Nyilas Misi pakkot kapott

2015. NAGY KÖNYVES KIHÍVÁSÁNAK ÖTVENEDIK KÖNYVE – Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig

Egy könyv, amely a szülővárosomban játszódik. Utolsónak hagytam ezt a kategóriát, nem véletlenül. Január óta gondolkodtam rajta, melyik könyvet olvassam el. Mert azokat a regényeket, amelyekről tudtam, hogy Debrecenben játszódnak, már olvastam. És a Nagy Könyves Kihívás teljesítésekor olyan könyveket szerettem volna elolvasni, amelyek korábban még nem kerültek a kezembe. Keresgettem hát az interneten olyan történeteket, amelyek Debrecenben játszódnak, de ez idáig nem találtam olyat, amit még nem olvastam. Úgyhogy döntenem kellett: Szabó Magda egyik könyve, vagy a Légy jó mindhalálig. Móricz regénye mellett döntöttem. (Sajnos nem találtam meg a könyvespolcomon a regényt, majdnem egy órát töltöttem el vele, hogy megkeressem, de annyi könyvem van, és biztosan valamelyik hátsó sorban bújt meg, hogy rá ne találjak, úgyhogy kénytelen voltam a regényt elektronikus formában elolvasni. ) Egyrészt azért döntöttem Móricz regénye mellett, mert már nagyon régen volt, amikor olvastam, másrészt felnőtt fejjel szerettem volna újra átolvasni, és „igazságot tenni” a mostanában dúló „kötelező-nem kötelező” vitában, vagyis eldönteni: jó-e, hogy általános iskola felső tagozatában kötelező olvasmány a Légy jó mindhalálig, vagy le kellene venni a listáról.

Az ellenzők véleménye az, hogy a gyerekeknek elmegy a kedvük az olvasástól a kötelező olvasmányok miatt. Szerintem nem ez a baj. A gond az, hogy a gyerekek ma eleve nem olvasnak. Ott van nekik a tv, a video és a számítógép, sőt, a tablet és a telefon. Ma nem nagy divat könyvet olvasni, nem is ezt látják egymástól. Szóval a modern technika világában a gyerekeknek egyáltalán nincs kedvük olvasni. Függetlenül attól, hogy melyek a kötelező olvasmányok. Mert ugye nem arról van szó, hogy a gyerekek olvasnak és olvasnak, mindent, amihez csak kedvük van, de azok a fránya, unalmas kötelező olvasmányok elveszik az időt a sokkal izgalmasabb olvasmányoktól, a helyzet sokkal inkább az, hogy az iskolai olvasmányoktól várnák el a tanárok és a szülők is, hogy általuk kedveljék meg a gyerekek a könyveket. Szerintem ettől nem lehet túl nagy eredményt várni. Otthon, a szülőknek, nagyszülőknek kellene megszerettetniük a gyerekekkel már kicsi korban az olvasást. Mert az egy remek dolog! Ha a gyerek nem olvas, a kötelezőt, legyen bármi is, utálni fogja. Ha pedig olvas, akkor a fantázia történetek , a Harry Potter és a Szent Johanna Gimi mellett belefér egy-két komolyabb regény is. Mint például a Légy jó mindhalálig.

Miről is szól Móricz Zsigmond regénye?

Él egy kollégista kisfiú Debrecenben, a nagy múltú Református Kollégiumban, komolyan veszi az iskolát, jól tanul, és ingyen kap a kollégiumban olyan ételt, amit otthon a szülei nem tudnának neki biztosítani. Nyilas Misi magányos, mert szegény családból származik, amit szégyell. És állandó lelkiismeret-furdalás gyötri. Például azért, mert tudja, hogy otthon a szüleinek és a testvéreinek nem jut olyan étel, mint neki Debrecenben a kollégiumban. Egy rossz sorban élő családból származó gyermek sorsát ismerhetik meg az olvasók. Nos: nagy baj, ha az általános iskola felső tagozatában a gyerekek ebből a regényből megismernek egy ilyen sorsú gyermeket? Szerintem nem.

Nyilas Misi rajong a könyvekért. Gyűjtögeti a pénzét, spórol, hogy megvehessen egy Csokonairól szóló kötetet. Aztán a megspórolt pénzén papírokat vesz, amit szépen beköttet, és örömmel tervezgeti, mennyi mindent ír majd bele. És vágyakozik arra, hogy eljuthasson színházba, el is határozza, hogy gyűjt a színházjegyre, mert arra nem sajnálja a pénzt. Nos: baj, ha a felső tagozatos gyerekek egy olyan fiúról olvasnak, aki könyvre, olvasásra, színházra vágyik? Szerintem nem.

A Református Kollégiumban, mint minden iskolában, zajlik az élet. S ahol diákok vannak, ott diákcsínyek is történnek. Persze, nem olyanok, mint manapság, de a történet ettől érdekes. S az olvasó azt is megtudhatja, miről beszélgetnek a tanítás után a diákok. Van, amikor a történelemről, az olvasmányaikról és olyan is, amikor a tanárokról. Nos: baj, ha a felső tagozatos diákok megtudhatják, hogy a régi debreceni Református Kollégiumban milyen volt a diákélet? Szerintem nem.

A regénybeli Nyilas Misi sok időt tölt felnőttek között. Egy idős, vak úrhoz jár felolvasni, és tanítja az egyik diáktársát. A szeme előtt zajlanak viták, veszekedések, feltárulnak a problémák, a magánéleti gondok, és a legnagyobb baj, a pénztelenség. Bár a történet nem ma játszódik, akár ma is történhetne. A debreceni kisdiák pedig hol együtt érző, hol pedig ítélkező. Érdekes látni, milyen gyermekszemmel a felnőttek világa. Nos: baj,ha a felső tagozatos diákok egy gyermek szemszögéből látják a felnőtt világ problémáit? Szerintem nem.

Szóval: szerintem az általános iskola felső tagozatosai nyugodtan elolvashatják Móricz Zsigmond regényét. Én azt gondolom, jókat lehet beszélgetni a Légy jó mindhalálig című regényről. A történet Nyilas Misije Móricztól bizony hatalmas nagy „pakkot” kapott: borzasztó érzékeny gyermek, aki magára veszi a világ gondját. Szerintem van rajta mit megvitatni. Akár tizenévesen is.

Azért egy kis kritika: van, ami most újraolvasva nem tetszett a regényben. Amikor Nyilas Misi nem találja a reskontót, az olvasó hamar tudni szeretné, hogy vajon hol van, ki lopta el, ehelyett viszont előbb hosszú oldalakon arról kell olvasnia, hogyan zajlanak a tanítási órák, részletesen meg kell ismerkednie az iskolában éppen napirenden lévő tananyaggal, és még azon a részen is túl kell esnie, amikor egy sokat olvasó diák Magyarország történelméről mesél Misinek. Én, mint olvasó túl türelmetlen voltam: inkább szerettem volna tudni, hová tűnt az a reskontó!

És még egy megjegyzés: most, újraolvasva a regényt, megállapítottam, hogy ebből a történetből remek film készült. Kivételesen azt mondom, amit ritkán szoktam: a film jobb, mint olvasva a regény.

A Légy jó mindhalálig című könyv elolvasásával én a Nagy Könyves Kihívás 43. pontját teljesítettem, mert ez egy olyan könyv, ami a szülővárosomban, Debrecenben játszódik. De teljesíthető vele a lista 3. pontja is, mert ebből a regényből film is készült, a 14. pont is, mert ez egy szépirodalmi mű, ha valaki kötelező olvasmányként nem olvasta el az iskolában ezt a könyvet, akkor teljesítheti a lista 25. pontját, de kipipálható vele a lista a 33. pontja is, mert ez gyermekkorunk egyik könyve, és a 36. pont is, mert ez a könyv egy gimnáziumban játszódik.

Szeretem Nyilas Misi történetét. Érdekes, ahogyan ez a kisfiú látja a világot. És biztos vagyok benne, hogy, bár más korban élünk, ilyen kisfiúk ma is vannak. 

Asszony zöld arccal

2015. NAGY KÖNYVES KIHÍVÁSÁNAK NEGYVENKILENCEDIK KÖNYVE – Pierre La Mure: Moulin Rouge

Még nyáron bukkantam rá erre a könyvre, és nagyon örülök annak, hogy rátaláltam. Egy újabb élmény, amit a Nagy Könyves Kihívásnak köszönhetek. Amikor belevágtam a könyvkihívás teljesítésébe, egy bejegyzésben megírtam, hogy miért csábít, hogy ebben az évben a kihívás listája szerint válogassam össze a könyveket, később pedig, amikor már a tapasztalataimról is be tudtam számolni, szintén egy bejegyzésben megírtam, hogy nem tévedtem, tényleg klassz dolog ez a kihívás, mert más könyvbarátoktól, akik szintén a könyvkihíváshoz keresgetik az olvasnivalót, rengeteg jó ötletet kapok. A Moulin Rouge című könyvet is más ajánlotta, a közösségi oldal egyik olvasó csoportjában írt róla valaki, sőt, fel is töltötte a könyvet. Beleolvastam, megtetszett, úgyhogy elmentem, és kivettem a könyvtárból, mert ha nem vagyok rákényszerülve, hogy elektronikus formában olvassak, akkor én inkább a könyvet választom.

A Moulin Rouge című könyvre éppen időben találtam rá, akkor még nem olvastam könyvet a könyves kihívás listájának „egy memoár” pontjához. Igaz, már választottam ehhez a ponthoz olvasnivalót, de arról úgy gondoltam, úgyis itt van a könyvespolcomon, majd elolvasom máskor. Most jobban érdekelt a Moulin Rouge, amely Henri de Toulouse-Lautrec életregénye. Szeretem a művészeteket, a festészetet is. Azt nem mondom, hogy amikor a regénybe beleolvastam, azonnal magam előtt láttam Toulouse-Lautrec egyik, vagy éppen a leghíresebb festményét, annyira nem ismerem a francia festőművészt, mégis azonnal érdekelt az élete. Alig vártam, hogy olvasni kezdhessem a könyvet. Elolvastam, és nem csalódtam. Sőt: azt hiszem, egyik kedvenc könyvemmé vált.

A regény kezdetekor Henri de Toulouse-Lautrec még kisgyermek, és folyton azzal nyaggatja az édesanyját, hogy üljön neki modellt, mert le szeretné rajzolni. Aranyos, kedves gyermek, akiről később, sajnos, kiderül, hogy beteg, és ez egész életére, és a felnőtt férfi művészetére is rányomja a bélyegét. Nagyon érdekes történet, tele-tele szomorú helyzetekkel. Mégis jó olvasni. Egyrészt azért, mert lendületes, izgalmas történet. Érdekes bepillantani a 19. század végi Párizs világába. Különleges élmény megtudni, hogy egy-egy festőtanoncból hogyan lett ismert festőművész. Mosolyogtató úgy olvasni a fiatal Tolouse-Lautrecről, Paul Gauguinről vagy éppen Vincent Van Gogh-ról, hogy a regényben még csak tanulják a festészetet, de mi már tudjuk, halhatatlan művészekké váltak. És ebből a regényből nemcsak Tolouse-Lautrec, hanem Gauguin és Van Gogh életéről is sok minden kiderül. Többek között az is, hogy nem volt egyszerű egy festőnek azt vászonra festenie, amit szeretne, és hogy mennyire nem fogadták el az impresszionistákat. Mert milyen dolog az, ha valaki egy képre nem sötét, hanem színes árnyékot fest, és micsoda elképzelés egy asszonynak zöld arcot festeni.  

Kedvenc részletem: (A fiatal Tolouse-Lautrec egy szintén festőnövendék barátjával, Rachou-val egy szórakozóhelyen ücsörög, amikor odalép az asztalukhoz egy ismerősük, Théo, aki egy másik asztalnál egy fiatalemberrel ül.)

„− Pontosan maguk azok ketten, akikkel találkozni akartam. Megengedik, hogy leüljek? − kihúzott egy széket és hátraszólt: − Rendelj, amire kedved van, Paul. Én már megvacsoráztam.

− Ez kicsoda? − kérdezte Rachou.

Théo közelhajolt hozzájuk az asztal felett, és halkan mondta:

− Paul Gauguin. Azelőtt tőzsdés volt, de feladta, hogy festő lehessen.

− Sült bolond! – sóhajtott fel Rauchou meggyőződéssel.

Théo a fejét rázta. − Nem ő az egyetlen. A fivérem is a fejébe vette, hogy festő akar lenni. Sok mindenbe belefogott már, de semmihez sem volt kitartása. Egy darabig azt gondolta, prédikátor szeretne lenni és Belgiumban a bányászok között élt, de emellett sem maradt meg.

− Mennyi idős a fivére? − érdeklődött ártatlanul Henri. Rögtön megbánta a kérdés, mert Théo zavartan elpirult.

− Harminchárom éves! Túl öreg, hogy most kezdjen festeni tanulni. Egyébként azt sem tudom, megmarad-e mellette, vagy sem. ­− Szünetet tartott, és lassan végigsimította karcsú ujjaival hullámos, vörös haját. − Mégis a fivérem, és segíteni akarok neki, amennyire tőlem telik. Azt írta, Párizsba jön a karácsonyi ünnepek után, és én beírattam Cormonhoz a második félévre. − Hangja sürgetővé vált, majdnem könyörgővé. − Kérem, legyenek kedvesek hozzá, Ne ugrassák, ahogy az az atelier-ben szokás. Nagyon ideges és érzékeny. Ne nevessenek a kiejtését, sem a korán.

− Mi a neve?

− Vincent. Vincent Van Gogh.”

Ez egy kis ízelítő volt a történetből. Ugye, hogy izgalmas, ahogyan kirajzolódik, hogyan lesznek a fiatal tehetségekből ismert festőművészek?

És ami még szintén izgalmas: bepillanthatunk Párizs életébe és történetébe is. A regényben éppen épül az 1889-es világkiállításra az Eiffel-torony. Lezajlik a világkiállítás, erről is olvashatunk pár sort. És a regény történetének egy eleme az is, amikor felépül a világhírű mulató, a Moulin Rouge.

A Moulin Rouge című regény elolvasásával én a Nagy Könyves Kihívás 26. pontját teljesítettem, mert ez egy memoár. De teljesíthető vele a lista 13. pontja is, mert a könyv története egy másik országban játszódik, a 19. pont, mert a regény igaz történeten alapul, ha valaki mindig el szeretett volna jutni Párizsba, teljesítheti a könyvvel a lista 29. pontját is, de kipipálható a regénnyel a lista 44. pontja is, mert ez a könyv eredetileg nem az anyanyelvünkön íródott. Ha pedig valaki még nem olvasott könyvet Pierre La Mure-tól, akkor teljesítheti a könyv elolvasásával a lista 41. pontját.

A Moulin Rouge, Henri de Toulouse-Lautrec élettörténete nagyon tetszett. Olyannyira, hogy a Nagy Könyves Kihívás elolvasott kötetei közül biztos, hogy dobogós helyre kerül. Sőt: egyik kedvenc regényemmé vált. Elhatároztam hát, hogy más festőművészek életrajzi regényét is el fogom olvasni. A Moulin Rouge kötetének hátsó lapján találtam is két ötletet, vagyis két könyvet, amit ajánlottak. Az egyik Somerset Maugham: Az ördög sarkantyúja, (ettől a szerzőtől olvastam idén a könyvkihívás során egy könyvet, a Színház című regényt, írtam is róla az egyik bejegyzésben), amely Paul Gauguin életregénye. A másik kötet pedig Irving Stone: A napsugár fia, amely Van Gogh élettörténete. A könyvkihívásból már csak egy könyv van hátra, ha azt elolvasom, lehet, hogy azonnal meg is keresem ezt a két regényt. És még egy érdekes könyv: a Moulin Rouge szerzője, Pierre La Mure tollából megjelent egy regény, a Mona Lisa magánélete, amely a világ leghíresebb „modelljéről” íródott romantikus és tárgyszerű kor- és életrajz. Szerintem ez a könyv is felkerül az olvasnivalóim listájára.

A legnagyobb átverés

2015. NAGY KÖNYVES KIHÍVÁSÁNAK NEGYVENNYOLCADIK KÖNYVE – Áldozati báránycomb

Egy könyv, amit édesanyám szeret. Ilyen pontja is van a Nagy Könyves Kihívásnak. A listának ezt a pontját nem volt nehéz teljesítenem. Anyukámnak ugyanis vannak kedvenc könyvei. Több is. Nem véletlen, hogy én magam is nagyon szeretek olvasni, kis gyermekkorom óta azt láttam, hogy a szüleimnek esténként könyv van a kezükben, és olvasnak. Kicsi gyermekkorom óta könyvek vettek körül, születésemtől 8 éves koromig Debrecenben egy olyan nagypolgári házban nőttem fel, ahol az egyik, jó nagy belmagasságú szoba könyvtárszoba volt könyvszekrénnyel, és földtől plafonig érő könyvespolcokkal. Nagyon szerettem ott lenni, nézegetni a könyveket, egyet-kettőt levenni a polcról, belelapozni. Olyankor kiválasztottam, hogy majd ha nagyobb leszek, melyiket fogom elolvasni. Ezt később meg is tettem. Sőt, volt olyan is, hogy nem is annyira később. Gyermekkoromban is beleolvasgattam a felnőtteknek szóló regényekbe. Nem csoda, tényleg ezt láttam otthon. Nagymama, nagyapa, apa és anya olvas. Hát persze, hogy anyának több kedvenc könyve is van. Közülük az egyik az Áldozati báránycomb.

Az áldozati báránycomb nem éppen mai könyv, de, gondolom, ezt senki nem is feltételezte. A kötet 1977-es kiadású, és novellákat tartalmaz. Konkrétan detektív történeteket. Mindjárt az elején el kell mondanom, hogy anyukám különösebben nem rajong a krimikért, azt nem is nagyon láttam soha a kezében, ebben a könyvben viszont különleges történeteket gyűjtöttek össze. És közülük van néhány, amelynek nem várt fordulat után, csattanóval van vége. És anyukám nagyon szereti az olyan történeteket, amelynek meglepetés a vége. Megjegyzem, ezért szereti nagyon Ingcognito című regényemet, mert ott a történet során van egy óriási csavar, a vége pedig meglepő. Aki szintén szereti az ilyen történeteket, annak ajánlom az Incognitot. És, persze, az Áldozati báránycomb című novellás kötetet is.

Anyukám kedvenc novellája éppen a kötet címadó története: az Áldozati báránycomb. Ebben a novellában egy feleség megöli a férjét, majd mindent elkövet, hogy a rendőrök ne jöjjenek rá, hogy ő a gyilkos. Többet nem szeretnék elárulni a történetről, hátha valakinek kedve támad arra, hogy elolvassa. Annyit csak: a sztori vége a világ legnagyobb átverése. Kedvcsinálónak még annyit mondok: ezt a történetet meg is filmesítették, ez volt az egyik epizód a Meghökkentő mesék című sorozatból. Aki emlékszik erre a sorozatra, nem kételkedhet abban, hogy az Áldozati báránycomb jó sztori. Én magam imádtam nézni a Meghökkentő meséket. Azoknak a történeteknek mindig meglepő végük volt. Az Áldozati báránycomb 18 detektív története közül is van néhány − nem csupán a címadó novella −, amely beillene meghökkentő mesének. De a kötet tartalmaz Agatha Christie-krimit, egy történetben Maigret felügyelő nyomoz, egy másikban Ellery Queen, van benne novella Arthur Conan Doyle tollából, és olvasható Edgar Allan Poe, Karel Capek, sőt, még Friedrich Dürrenmatt története is. Ha nem is az összes detektív történet, de egy-két novella nagyon tetszett.

Az Áldozati báránycomb elolvasásával én a Nagy Könyves Kihívás 21. pontját teljesítettem, mert ez egy olyan könyv, amit édesanyám szeret. De a könyv választható a lista 10. pontja is, mert a kötetben szereplő történetek mindegyike krimi, és a 12. pont is, mert ez egy novellás kötet.

Az Áldozati báránycomb című könyvet azoknak ajánlom, akik szeretik a detektív történeteket. Magát az Áldozati báránycomb című novellát pedig azoknak, akik kívácsiak a legnagyobb átverésre. Anyukámnak egyébként van egy másik, abszolút kedvenc könyve, az A nap szerelmese - Aranyecset. Választhattam volna azt is, de az Áldozati báránycomb című novellát már annyira régen olvastam, hogy újra kíváncsi voltam rá. De, azt hiszem, ha már nem is ebben az évben, de jövőre elolvasom A nap szerelmese - Aranyecsetet is, amely egy kétkötetes mű Munkácsy Mihály életéről.