnal érdekelt az élete. Alig vártam, hogy olvasni kezdhessem a könyvet. Elolvastam, és nem csalódtam. Sőt: azt hiszem, egyik kedvenc könyvemmé vált.

A regény kezdetekor Henri de Toulouse-Lautrec még kisgyermek, és folyton azzal nyaggatja az édesanyját, hogy üljön neki modellt, mert le szeretné rajzolni. Aranyos, kedves gyermek, akiről később, sajnos, kiderül, hogy beteg, és ez egész életére, és a felnőtt férfi művészetére is rányomja a bélyegét. Nagyon érdekes történet, tele-tele szomorú helyzetekkel. Mégis jó olvasni. Egyrészt azért, mert lendületes, izgalmas történet. Érdekes bepillantani a 19. század végi Párizs világába. Különleges élmény megtudni, hogy egy-egy festőtanoncból hogyan lett ismert festőművész. Mosolyogtató úgy olvasni a fiatal Tolouse-Lautrecről, Paul Gauguinről vagy éppen Vincent Van Gogh-ról, hogy a regényben még csak tanulják a festészetet, de mi már tudjuk, halhatatlan művészekké váltak. És ebből a regényből nemcsak Tolouse-Lautrec, hanem Gauguin és Van Gogh életéről is sok minden kiderül. Többek között az is, hogy nem volt egyszerű egy festőnek azt vászonra festenie, amit szeretne, és hogy mennyire nem fogadták el az impresszionistákat. Mert milyen dolog az, ha valaki egy képre nem sötét, hanem színes árnyékot fest, és micsoda elképzelés egy asszonynak zöld arcot festeni.  

Kedvenc részletem: (A fiatal Tolouse-Lautrec egy szintén festőnövendék barátjával, Rachou-val egy szórakozóhelyen ücsörög, amikor odalép az asztalukhoz egy ismerősük, Théo, aki egy másik asztalnál egy fiatalemberrel ül.)

„− Pontosan maguk azok ketten, akikkel találkozni akartam. Megengedik, hogy leüljek? − kihúzott egy széket és hátraszólt: − Rendelj, amire kedved van, Paul. Én már megvacsoráztam.

− Ez kicsoda? − kérdezte Rachou.

Théo közelhajolt hozzájuk az asztal felett, és halkan mondta:

− Paul Gauguin. Azelőtt tőzsdés volt, de feladta, hogy festő lehessen.

− Sült bolond! – sóhajtott fel Rauchou meggyőződéssel.

Théo a fejét rázta. − Nem ő az egyetlen. A fivérem is a fejébe vette, hogy festő akar lenni. Sok mindenbe belefogott már, de semmihez sem volt kitartása. Egy darabig azt gondolta, prédikátor szeretne lenni és Belgiumban a bányászok között élt, de emellett sem maradt meg.

− Mennyi idős a fivére? − érdeklődött ártatlanul Henri. Rögtön megbánta a kérdés, mert Théo zavartan elpirult.

− Harminchárom éves! Túl öreg, hogy most kezdjen festeni tanulni. Egyébként azt sem tudom, megmarad-e mellette, vagy sem. ­− Szünetet tartott, és lassan végigsimította karcsú ujjaival hullámos, vörös haját. − Mégis a fivérem, és segíteni akarok neki, amennyire tőlem telik. Azt írta, Párizsba jön a karácsonyi ünnepek után, és én beírattam Cormonhoz a második félévre. − Hangja sürgetővé vált, majdnem könyörgővé. − Kérem, legyenek kedvesek hozzá, Ne ugrassák, ahogy az az atelier-ben szokás. Nagyon ideges és érzékeny. Ne nevessenek a kiejtését, sem a korán.

− Mi a neve?

− Vincent. Vincent Van Gogh.”

Ez egy kis ízelítő volt a történetből. Ugye, hogy izgalmas, ahogyan kirajzolódik, hogyan lesznek a fiatal tehetségekből ismert festőművészek?

És ami még szintén izgalmas: bepillanthatunk Párizs életébe és történetébe is. A regényben éppen épül az 1889-es világkiállításra az Eiffel-torony. Lezajlik a világkiállítás, erről is olvashatunk pár sort. És a regény történetének egy eleme az is, amikor felépül a világhírű mulató, a Moulin Rouge.

A Moulin Rouge című regény elolvasásával én a Nagy Könyves Kihívás 26. pontját teljesítettem, mert ez egy memoár. De teljesíthető vele a lista 13. pontja is, mert a könyv története egy másik országban játszódik, a 19. pont, mert a regény igaz történeten alapul, ha valaki mindig el szeretett volna jutni Párizsba, teljesítheti a könyvvel a lista 29. pontját is, de kipipálható a regénnyel a lista 44. pontja is, mert ez a könyv eredetileg nem az anyanyelvünkön íródott. Ha pedig valaki még nem olvasott könyvet Pierre La Mure-tól, akkor teljesítheti a könyv elolvasásával a lista 41. pontját.

A Moulin Rouge, Henri de Toulouse-Lautrec élettörténete nagyon tetszett. Olyannyira, hogy a Nagy Könyves Kihívás elolvasott kötetei közül biztos, hogy dobogós helyre kerül. Sőt: egyik kedvenc regényemmé vált. Elhatároztam hát, hogy más festőművészek életrajzi regényét is el fogom olvasni. A Moulin Rouge kötetének hátsó lapján találtam is két ötletet, vagyis két könyvet, amit ajánlottak. Az egyik Somerset Maugham: Az ördög sarkantyúja, (ettől a szerzőtől olvastam idén a könyvkihívás során egy könyvet, a Színház című regényt, írtam is róla az egyik bejegyzésben), amely Paul Gauguin életregénye. A másik kötet pedig Irving Stone: A napsugár fia, amely Van Gogh élettörténete. A könyvkihívásból már csak egy könyv van hátra, ha azt elolvasom, lehet, hogy azonnal meg is keresem ezt a két regényt. És még egy érdekes könyv: a Moulin Rouge szerzője, Pierre La Mure tollából megjelent egy regény, a Mona Lisa magánélete, amely a világ leghíresebb „modelljéről” íródott romantikus és tárgyszerű kor- és életrajz. Szerintem ez a könyv is felkerül az olvasnivalóim listájára.